Az MSZP Út a munkához programja az árokpartra, közterekre vezényelte az alacsonyan képzett, tartósan a munka világából kiszoruló szegény embereket azzal az üzenettel, hogy a segélyért dolgozni kell. Az Út a munkához programhoz azonban még kapcsolódtak olyan jelszavak, hogy a közfoglalkoztatáson keresztül segítséget kell nyújtani a munkanélkülieknek ahhoz, hogy visszakapaszkodhassanak a munka világába. A Fidesz azonban tovább szigorította a jóléti ellátások feltétételeit, de a közmunkáról szóló nyilatkozatok retorikai elemei közül kikerült, hogy a közfoglalkoztatáson keresztül vissza lehet jutni a munkaerőpiacra – nem célja ez már a készülődő programnak.

Az új közfoglalkoztatási program megismerésével számos, korábban kiszivárgott, eleddig érthetetlennek tűnő kormányzati terv „értelmet” nyert. Köztük a már nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók alkotmánysértésgyanús visszarendelése a munkapiacra, illetve a közfoglalkoztatás ügyének áthelyezése a foglalkoztatáspolitikai államtitkárságtól a Belügyminisztériumba.

A Fidesz–KDNP januártól kötelezővé tette, hogy aki bármilyen ellátásra jogosultságot kíván szerezni, annak kötelező a 30 nap igazolt munkaviszony. Vagyis a munkanélkülinek – iskolai végzettségétől függetlenül –a számára felkínált közmunkát el kell vállalnia, máskülönben „érdemtelenné” válik, és kiesik a jóléti szolgáltatások rendszeréből. A közmunkák január óta jellemzően már nem nyolc-, hanem négyórásak és egy-két hónapig is eltartanak.

A parlament előtt fekszik már Pintér Sándor belügyminiszter javaslata arról, miként kell továbbformálni a közfoglalkoztatást, az elmúlt hónapokban kiderült ugyanis, hogy a legszegényebb önkormányzatok képtelenek minden rászorulónak biztosítani a kötelező 30 nap munkát. Ezért a belügy első embere részletes terveket dolgozott ki arra, hogy ha nincs munka helyben, akkor a rászorulók hány órát kötelesek utazni a felkínált közmunkáért.

Ahogy azt korábbi cikkünkben már megírtuk, a Policy Agenda elemzői rámutattak a javaslat egyik leglényegesebb elemére: a közfoglalkoztatottak munkaviszonya eltérhet a munka törvénykönyvében meghatározott munkavállalói jogviszonytól, rájuk más szabályok lesznek érvényesek. Például nem fogják megkeresni a 78 ezer forintos minimálbért, Pintér ugyanis azt javasolja, a közfoglalkoztatott bére el kell, hogy érje a foglalkoztatáshelyettesítő támogatás (28 500 forint) havi összegét vagy az álláskeresési járadék összegét (46 800 forint). Vagyis a közfoglalkoztatottak a minimálbérnél kevesebbért fognak dolgozni.

Ha az Alkotmánybíróságon nem bukik meg a javaslat, akkor azért, mert a közfoglalkoztatási munkaviszony kikerül a munka törvénykönyve hatálya alól. Ha viszont megbukna a javaslat, akkor meg azért nem kapja meg a rászoruló a minimálbért, mert legfeljebb hat órában alkalmazzák majd. A munka minősége ugyanis ezúttal nem lényeg – Orbán Viktor kormányfő ugyanis vissza kíván térni a XIX. századi technikához (ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy nem kell mindenhez XXI. századi technikát alkalmazni), nincs szükség gépesítésre, azt ugyanis ki lehet váltani sok szorgos munkáskézzel.

Így állnak össze a kormány módosító javaslatai egy kerek egésszé a közfoglalkoztatási programban. Ha ehhez hozzávesszük azt a megállapodást, amelyet az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Farkas Flórián és Orbán Viktor kötött nemrég, a helyzet világossá válik: ebben megjelölték, hogy százezer romának biztosítanak közmunkát. Nem kell sokat elmélkedni tehát azon, kik alkotják az új közmunkaprogram célcsoportját.

Szociológusok azt állítják: ilyen jellegű közmunkaprogramra nemigen akad példa az unióban. Az másutt is gyakorlat, hogy egyes nagyberuházásoknál elvárja az állam vagy a projektet finanszírozó EU, hogy dolgozhassanak ezeken az építkezéseken tartósan munka nélkül élő emberek. A mobilizálásukat pedig úgy oldják meg, hogy a napi ingázáshoz közlekedési eszközt biztosítanak. Jellemző, hogy a közfoglalkoztatottak együtt dolgoznak a többi munkással, és annyit keresnek, mint ők. A konténeres elhelyezés és az alacsony bér nem a jelenlegi európai, inkább az ínségmunkák XIX. századi világát idézi, még annak ellenére is, hogy az uniós munkaügyi jogszabályokkal nem ütköznek a tervezett intézkedések.