Polgármester és pénz nélkül

Megbízott polgármester és jegyző irányítja Vajszlón az önkormányzatmunkáját. A kétezer lelkes, dél-baranyai falu képviselő-testülete megszavazta, hogy fegyelmi eljárást indít Vajszló fideszes polgármestere, Denke Valéria, valamint a község jegyzője, Ornódi Lívia ellen.

A héttagú testület öt független képviselője arról is döntött, hogy az eljárás idejére felfüggeszti állásából a két faluvezetőt. A Baranya Megyei Kormányhivatal szabályosnak találta a testület határozatát, így a felfüggesztés érvénybe lépett. Ez ellen az érintettek bírósághoz fordulhatnak.

A polgármesterrel a 2010-es választás óta konfliktusban lévő képviselők azután hozták a döntést, hogy egy általuk megrendelt vizsgálat szabálytalanságokat tárt felé az önkormányzat 2009-es gazdálkodásában. A képviselők feljelentést tettek, s ennek hatására a siklósi ügyészség a héten nyomozást rendelt el hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen. A képviselők tudósítónknak elmondták, hogy a vizsgálat valótlan jutalomkifizetéseket, kilométer-elszámolásokat és bútorvásárlásokat talált, több mint tízmillió forint értékben. Ezért a képviselők szerint a két felfüggesztett vezetőt terheli felelősség. Írtunk róla, hogy az évente 250 millió forintból gazdálkodó Vajszló adóssága eléri a 110-120 millió forintot, s az elmaradt kifizetések miatt az önkormányzat több épületében (így a rendőrőrs irodáján) a szolgáltatók kikapcsolták a villanyt és a gázt.

Denkét az egyik alpolgármester, Füles Ferenc helyettesíti a vizsgálat lezárásáig, a jegyzőt pedig a sámodi körjegyzőség irányítója pótolja. Arra, hogy egy település polgármesterét és jegyzőjét egyszerre függesszék fel a posztjáról, az elmúlt 21 évben nem volt példa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.