Törvény a családokról: Kapjanak-e több nyugdíjat a szülők?

Még el sem fogadták a családok védelméről szóló sarkalatos törvényt, az internetes fórumokban máris élénk vitákat vált ki a nyugdíjjal kapcsolatos KDNP-s kezdeményezés. Eszerint a nyugdíjak számításánál valamilyen formában figyelembe kell venni a gyereknevelést.

„Csökken egy család életszínvonala, ha gyerekük születik. Az első gyereknél 40 százalékkal, aztán minden további gyereknél újabb 15-20 százalékkal. Ha az állam gyereket akar, akkor igenis, illene jobban támogatni a családot”.

„Támogatni kell a családosokat, könyvvel, élelmiszerrel, pénzzel, de akkor, amikor gyereket nevelnek, nem pedig nyugdíjas korukban, amikor már nem.”

A tervek szerint a sarkalatos törvénybe foglalják a családokat érintő legfontosabb elveket, a részletek kidolgozása pedig az egyszerű többséggel elfogadásra kerülő törvényekben történik.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője korábban lapunknak elmondta, hogy a szociális konzultáció előzetes eredményeit még megvárják a törvény benyújtásával. A június 15-én záruló konzultáció egyik kérdése ugyanis éppen ez: kapjanak-e több nyugdíjat a szülők?

Harrach két lehetőséget vázolt fel: az egyik szerint a gyereknevelés növelné a nyugdíjjogosultság megszerzésébe beszámított időt. A másik, hogy a gyerekek által fizetett személyi jövedelemadó bizonyos százalékát a szülők nyugdíjához adnák. A Magyar Nemzet című napilap birtokába került javaslat az előbbi változatot erősíti: eszerint a mostani nyugdíjkorhatár csak azokra a házaspárokra lesz érvényes, akik legalább két gyereket neveltek fel, és valamilyen szakmához, iskolai végzettséghez segítették őket.

– Ezek átgondolatlan, értékelhetetlen ötletek – állítja Simonovits András nyugdíjszakértő. Mindössze két olyan országról tud, ahol valamilyen szinten összekapcsolták a gyerekszámot és a nyugdíjat. Az egyik Németország, ahol az önkéntes, kiegészítő nyugdíjakhoz adott – meglehetősen kis összegű – állami támogatás nagysága függ a gyerekszámtól. A másik pedig Csehország, ahol gyerekenként egy-egy évvel rövidebb a nők nyugdíjkorhatára.

Ez utóbbit tartja a leginkább járható útnak. – Ez a kedvezmény a sok válás, újraházasodás miatt kizárólag nőknek adható, házaspároknak, pároknak együtt nem – állítja. Simonovits András szerint a nők kedvezménye sem lehet több „egy szép gesztusnál”, mert senki nem fog 25 évesen gyereket szülni azért, hogy mondjuk 65 helyett 64 évesen mehessen nyugdíjba. Figyelmeztet: minden, a nyugdíjakat érintő döntést nagy körültekintéssel kellmeghozni, különösen ha valamilyen kedvezményről van szó. –Olyan hibát, mint például a tizenharmadik havi nyugdíj, még egyszer nem szabad elkövetni – hangsúlyozza.

– Tény, hogy olcsóbb a húsz-harminc év múlva esedékes kormányok kontójára tenni egy gesztust, mint a jelen költségvetés terhére – magyarázza Scharle Ágota, a Budapest Intézet kutatója. Szerinte azonban egyik elképzelés sem állja ki az igazságosság próbáját, elég a meddőségre, a balesetben elvesztett gyerekekre, vagy arra gondolni, hogy mennyi köze van egy szülőnek a gyereke jövedelméhez.

Emlékeztet: a gyerekvállalás korlátai jelen idejűek, ha valaki úgy dönt, hogy nem lesz (több) gyereke, azt elsősorban aktuális családi, pénzügyi, munkaerő-piaci helyzete miatt teszi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.