Orbán keresi Réthelyi utódját, de egyelőre tanácstalan

Már két hete keresi Réthelyi Miklós utódját Orbán Viktor – értesült a Népszabadság. A miniszterelnök nem tervez a kormányt illetően általános tablóátalakítást, viszont a humáncsúcstárca esetén már hetekkel ezelőtt szóba hozta a közvetlen környezetében: indokoltnak látná a változtatást, hiszen olyan stratégiai fontosságú ágazatokban kell a kormánynak sikert felmutatni, mint az oktatás, illetve az egészségügy.

Azaz Réthelyi Miklós miniszter nem azzal döntötte el sorsát, hogy a miniszterelnökkel szembeszegülve mégis kinevezte Horváth Ádámot az Operaház igazgatójának – ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ráadásul neki is „elege lett, s gyakorlatilag lemondásközeli állapotba került”.

A miniszterelnök viszont most tanácstalannak tűnik – mondta munkatársunknak egy kormányközeli forrás. Egyelőre ugyanis nem találta meg Réthelyi Miklós utódját.

Tavaly tavasszal eleve a határozott és rendpárti Lázár Jánost szerette volna a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetésére, de akkor a hódmezővásárhelyi polgármester a parlamenti frakció vezetését választotta. Lázár János neve mégis napirenden maradt, olyannyira, hogy Orbán Viktor állítólag célzott is rá szűk körben, hogy nyáron szeretné ismét felkérni. Annak ellenére is, hogy voltak úgymond „ügyei” (Audi-ügy, mindenki annyit ér... stb.).

Az egyelőre nem szivárgott ki, hogy most Lázár János milyen feltételekkel vállalná a miniszterséget, viszont – forrásaink szerint – egyelőre az okoz nehézséget a miniszterelnöknek, hogy talál-e helyette megfelelően „keménykezű” frakcióvezetőt. Munkatársunknak tegnap azt mondták, „Réthelyi Miklós addig lehet miniszter, amíg ez a dilemma meg nem oldódik így vagy úgy”.

Forrásaink szerint a miniszterelnök most is csúcstárcában gondolkodik, azaz ha egy menedzsertípusú minisztert talál, nem feltétlenül szeretné szétszedni a tárcát. De akárki lesz is az új miniszter, az szinte bizonyos, hogy „az államtitkárok névtábláját lecserélik” – mondták lapunknak.

Szőcs Gézához állítólag ragaszkodik a miniszterelnök, de Hoffmann Rózsának év végén, jövő év elején valószínűleg mennie kell, különösen azok után, hogy Orbán Viktor elégedetlen volt a felsőoktatási koncepciójával, és mert „meghurcolta” a Fidesz alelnökét, Pokorni Zoltánt a fegyelmi eljárással.

De a másik két KDNP-s államtitkár, Szócska Miklós, az egészségügy, illetve Soltész Miklós, a szociális terület felelőse sincs bebetonozva.

Olyan véleményeket is lehet hallani fideszes forrásból, hogy a humáncsúcstárcát „ideje lenne mentesíteni a KDNP-felügyelet alól”, mert ezeken a kulcsposztokon nem elég hatékonyak, nincs színvonalas, naprakész szakmai bázisuk (Szócska ez alól kivétel). Persze, teszik hozzá fideszesek, a kereszténydemokratáknak meg kell kapniuk az ellentételezést. Azért is, mert a kétharmados döntésekhez szükség van a voksaikra.

Akárki lesz is az új miniszter, az szinte bizonyos, hogy az államtitkárok névtábláját lecserélik
Akárki lesz is az új miniszter, az szinte bizonyos, hogy az államtitkárok névtábláját lecserélik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.