Miniszteriális átvágás a híres hortobágyi csárdában

Az Európai Unió agrárminisztereinek jelenlétében, ünnepélyes keretek között, egy nemzetiszínű szalag átvágásával avatta föl az uniós forrásból megújult Hortobágyi Csárdát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn. Másnap a csárda már nem volt nyitva, és kiderült: egy debreceni étteremből vitték az ételt a hortobágyi avatóra.

Az Európai Unió agrárminisztereinek jelenlétében, ünnepélyes keretek között, egy nemzetiszínű szalag átvágásával avatta föl az uniós forrásból megújult Hortobágyi Csárdát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn. Az átadás után az unió mezőgazdasági és halászati miniszterei – akiket az ünnepségen a fölújított étterem „első vendégeinek” neveztek – meg is ebédeltek a háromszáz éves épületben. Ám az átadás után egy nappal kiderült, hogy a magyar miniszter avatóbeszéde és szalagátvágása csak szemfényvesztés volt: a Hortobágyi Csárda ugyanis nem üzemel, sőt az agrárminisztereknek föltálalt ételeket sem ott főzték, hanem egy debreceni étteremből szállították oda.

Az átadási rendezvényről a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapja előzetesen azt írta: az Európai Unió mezőgazdasági és halászati minisztereinek informális tanácskozása során május 30-án hétfőn „Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kora délután felavatja a megújult Hortobágyi Csárdát és a Hortobágyi Vadasparkot”. Magáról az átadásról a Magyar Távirati Iroda így tudósított: „az uniós forrásból felújított Hortobágyi Nagycsárdát az EU agrárminisztereinek jelenlétében adta át hétfőn a közönségnek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a kilenclyukú híd lábánál.

A miniszterek az avatást megelőzően megtekintették a helyi Pásztormúzeumot és kirakodóvásárt, majd a 300 éves mátai ménes lovasbemutatóján vettek részt. Fazekas Sándor a csárda átadásakor emlékeztetett arra, hogy Magyarország egyik történelmi nevezetessége Euró pa legnagyobb füves pusztájának a szívében található. A hortobágyi táj az ott élő embereknek jelkép és érték egyszerre: a magyarság szabadságszeretetének jelképe, s olyan érték, amit a honfoglaláskor magunkkal hoztunk és megőriztünk – mondta”.

Az ünnepélyes szavak ellenére a Hortobágyi Nonprofit Kft. tulajdonában lévő Hortobágyi Csárda nem fogad vendégeket. Az épület zárva van, a konyha nem üzemel, a falakon semmiféle tájékoztató feliratot sem lehet találni az üzemeltető vagy a működtető kilétére vontakozóan, sőt az esetleges nyitás várható időpontját sem írták ki. De az udvaron kedden még ott lengett az a molinó, amely a hétfői átadást hirdette.

Az ünnepélyes megnyitó másik furcsasága az volt, hogy az agrárminiszterek előtt beszédet mondhatott a pár éve nyelvvizsgabotrányba keveredett Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese. Mező Ferenc korábban a debreceni közgyűlés fideszes képviselője volt, akinek amiatt kellett lemondania a mandátumáról, mert kiderült: egy németül jól beszélő fiatalembert fizetett le azért, hogy helyette tegyen középfokú nyelvvizsgát. Az ügy bíróságra került, s Mező Ferencnek a botrány miatt nemcsak a közgyűlésből, hanem a Debreceni Egyetemen betöltött tanári állásából is távoznia kellett.

Ennek ellenére a volt fideszes politikust a közelmúltban az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség egyik vezetőjévé nevezték ki. Így őt érte az a megtiszteltetés, hogy a Hortobágyi Csárda hétfői avatásán annak a nemzetiszínű szalagnak az egyik végét fogta, amelyet Fazekas Sándor miniszter vágott át.

Másnap
Másnap
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.