A kormánypárt hamarosan öt új tagot ültethet az Alkotmánybíróságba, s talán Paczolay Péter elnöki korszakának is véget vet. A grémium irányítását átveheti akár Áder János, akár másik pártember, annyi biztos: az elnök a megfelelő pillanatban és a „megfelelő” jogtudósra szignálja majd ki a nagy horderejű ügyeket. A sarkalatos törvényekkel pedig olyan választási rendszert építhet a Fidesz, amelynek nyomán a lehetetlenhez közelít majd egy esetleges másik kétharmados többség megszerzésének esélye. Ennek köszönhetően – szélsőséges esetben – akár évtizedekig is érintetlen maradhat Orbán alkotmánya, valamint megannyi szembeszökően antidemokratikus jogszabály.

Orbán Viktor most végre szabadnak érezheti magát, hiszen minden hatalom az ő kezében összpontosul: a jogállami korlátokat módszeresen és tervszerűen lebontotta, továbbá megszabadult mindenkitől, aki habozott hűségesküt tenni neki.

Tévedés azonban azt hinni, hogy a piszkos munkát egyedül végezte. A kétharmadnyi voks üzembiztosan állt mögötte, sohasem érkezett egy kósza nem sem az előirányzott javaslatokra. Éppen ezért illúzió, hogy Navracsics Tibor egyszer úgy állhat vissza az egyetemi katedrára, hogy a hallgatók arcán ne szaladjon végig a mosoly, amikor a szabadságról vagy a demokráciáról értekezik.

Illúzió azt hinni, hogy Rogán Antalnak csak ki kell várnia az idejét, ha nagyobb feladatokra vágyik, mert sokan emlékeznek majd a médiatörvény egyéni képviselői indítvány keretében történő beterjesztésére. Lázár János, Balsai István, Gulyás Gergely, s további bajtársaik szerepét sem feledi senki a jogállam, valamint a köztársaság kivéreztetésében.

A kormánypárt intézkedéseinek köszönhetően a kurzus támogatói és politikai ellenfelei közötti törésvonal minden korábbinál élesebben rajzolódik ki. Orbán szerint ugyanis annyi szabadsága van, amennyi hatalma. Ellenben a liberális demokrácia hívei úgy vélik: annyi hatalmuk van, amennyi szabadságuk. Mert a demokrácia a szabadság uralma, s nem a hatalom szabadsága.

A választópolgároknak erre a fölöttébb szimplifikált felvetésre is kell majd felelniük, ha újra az urnákhoz járulnak: a szabadság hatalmát vagy a hatalom szabadságát választják-e. Előbbi esetben Orbán Viktornak és szövetségeseinek 2014-ben menniük kell. Utóbbi szcenárió új típusú politikai rendszer berendezkedését vetíti előre, amelyről minimum annyi kijelenthető, hogy kevésbé demokratikus és szabad, mint a korábbi. Korántsem diktatúra, ahogy azt néhány apokaliptikus vízió leírja, ám az a szellem járja át, amelynek azt hittük, 1989-ben végleg búcsút intettünk: a hatalom birtokosának csaknem korlátlan uralma, azaz a hatalom szabadsága. És senki másé.