Megélhetési legenda
A (már a Fidesz frakcióvezetője szerint is) neonáci párt egyik békési képviselője úgy érezte, az ország nem tudja tovább nélkülözni a Kádár-korszak „cigányvonalas”, faji alapú bűnüldözési gyakorlatát, s ezért írásos választ kért a miniszterelnöktől, hogy van-e szerinte cigánybűnözés. Orbán Viktor leadta az ügyet a belügyminiszternek, akinek válaszát közleményében a Jobbik így foglalta össze: „Pintér Sándor szerint a bűnözésnek kriminalisztikailag vannak társadalmi rétegekre vonatkozó formái, azonban ezek korra, nemre, fajra, vallási felekezetre való tekintet nélkül egységesen jellemzőek minden emberre különböző szociológiai ismérvek mentén. A belügyminiszteri válasz szerint a cigánybűnözés fogalma a jog számára ugyanúgy értelmezhetetlen, mint a magyar, vagy akár a megélhetési bűnözés.” Erre reagált fideszbirka.
Pintér levelének skizofréniája lenyűgöző. Előbb szociológiai alapra helyezkedik, mert nyilván tud róla, hogy hasonló helyzetben lévő társadalmi csoportok származástól függetlenül hasonló mértékben bűnöznek, s Tauber István már harminc éve kimutatta, hogy a cigányság bűnözésének mértéke nem nagyobb, mint más, „hasonló réteghelyzetű csoportoké”. Ezután viszont gondosan egy szintre rántja és együtt utasítja el a rasszista és a szociológiai alapú megkülönböztetést, a cigány- és a magyarbűnözés, illetve a megélhetési bűnözés fogalmát.
A „jobboldali” sajtó úgy utasítja el a cigánybűnözés fogalmát (amikor éppen nem pártolja!), mint az egyik szélsőséget, melynek párja a másik, a liberális a megélhetési bűnözés fogalma. A „jobboldali” legenda szerint, ezt a fogalmat Kuncze Gábor találta ki belügyminiszterként, így mentve fel a kisebb lopások elkövetőit, különös tekintettel a cigányokra; e bűncselekményeket a szabálysértési értékhatár bevezetésével büntethetetlenné tette, ezért szaporodtak ezek el annyira, hogy a nép most neonáci rendteremtők után sír. E legendából azonban egy büdös szó sem igaz. A bűnüldözők, a realista regényírók és minden nyitott szemmel járó normális ember régóta tudja, hogy a bűnözésnek vannak formái, amelyeket elemi szintű megélhetési gondok táplálnak. Vannak emberek, akik azért lopnak, hogy fűtsenek, világítsanak, egyenek és a családjuknak enni adjanak. Ez hétköznapi, mindenki által ismert tény, melyet úgy lehet rögzíteni, hogy létezik megélhetési bűnözés. E fogalomból nem következik, hogy súlyos megélhetési gondok esetén szükségszerű bűnözni, és az sem, hogy ez helyes, vagy, hogy nem kell az ilyesmit büntetni.
E fogalmat nem Kuncze találta ki, használták előtte is. Például Ungár Tamás ormánsági riportjában: „De betörtek Adorjáson, Bogdásán, Magyarmecskén és Marócsán is az elmúlt hetekben. Gilvánfa boltjának a falát egy hónap alatt négyszer bontották ki a betörők. Sellyén a kocsmákat fosztogatja valaki; a tettes jóllakik, magához szed pár napi élelmiszert, aztán odébbáll. Ormánságban, ahol az aprófalvakat immár öt esztendeje 70-90 százalékos munkanélküliség sújtja, az úgynevezett megélhetési bűnözés télen mindennapos. Az elkövetők között bizonyára akadnak kemény bűnőzők is. De a tények azt mutatják, hogy ezekbe a boltokba a decembertől márciusig tartó időszakban törnek be többet. Amikor hideg van. Amikor nincs munka. Amikor nincs bér (...) Amikor már nem a betörés következményeitől retteg.” (Népszabadság, 1996. február 3.)
Amikor Kuncze Gábor szájából (tudomásunk szerint) először kiröppent a megélhetési bűnözés szókapcsolat, akkor „úgynevezett”, tehát mások által már ily módon elnevezett „megélhetési bűnözésről” beszélt, de a legkevésbé sem a bűnt bagatellizáló módon. 1996 március 19-én válaszolt a parlamentben egy azonnali kérdésre a templomfosztogatásokkal kapcsolatban. „...engem is rendkívüli módon felháborítanak többek között az ilyen jellegű – nyugodtan mondhatom: barbárnak nevezhető – bűncselekmények” – mondta Kuncze, s leszögezte, hogy „a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást”. Ezekre a felháborító, „barbár”, mindenféle szabálysértési értékhatár felett álló és attól függetlenül is büntetendő bűncselekményekre mondja a belügyminiszter, hogy „az esetek döntő többségében nem szervezett bűnözésről van szó, hanem az úgynevezett megélhetési bűnözésről, amikor többen az életkörülményeik alakulása miatt folyamodnak többek között ahhoz, hogy templomokba törnek be”.
A tököli börtönben tett látogatása alkalmából például azt mondta Kuncze: A ,,balhéból, ittasan vagy megélhetési okokból bűnözővé vált fiataloknak nevelő hatású büntetést kell kapniuk, hogy tovább csökkenjen a visszaesők aránya”. (Népszabadság, 1997. július 21.) Ilyesféle kincstári szövegeket szoktak mondani a belügyminiszterek, nincs benne különös, az végképp nincs, hogy ne lenne büntetendő, aki megélhetési okokból vált bűnözővé.
Szabálysértési értékhatár már a rendszerváltás előtt is volt (1980-ban például 500 forint). Az első Orbán-kormánynak Pintér Sándor első belügyminisztersége idején esze ágában sem volt eltörölni ezt, de még jól fel is emelte 1999 végén, ami az inflációt tekintve természetes. Egyébiránt pedig semmilyen betöréssel, behatolással, személy vagy tárgy elleni erőszakkal járó cselekményt sem lehet a Btk. szerint szabálysértésként megúszni, csakis azokat az értékhatár alatti lopásokat minősíthették így, amelyeket nem üzletszerűen, nem sorozatosan, nem bűnszövetkezetben, nem visszaesőként követtek el.
Hogyan került a megélhetési bűnözés ártatlan, leíró fogalma az antiliberális „jobboldali” hisztéria gyújtópontjába? Úgy, ahogy a politikailag nem kifizetődő racionális szemlélet alternatívájává vált a politikailag kifizetődő irracionális megközelítés. A megélhetési bűnözés fogalma racionálisan megközelíthető, objektív, számokkal jellemezhető tényezőkre utal, míg a cigány- (vagy magyar-, vagy zsidó- stb.) bűnözés fogalma racionálisan megközelíthetetlen, faji okokra.
Ha látjuk, hogy ma Magyarországon jelentős részt cigányok ülnek börtönben, mert a reagálásaikat irányító, szinte parancsoló erejű kulturális szabályok szerint sok konfliktusra azonnali testi sértéssel válaszolnak, vélhetjük, hogy a cigány kultúrából következő bűnesetekkel van dolgunk. Így eltekintünk attól, hogy a sokféleképpmegosztott cigány kultúra jelentős területein nincs ilyen kulturális parancs, ellenben van és volt a világban s hazánkban mindenki kultúrájában, aki az underclass társadalom alatti világában él.
Racionális megközelítés esetén a társadalom sok intézményének, közösségének és sokféle politikájának lenne sok dolga (óvoda-, iskola-, gazdaság-, társadalom-, szociál-, településpolitika stb.), a másik esetben csak a bűnüldözőknek és az erőszakszervezeteknek. Az első esetben létezik komoly, oki kezelés, ami nehéz, hosszú, drága, bonyolult, fárasztó, kényelmetlen, tehát népszerűtlen. A másik esetben viszont minden egyszerű: a társadalom alatti lét olyan, mint a vadakkal teli dzsungel, a természet természete nem változtatható, a vadon azért vadon, mert nem szelídíthető. Nincs vele mit tenni: elvágjuk a lakóhelyünktől, őrizzükmagunkat, ami közelít, arra lövünk, és kész. Nem tehetünk másként, mert embertársaink egy része természete szerint igazából nem ember, hanem állat. Termesz, rágcsáló, parazita, ragadozó. Aki így gondolja, hallgasson a neonácikra. Aki nem, az foglalkozzon komolyan a megélhetési bűnözés okaival és kezelésének lehetőségeivel. Aki pedig így sem gondolja, meg úgy sem gondolja, az már nem gondolhat mást, mint amit Pintér belügyminiszter: semmit.
