Pszichiátria: a hodálymódszer
Eltört a karja május 2-án egy 28 éves női ápoltnak a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában. Sérülését a helyi Semmelweis Kórházban látták el, és hivatalból bejelentést tettek a rendőrségnek, amely nyomozást indított ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértés gyanújával. Ez már a hatodik nyomozás a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban történtek miatt, de korántsem biztos, hogy mindegyik vádirattal, pláne elmarasztaló ítélettel végződik.
Simon Ilona, az intézmény korábbi igazgatója a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 29-i ülésén lemondott, holott korábban öt évre meghosszabbították a megbízatását. Az intézmény vezetését Vincze Istvánra bízták, aki néhány hónapja egy hasonló profilú Somogy megyei intézményből érkezett Kiskunhalasra. A megbízott igazgató a sajtónak úgy magyarázta a beteg sérülését, hogy az egyik hazainduló ápoló után ment, hogy levelet írjanak Zámbó Jimmynek. Az ápolónő azt felelte: majd holnap. Erre az ápolt hátulról megragadta a nővér haját, elestek, a testesebb ápolónő ráesett a vékony gondozottra, akinek a megbízott igazgató szerint ekkor törhetett el a keze.
Az újabb halasi hír is bejárta a médiát. A legtöbb médium ekkor fölelevenítette a korábbi információkat, amelyek szerint vádat emeltek az intézmény három ápolója ellen az ápoltak sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. Megemlítették, hogy több gazdasági ügyben is nyomozás indult.
Simon Ilona, a korábbi igazgató azt mondja: azért mondott le, mert a sorozatos támadások az ő személye ellen éleződtek ki. Ismeretei szerint az újabb feljelentéseket a Szcientológiai Egyház Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű alapítványa tette – úgy, hogy bizonyos dolgozói csoportok belülről is segítik őket információkkal. A lemondásával sem szűntek meg a támadások, amelyek arra szolgálnak, hogy minél több rendőrségi ügyet kreáljanak, és a közvélemény ennek alapján ítélje meg a munkájukat. A dolgozókat már sikerült fölzaklatni és szembefordítani egymással – Simon Ilona szerint a cél az intézmény ellehetetlenítése.
A szakma által elismert intézetről van szó. Sok orvos szeretné, ha a kiskunhalasi otthonba kerülne a betege, állítja Rausch Sándor, a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. Körülbelül hároméves a várólista. Ennyi ideig kénytelenek még a családtagjai gondoskodni egy olyan emberről, akiről ma megállapítják, hogy betegotthoni elhelyezést igényel. Pillanatnyilag 215 dolgozó 355 beteget lát el a halasi intézetben.
Ahhoz, hogy mindenkinek jusson a törvény által előírt, személyenként legalább hat négyzetméteres lakóterület, vagy el kellene küldeni 85 ápoltat, vagy 300-400 millió forintért új épületszárnyat építeni. Az első megoldás lehetetlen helyzetbe hozná a gondozottak családját, a másodikra pedig nincs pénz. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke elismeri, hogy az önkormányzat képviselői nemmindig kezelték jól a halasi betegotthonban kialakult helyzetet. 2009 ősze óta érkeztek a megyére névtelen feljelentések az otthonból. Ám sem az APEH, sem az előző kormány Szociális és
Családügyi Minisztériumának vizsgálata nem tárt föl szabálytalanságot. Az ápoltakkal való erőszakos és szexuális tartalmú cselekmények ügyében a rendőrség szoros ügyészi felügyelet mellett folytatta a nyomozást a fenntartóénál hatékonyabb eszközök birtokában. A nyomozó hatóságok vádat emeltek három ápoló ellen. A megyei elnök szerint ezekben az ügyekben el kell fogadni a bíróság ítéletét. De a történet már túlhaladt ezen. Újabb és újabb feljelentések érkeznek, az esettel foglalkozó blogokon elképesztő vádak és vélemények jelennekmeg, a hatóságok és a média pedig „ugrik” minden apró momentumra.
Bányai Gábor úgy véli: ami a halasi intézetben történik, jelentős részben az OPNI bezárásának következménye. Az ominózus 7-es osztályon olyanokat ápolnak, akiknek nem betegotthonban volna a helyük, hanem a kórházak krónikus pszichiátriai osztályán. Azért nem ott vannak, mert a kórházakban szinte már nincs ilyen osztály: az egész pszichiátriai ellátás ellen merénylet történt az elmúlt években, amikor az ellátóhelyek jelentős részét megszüntették. Az ágyszámok leépítésével a szociális ágazatra terheltek olyan egészségügyi feladatot, amellyel az nem képes megbirkózni.
Bányai 2006 októbere óta tölti be az elnöki tisztséget: a megyéktől azóta egyfolytában elvont az állam, ők pedig elvontak az intézményeiktől. A pszichiátriai betegotthoni ellátás a megyéhez delegált, kötelező állami feladat. Az elmúlt években szinte mindenkit elbocsátottak a megyei intézményekből, akit lehetett. Az utcára kerülők többsége nem talál újmunkahelyet: a feljelentések zöme ilyen, kilátástalan helyzetbe került emberektől indul.
Rausch Sándor alelnök hozzáteszi: 2010-ig közcélú munkásokkal lehetett pótolni az elbocsátott dolgozókat. Bács-Kiskunmegye szociális intézményeiben tavaly még 476 közmunkást foglalkoztattak – idén ennek a lehetőségei is beszűkültek. Az állam kötelezően előírja az ellátás kritériumait – de még a „hodálymódszert”, a tömegintézmények fenntartását sem finanszírozza úgy, ahogy azt ő maga előírja. Hat négyzetméter nagyon kevés egy embernek – de ki kell mondani, ha a társadalom még ennek a feltételeit sem képes megteremteni.
Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint abszurd, életszerűtlen történet, hogy a legutóbbi esetben az ápolt magára rántotta volna az ápolót, ezért tört el a keze. Ő az eddigiekből azt a következtetést vonta le, hogy a vezetőváltás sem hozott érdemi változást a kiskunhalasi otthonban: az új vezető is a mundért védi, és ezért az erkölcsi felelősség a fenntartóé. Radó igazat ad a megyei vezetőknek abban, hogy az intézmények nyomorognak; hogy a halasi intézetre „rászálltak”; hogy a gazdasági természetű vádak valószínűleg megalapozatlanok, mert ilyen helyről nincs mit ellopni.
Az 59 magyar betegotthon közül mégis csak néhányban történnek ilyen események. Radó Iván azt mondja: nagyon kisszerű ez a történet. Valakinek az a dolga, hogy a fizetéséért gondoskodjék a másik emberről. A másik is ember, nem állat, ha pszichésen beteg is. Lehet, hogy az lesz az eljárások vége, hogy nem bűnös senki. Ám azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy május elején is súlyosan megsérült egy ember, és egy erre felkészült intézetben, ahol szakszerű és lelkiismeretes munka folyik, ennek nem szabad megtörténnie.
Szcientológusok támadása?
Az 59 magyar betegotthonból összesen ötben történt kirívó esemény, ezek egyike a kiskunhalasi intézmény. A másik négyről azonban nem szólnak a hírek, a nevüket sem ismeri a közvélemény. Ezt többen a Szcientológiai Egyház által alapított Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezetnek tulajdonítják, ennek munkatársai jegyzik a sorozatban érkező, szakszerű feljelentéseket.
Dobos János, az alapítvány elnöke tagadja, hogy ők irányítanák az eseményeket, azt pedig végképp, hogy az intézet bezáratása lenne a céljuk. Az ő alapítványuk, hangsúlyozza, egyházi alapítású emberi jogi szervezet, amelynek célja egyedül az igazság kiderítése.
Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője szerint a Szcientológiai Egyház tagjainak meggyőződésük, hogy a pszichiátria megengedhetetlen eszközökkel kezel embereket. Hagyományosan elutasítják a kényszerítő eszközöket. Ugyanakkor az is a motivációjuk közé tartozhat, hogy az említett egyház a pszichopiac fontos szereplője, ilyen értelemben riválisa a pszichiátriának.
Dobos János sérelmezi, hogy az alapítványt rendszeresen összemossák az alapítóval, holott ők az emberijog-sértések ellen lépnek fel, az egyház pedig – más egyházakhoz hasonlóan – lelki támaszt, felemelkedést nyújt az embereknek.
A Szcientológiai Egyház számos országban be van tiltva, mondja Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke. Noha Magyarországon legálisan tevékenykednek, sem az orvosszakma, sem a jogvédők nem hajlandók velük együttműködni. Radó szerint megtévesztő, hogy nem derül ki azonnal: a Szcientológiai Egyház áll az alapítvány mögött, amely egyébként „csak a vérszagra jött Kiskunhalasra”. Akkorra a Pszichiát riai Érdekvédelmi Fórum már segítséget nyújtott az ápolók elleni büntetőeljárás rendőrségi és ügyészségi vizsgálatainál, de amint megtudták, hogy a Szcien tológiai Egyház „betette a lábát”, kiléptek a történetből. Az érdekvédelmi fórum külföldről kap támogatást, és munkatársai éppen csütörtökön számoltak be Brüsszelben, a CPT rövidítéssel jelzett kínzásellenes európai bizottságnak többek között a kiskunhalasi kéztöréses történetről.
A politika is igyekszik megsütni a maga pecsenyéjét a halasi pszichiátriai botrány tüzénél. Az akár még természetesnek is tekinthető, hogy az ellenzéki MSZP folyamatosan támadja a fideszes megyei vezetést a betegotthon miatt. Az már furcsább, hogy a Magyar Nemzet közli a legnagyobb terjedelemben és a legkitartóbban az otthon elleni vádakat, olykor szó szerint visszaadva a Szcientológiai Egyház alapítványa által leírtakat.
Ha ez szándékos tendencia és nem egyszerű szakmai lustaság, akkor felvetődik a kérdés: mi a magyarázata? Feltételezhető-e, hogy ez is a Fideszen belüli belharc része? Esetleg a jobboldali média azért szán nagy terjedelmet a halasi ügynek, mert a készülő önkormányzati reform során meg akarják szüntetni a megyék intézményfenntartó szerepét? De talán csak arról van szó, mondja egyik riportalanyom, hogy ebben a történetben egyszerre van jelen a szex, az erőszak, az átláthatatlanság, amely bejáratta és életben tartja az érdeklődést.
A társadalom, illetve a sokaság igényeit közvetítő média végtelenül képmutató: ha nem egy távoli intézménybe kukkolva kérne számon olyan normákat, amelyeket maga sem tart be, hanem a saját mindennapi környezetében látná azokat a beteg embereket, akiket – Radó Iván kifejezésével – „internáltak” többek között Kiskunhalasra, akkor életveszélyről, időzített bombáról beszélne, és az eltávolításukat követelné bármi áron.
Hátulról elkapta a nyakamat
A 88 éves dr. Holly Béláné egyetlen fia, aki az ötödik terhessége után született meg, 16 éves korában megbetegedett skizofréniában. Ötször kísérelt meg öngyilkosságot. A szegedi pszichiátriai klinikán azt mondták a szülőknek: előbb-utóbb halállal végződik valamelyik kísérlete, betegotthonban kell elhelyezni. A fiú a kiskunhalasi pszichiátriai otthon lakója annak megalakulása óta. Korábban munkát is végzett az intézetben, de négy éve kiugrott az első emeleti ablakból.
Egyik lábát amputálni kellett, a másik is annyira összetört, hogy mankóval sem tud lábra állni. – Gyógyágyban fekszik, szinte tehetetlen – mondja az idős asszony.
– Ha felszámolnák az intézetet, nem tudnék vele mit csinálni. Egyedül élek, a férjem, a rokonaim mind meghaltak. Ha hazaadnák, az nekem is a halálom lenne. Amíg élt a férjem, kéthetente hazahoztuk: kizárólag az apjára hallgatott. Amikor a férjem meghalt, mondta a háziorvos, hogy egyedül ne vigyem haza, mert baj lehet belőle. De szenvedtem, rossz volt a lelkiismeretem, karácsonykor hazavittem.
Hátulról megszorította a nyakamat, és azt mondta: most megfojtalak. A skizofrének kiszámíthatatlanok. Elkezdtem neki könyörögni, hogy Lacikám, én vagyok az édesanyád, aki a legjobban szeret a világon. Nem is tudom, hogyan menekültem meg...
