Corvin-sétány: százmilliós áfacsalás után nyomoznak

A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya másfél éves nyomozás eredményeként százmilliós áfacsalás gyanújára bukkant a Budapest VIII. kerületében folyó rehabilitációs projekt, a Corvin sétány program megvalósítása kapcsán.

A BRFK eredetileg különösen jelentős (2003 és 2007 között összesen 5,947 milliárd forint) vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt egy ismeretlen személy, majd őt követően Hárs Gábor, akkor az MSZP parlamenti frakciójában politizáló, a VIII. kerületi önkormányzatban függetlenként dolgozó képviselő feljelentése nyomán indította meg a büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen.

A feljelentők az önkormányzat vagyonkezelő társasága, a Rév8 gazdasági átvilágításának megállapításaira hivatkozva tettek feljelentést. A névtelen feljelentő szerint „kétes ügyek folynak” a VIII. kerületben, amelyek érintik a Rév8 Zrt.-t és a Corvin sétány programot, s ezek kapcsán a kerület számos politikusát, közéleti személyiségét is. Hárs Gábor, aki először a Központi Nyomozó Főügyészségen próbálkozott, de a feljelentése később a BRFK-n landolt, szintén a kerület vagyonkezelő cégének az átvilágításáról szóló jelentés alapján kezdeményezett vizsgálatot a vélelmezett vagyonvesztés miatt.

A Rév8 Zrt. átvilágítását végző Mikroorg Kft. tanulmánya szerint – amelyet a Rév8 vezetése soha nem fogadott el, azt szakmailag megalapozatlannak, következtetéseiben hibásnak tartotta – az önkormányzatnál hibás döntések sora született, s ezek, valamint az értékbecslés nélküli telekértékesítések miatt 1,653 milliárd forint kár keletkezett, amit csak tovább növeltek más hibák és mulasztások, egyebek közt az önkormányzat jogos követeléseinek (420 millió forint) be nem hajtása. A Mikroorg-jelentés szerint az önkormányzatnak a Corvin-sétány programmal összefüggésben 2,5 milliárd forint kára keletkezett. A hibás döntések és az átvilágítók által észlelt egyéb hibák, hiányosságok, mulasztások miatt az önkormányzatot 2003 és 2007 között 5,947 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

Másfél év telt el azóta, a BRFK azonban a büntetőeljárás keretében eddig csak azt állapította meg, amit már a feljelentők is sejtetni engedtek, jelesül azt, hogy az ügyben felsejlik egy körülbelül százmilliós áfacsalás gyanúja. A rendőrség lényegében ugyanarra a következtetésre jutott, mint korábban a Mikroorg: a Rév8 gazdálkodásához kapcsolódó bizonylati rendszer nem biztosította a programban érintett egyes ingatlanokkal kapcsolatban külön-külön a ráfordítások (kiadások) és bevételek egybevetését, ami felveti a számvitel rendjének megsértése bűntettének gyanúját.

Az adócsalás és a számviteli bűncselekmény nyomozása azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának illetékességébe tartozik, ezért a BRFK az adóbűncselekményt az alapügyről elkülönítette, és azt illetékességből áttette a vámnyomozóknak.

Az eredeti feljelentésekben nevesített hűtlen kezelés miatt folyó nyomozás maradt a BRFK-n, ahol azonban már eddig is több gazdája volt, hozzáértők szerint azonban nem ez a legfőbb oka annak, hogy az ügy nem halad előre. Egy névtelenséget kérő rendőrségi forrás szerint az ügy politikai ellenszélbe került, s inkább áll, mint halad.

A múlt és a jelen a Corvin sétányon
A múlt és a jelen a Corvin sétányon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.