„Vannak, akik szerint be kell vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Ön mit gondol?” Katona Tamás erre azt mondja: az, hogy 55 éves kortól kerüljenek védett státusba a munkavállalók, „ugyanolyan abszurd, mint a bérkommandó”. Ha egy munkáltatónak megtiltják, hogy elküldjön valakit 55 év fölött, akkor majd 54 évesen rúgja ki. Olyan körülményeket viszont lehet teremteni, hogy egy bizonyos kor felett a munkaadók kapjanak járulékkedvezményt munkavállalóik után. Csakhogy míg a kormány a védett státus létrehozásán gondolkodik, addig a konvergenciaprogramból az derül ki, hogy Európában példátlan módon csorbítaná a munkavállalói jogokat.

Katona azt a kérdést, amely arról szól, meggátolja-e az állam, hogy a közműszolgáltatók extraprofitot szedjenek be, a klasszikus populizmus kategóriájába sorolja. A közgazdász szerint viszont szándékosan fogalmaznak ködösen, amikor azt kérdik, hogy figyelembe vegyék-e a nyugdíj mértékének megállapítása során a gyermekvállalást. „Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a járulék mértékét a gyerekszám fogja meghatározni. Arról a kérdésről, hogy a devizaalapú lakáshiteleseket segítenie kell-e az államnak, úgy vélekedik: ez leegyszerűsíti a problémát, hiszen nem mindegy, hány négyzetméteres lakásról van szó, mint ahogy az sem, hogy az érintett családoknál hány gyerek van. Igaz, erre legalább lehet igen-nem választ adni, hiszen azokból kiderül, hogy áldoznának-e adóforintjaikból a lakáshitelesek megsegítésére az emberek. Katona Tamás értelmezhetetlennek tartja azt a másik kérdést, hogy enged je-e az állam a devizaalapú hitelezés újraindítását. A korábban felvett devizaalapú hitelek jelentős része – még az erősebb árfolyam mellett is – olcsóbb a forintalapú hiteleknél. A válasz a nyilvánvaló igen, ami sejtetni engedi a kormány szándékait.

Egy újabb kérdés: „meg kell-e törni a gyógyszergyárak lobbiját, és nem szabad hagyni, hogy a drágább gyógyszereket erőltessék rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében?” Horváth Ágnes volt szakminiszter szerint eleve hamis a kérdésben elrejtett állítás. „A gyártók nem erőltetnek gyógyszert a betegekre, mert nem is találkoznak velük. A jogszabály most is előírja, hogy az orvosoknak a mérlegelésbe a költséghatékonyság szempontját is be kell vonniuk. Ráadásul a rendszer a 2006-os reform óta olyan, hogy azonos hatóanyagú készítmények közül az olcsóbb kerül előnybe. Ezért csökkennek az árak is. Ami pedig az extraprofitot illeti: a gyártók a forgalmuk után évek óta fizetnek 12 százalékos „különadót”, és ha a gyógyszerkassza éves kerete elfogy, kötelesek a többletkiadásokat fedezni.

Két kérdés érinti a szociálpolitikát. Az első: milyen eszközzel támogassa az állam a munkanélkülieket: segéllyel vagy munkával?

– Bár létezne az a dilemma, hogy a kormány eldönthetné, a közmunkát vagy a segélyrendszert fejleszti –mondja Zolnay János szociológus. –De nincs ilyen dilemma. Magyarországon rendkívül alacsony a foglalkoztatottság. Az elmúlt másfél évtizedben világossá vált, ha gazdasági fellendülés van, akkor a munkahelyek bővülése a szegényeket érintetlenül hagyja. Dél-Európában fel tudja őket szívni a turizmus és az idegenforgalom, nálunk ez a szektor kicsi. Ami a közmunkák bővítését illeti: Zolnay azt mondta, csökkentették az erre fordítható keretet. A közmunka ráadásul drága, és nem vezet vissza az aktív munkaerőpiacra.

A másik kérdés: pénzt vagy alapvető szükségleti cikkeket adjon-e az állam a rászorulóknak. „Ha elveszik a szegényektől a készpénzt, akkor ezzel a természetben juttatott termékek másodlagos piacát alakítják ki. Aki ugyanis olcsó pálinkát akar venni, az meg is veszi, csak majd abból, amit a szükségleti termékek eladásából kap. A készpénz hiánya növelni fogja a szegények kiszolgáltatottságát az uzsorásokkal szemben” – magyarázza.

Orbán végül azt is megkérdi: milyen képzéseket finanszírozzon az állam, olyanokat, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni, „vagy arra hallgassak, aki azt mondja, az oktatást nem kell a gazdaság igényeihez igazítani?”. – Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki azt gondolná, hogy az oktatásban ne jelenjenek meg a gazdaság igényei – mondja Nahalka István oktatáskutató. „A kérdés inkább az lehetne, milyen arányban hasson a gazdaság igénye az oktatásra. A kormány a felsőoktatási helyek szűkítését, a szakmunka bővítését célozza, ami ellentmond annak az EU-s, Magyarország által is aláírt célnak, amely szerint javítani kell a felsőfokú végzettségűek arányán.” Nahalka úgy véli, a kérdés mögött az a téves állítás húzódhat, hogy bölcsész-, illetve jogászdiplomával nem lehet elhelyezkedni, míg mérnökökből hiány van. – A bölcsészek elhelyezkednek. A gond inkább épp a műszaki pályát kezdőkkel van. Ha pedig a kormány e kérdéssel arra gondolt, hogy nincs elég szakmunkás, akkor én ezt úgy árnyalnám, hogy kvalifikált szakmunkásból van kevés. De erre nem az a megoldás, hogy fel kell duzzasztani a szakmunkásképzést. A probléma az, hogy a szakképzésben nagy a lemorzsolódás. A tanulók 12 százaléka nem jut középfokú végzettséghez. Ha 16 évre szállítják le a tankötelezettséget, arányuk akár 15 százalékra is emelkedhet – mondja.