West-Balkán: négyen állnak bíróság elé a tömegszerencsétlenség okozásáért

„Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért” négy rendezvényszervező-rendező ellen emelt vádat a VI-VII. kerületi ügyészség a Nyugati téri West-Balkán nevű szórakozóhelyen január 15-én három halálos áldozatot követelő tragédia ügyében – értesült a Népszabadság.

A rendőrség korábban nyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként, majd a nyomozás végén valamennyiük ellen vádemelést is javasolt, azonban az ügyészség négy gyanúsított esetében vagy azt látta bizonyítottnak, hogy nem vettek részt a tragikus véget ért buli szervezésében, vagy úgy ítélte meg, hogy nem lehet bizonyítani az érintettségüket.

Bíróság elé kell állnia viszont Sz. Győzőnek, a West-Balkán Kft. ügyvezetőjének, K. Tamásnak, a Noise Life-bulikat szervező cég főszervezőjének, Cs. Józsefnek, a zenés rendezvényeket szervező DieselMusic 2010 Kft. nevében eljáró rendezvényszervezőnek és H. István Ferencnek, a West-Balkánban rendezett Noise Night Life biztonságáért felelős cég illetékes biztonsági főnökének.

Az ügyészség szerint a tevékenységükre vonatkozó jogszabályok és előírások közül lényegében egyet sem tartottak be. Bár a Nyugati téri helyiségeket a Noise Night Life-bulira bérbe adó West-Balkán Kft. illetékesei tudták, hogy a tűzoltóság legfeljebb 300 fős rendezvény megtartását engedélyezte a felújítás alatt álló – ezért építési területnek minősülő –épületben, mivel biztonságosan nagyobb tömeg „baj esetén” nem menekíthető ki az épületből, nincs füstmentes lépcsőház és az ajtók szélessége is keskenyebb az előírtnál, mégsem korlátozták a rendezvényre beengedhetők számát. Nem tartották be a „nyitvatartási időt” sem, amit az önkormányzat este nyolc órában határozott meg.

Ezekkel a kérdésekkel a bérlők sem foglalkoztak. Nem tisztázták a beengedhető létszámot – ez nem is volt téma a bérbeadókkal folytatott tárgyalásokon –, s egyáltalán nem győződtek meg arról sem, hogy a várhatóan több ezer szórakozni vágyó fiatal biztonságosan bulizhat-e a West-Balkánban. Noha az 500 fősnél nagyobb rendezvényeket már akkor is be kellett jelenteni a tűzoltóságnak, sem a helyiség bérbeadói, sem a buli szervezői nem tettek bejelentést – ha megteszik, akkor a helyiségek használatával kapcsolatban már korábban is számos kifogást megfogalmazó tűzoltóság biztosan nemet mondott volna a rendezvény megtartására.

K. Tamás 4200 sorszámozott karszalagot rendelt, ezekért nyitáskor 800, este 11 után ezer forintot kellett fizetni. Majd úgy rendelkezett, hogy a 20 órára meghirdetett kapunyitás ellenére csak kilenckor kezdjék meg a beléptetést, emiatt hatalmas tömeg gyűlt össze az előírásokhoz képest túlságosan keskeny, kis áteresztőképességű bejárat előtt. Este tízkor azonban valamennyi szervező, s a mindössze tíz fővel felálló biztonsági szolgálat is a beléptetés gyorsítását sürgette. Ahogy a sérültek a rendőrségen elmondták, attól kezdve szinte belökték az érkezőket a már amúgy is túlzsúfolt helyiségbe: 23 órára 2883-an zsúfolódtak össze a West-Balkánban.

A ruhatárt a II. emeleten alakították ki, a DJ-k ugyanakkor a földszinten, valamint a III. és a IV. emeleten adták elő műsorukat. Emiatt az egyetlen lépcső pillanatok alatt „bedugult”, s attól kezdve már se felfelé, sem lefelé nem lehetett haladni. A tömegben többen egymásnak estek, a falhoz vagy a korláthoz préselődtek. A tragédiában elhunyt három fi atal lányt az orvosok szerint legalább 8-10 percig préselte a tömeg a földhöz, illetve a korláthoz; halálukat „mellkasi összenyomás okozta fulladás” okozta. Késelés – melynek híre a tragédia után még hetekig téma volt a Noise Life-rajongók körében – nem történt.

A tragédia után végleg bezárt a szórakozóhely
A tragédia után végleg bezárt a szórakozóhely
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.