A hajdúhadháziak már csak a CNN-t hiányolják

A Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházon folyik a "rendteremtés": a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai masíroznak az utcán, a rendőrök pedig csütörtök este már őket igazoltatták és megmotozták őket. A polgárőrök járőrözése azonban folytatódott, és a szomszédos településekre is kiterjedt. A helyieket megosztja az egyesület jelenléte, igaz, a legtöbben annak örülnek, hogy megnőtt a rendőrök száma, s ettől „eltűntek a főtérről a cigányok”.

A Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházon kedden megjelentek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, és fekete egyenruhában masírozva szolgálatba álltak. Másnap megszólalt az ügyben Pintér Sándor belügyminiszter és hazaküldte őket, de nem mentek haza – egyebek mellett azért nem, mert egy részük eleve otthon van: a szolgálatba állt egyesületi tagok csaknem fele eleve Hajdúhadházon lakik. Szerda éjszaka nagy erőkkel fölvonultak a rendőrök, fokozott ellenőrzést tartottak; csütörtökre megduplázódott a helyszínről tudósító sajtómunkások száma, föltűnt a külföldi média is. Vasárnap pedig már Vona Gábor, a Jobbik elnöke tervez beszédet mondani a településen. A hajdúhadházi demonstráció meglepően hatékony kommunikációs módszer szerint zajlik, amin az egyik főszervezőt ismerve nincs mit csodálkozni: a kéthetesre tervezett akció irányítója Rubi Gergely helyi jobbikos parlamenti képviselő, aki „civilben” operatőr volt.

Messziről rendőrnek, közelről szigorú arcú kéményseprőnek tűnnek
Messziről rendőrnek, közelről szigorú arcú kéményseprőnek tűnnek

A polgárőr egyesület hajdúhadházi megjelenését „rendteremtő missziónak” nevezi, s nem érti, mi kifogása lehet bárkinek az ellen, hogy egy legálisan bejegyzett egyesület fontos önkéntes munkát végezzen a bűnözés megelőzése érdekében. Amikor megemlítem neki, hogy militáns szervezetről van szó, amely a Jobbikhoz kötődik, márpedig egy pártnak nem szabadna félkatonai alakulatokat működtetnie, felháborodva kéri ki magának a „gyanúsítást”. Azt mondja, őket nem a Jobbik működteti, a csapatból ő az egyetlen párttag, és nem is militárisak. Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatára reagálva azt mondja, hogy semmilyen jogszabály nem kötelezi őket a település elhagyására, ezért lemondásra szólítja föl a minisztert és a miniszterelnököt.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai szó szerint ezt nem fogalmazzák meg, de mindenki tudja: kimondva-kimondatlanul a helyi cigány lakosság „kordában tartására” érkeztek a településre, csakúgy mint pár hete más szervezetekkel együtt Gyöngyöspatára és Hejőszalontára. Hajdúhadház lakossága csaknem tizenháromezer fő, ebből a romák lélekszámát négyezerre teszik. Az állástalanok száma kiugróan magas: az aktív korúak között kétezren munkanélküliek. Viszonylag sok itt a garázdaság, a betörés és lopás, ám az ilyen bűncselekmények száma a szezonális mezőgazdasági munkák beindulásakor csökken: ebből arra lehet következtetni, hogy azok lopnak terményt és háziállatot, akiknek munkahely híján nincs pénzük ételre. A súlyosabb bűncselekmény viszonylag ritka. Pár hónapja történt a településen egy emberölés: egy idős asszonyt olyan súlyosan és brutálisan bántalmaztak, hogy a sérüléseibe belehalt.

A városban emiatt nyíltan szidják a cigányokat, a gyilkosságot ugyanis a helyiek szerint „egy cigány” követte el „egy magyar asszony” ellen. Ilyen előzmények után érkezett a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházra, hogy rendet tegyen, amiből annyi látszik, hogy hirtelen több rendőr és újságíró lett az utcán. A messziről rendőrnek, közelről szigorú arcú kéményseprőnek tűnő polgárőrök gyalogosan és járművel is járőröznek, városi és erdei szolgálatot egyaránt ellátnak. Egyensapkájukon és a hátukon vörös-ezüst sávos pajzson turul díszeleg, az övükön adóvevő, távcső és elemlámpa lóg, s úgy közlekednek, mintha egy hivatalos, állami szerv alakulatának tagjai lennének. Tizenkét órás szolgálatot teljesítenek, azt mondják, szerdán elkaptak egy fatolvajt, de később kiderült, hogy a tettest az Országos Polgárőr Szövetség helyi szervezetének egyik tagja fülelte le.

A helyieket megosztja a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület jelenléte, igaz, a legtöbben annak örülnek, hogy megnőtt a rendőrök száma, s ettől „eltűntek a főtérről a cigányok”. Ezt többen is megjegyzik, amikor az elmúlt napok fejleményeiről faggatom őket.

– Máskor ott lebzsel a sok cigány a főtéren, most nincsenek sehol –mondja három kamaszlány, akik a városközpontban lévő parkban üldögélnek.

Ugyanezt mondja egy idősebb férfi is, akivel az Irinyi utcában beszélgetek, kőhajításnyira attól a magánháztól, ahol az egyesület tagjai számára főzik a birkapörköltöt és a babgulyást.

– Bitófára kellene akasztani, aki ezt a szegény öregasszonyt megölte –mondja, majd a háta mögé mutat: –Itt lakott tőlem háromsaroknyira.

Kérdem tőle, észrevett-e valami változást azóta, hogy a polgárőrök megérkeztek, mire az öregúr bólint: –Persze, kevesebb a kurva.

Értetlenül nézek, mire megmagyarázza:

– Nézze csak, itt az Irinyi utcán szokták a stricik a kurvákat a négyes főútra szállítani, de pár napja eltűntek. Lehet, hogy más útvonalon közlekednek, de az is lehet, hogy amíg itt vannak ezek a gárdisták vagy kicsodák, addig szüneteltetik az ipart.

A roma lakosság körében csütörtökön nem tapasztaltam riadalmat, aminek több oka van: egyrészt az egyesület tagjai nem járőrözhetnek a többségében cigányok lakta utcákban, másrészt minden percben feltűnik az utcán egy-egy rendőrautó.

– Vigyáznak ránk a zsaruk – biccent az igazoltató járőrök felé egy cigány fi atal ember. – De most legalább udvariasak. Máskor szó nélkül feltolnak a motorháztetőre és megmotoznak.

A romák közt olyan is akad, aki kifejezetten örül az egyesület megjelenésének. Kedd éjszaka épp Rubi Gergellyel beszélgetek az egyik főtéri ABC-áruház előtt, amikor „egészen véletlenül” megáll mellettünk egy kocsi, s kiugrik belőle egy kövér roma férfi. Nagyon siethetett, mert a szitáló eső és a hideg ellenére mezítláb van, papucsot visel.

– Olyan jó, hogy itt vagytok, nem félünk, megvédtek minket a bűnözőktől – hadarja Rubi Gergelynek.

Ezután az egyik fotós kérésére még pózolnak is: búcsúzóul sokáig szorongatják egymást kezét, miközben Rubi Gergely meghívja a vajdát egy babgulyásra. Ugyanis pihenő következik: a képviselő kedd éjszaka fél 11-től tizenkét órás pihenőt rendelt el, úgymond, jutalomból. A buliban sör is lesz: Rubi és egy társa három rekesz sörrel lép ki az ABC-ből. Habár már nagyon sietnek, a jelenlévő fotósok kedvéért Rubi Gergely még megteszi, hogy még egyszer lesétál a helyi rendőrkapitányság lépcsőjén, láthatólag nagyon élvezi a szereplést, talán már csak a CNN-t hiányolja.

Könnyen azt gondolhatnánk, hogy a fokozott rendőri ellenőrzés és a polgárőr-egyesület jelenléte jótékony hatással van Hajdúhadház közbiztonsági helyzetére. De tévednénk. Csütörtökre virradóra ugyanis több betörést is elkövettek a városban.

 

A Szebb Jövőért Egyesület járőreit igazoltatták a rendőrök a vasútállomásnál

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tíz járőrét sorakoztatták fel a rendőrök a hajdúhadházi vasútállomás épülete előtt csütörtök este, majd az igazoltatásuk után a váróterembe kísérték őket, ahol egyenként átvizsgálták a ruházatukat - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A ruházati átvizsgálás előtt megérkezett a helyszínre Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő, s miután igazolta magát, megkérdezte a rendőrök parancsnokát, mi az oka annak, hogy a nap folyamán már tizedik alkalommal igazoltatják ugyanazokat a polgárőröket.A válasz szerint bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint a járőrözők trágár szavakat használva "beszóltak" egy helyi roma férfinak, egyébiránt parancsnoki utasításra fokozott ellenőrzést tartanak a térségben.

A polgárőröket egyenként a falhoz állították, s teljes motozással vizsgálták át a ruházatukat és a náluk lévő tárgyakat. Amikor mindez befejeződött, az intézkedő rendőrök parancsnoka közölte, hogy fel kell olvasniuk egy közleményt. Ebben tudatták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjaival, hogy Hajdúhadházon és annak térségében fokozott ellenőrzést tartanak, s a jelzések alapján a járőrözők jelenléte félelmet kelt az állampolgárokban.

"A rendőrség megfelelő létszámmal van jelen a területen, akadályozzák a fokozott ellenőrzés végrehajtását, erre tekintettel az önök jelenlétére nincs szükség. Szíveskedjenek a szolgálatot befejezni és a közterületet elhagyni" - fejezte be a közlemény ismertetését az egyik rendőr. Ezután a rendőrök közölték, hogy az intézkedést befejezték, és elmentek.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy ezek után folytatják-e a járőrözést, az felelték, természetesen, és elindultak a szolgálatba. Mint kiderült, egész éjszaka járőröznek, de nemcsak Hajdúhadházon, hanem a szomszédos Tégláson és Bocskaikerten is.

Késő este mindhárom település csendes volt, az utcákon alig jártak emberek, viszont több rendőr járőrt és a Szebb Jövőért egyesület járőrcsoportját is lehetett látni. (mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.