Lesz 'gonosz ember' a kormányban? Ki erősebb Orbán jobbjánál?

Az EU-soros elnökség lejárta után lehetséges a kormányátalakítás - ezt Csaba László nyilatkozta az InfoRádiónak, hozzátéve: akadnak, akik rövidebb időre vállalták a megbízatást.

A Közép-európai Egyetem tanára szerint ez jó alkalom lehet a kormányzati szerkezet újragondolására is. Az országnak ugyanis szüksége lenne egy pénzügyminisztériumra egy olyan miniszterrel, egy „gonosz emberrel”, aki csak a féket nyomja és nincsenek fejlesztési feladatai. Erre ugyanis ott van a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ez elkerülhetővé tenne olyan melléfogásokat, amelyek a kormányzás első hónapjaiban megfigyelhetők voltak.

Fideszes források állítják: nem tudnak arról, hogy az uniós elnökség után, nyáron külön Pénzügyminisztériumot hozna létre a miniszterelnök, ez a nyolcminisztériumos kormányzati struktúra kudarcának a beismerését jelentené. Holott nem hivatalos EU-vélemények szerint nem szerencsés, hogy nincs külön pénzügyi-fiskális minisztérium.

A nemzetgazdasági tárcánál a Naszvadi György vezette államtitkárság teljes körűen viszi az államháztartási és fiskális feladatokat – tették hozzá. (Ha valamikor lenne külön pénzügy, Varga Mihály esélyes a miniszter posztra.)

Kormányközeli források szerint az EU-elnökség után lehetnek személycserék, amikor Orbán Viktor értékeli a tárcákat. Tavaly májusban, az első „kormányülésen” zárt ajtók mögött a miniszterelnök egyértelművé tette, a miniszterek mandátuma 2011. december végéig szól. De várhatóan lesznek, akik esetleg már nyáron távoznak.

Matolcsy Györgyről Orbán Viktor tavaly azt mondta, „a jobbkezétől nem válik meg”. De e deklaráció még a 2011-es büdzsé elfogadása előtt hangzott el, és fideszes források azt prognosztizálták: „a 2012-es költségvetést már nem Matolcsy György jegyzi”. A Széll Kálmán Terv nyilvánosságra hozatalakor pedig hozzátették, „ez lesz az utolsó dobása”. A Fellegi Tamás távozásával kapcsolatos híreket lapunknak nem erősítették meg. „Erősebbek a pozíciói mint Matolcsy Györgynek. A bársonyszéktől akkor válik meg, ha maga hoz ilyen döntést” – hangzik egy kormányzati vélemény.

Néhány hete, a távozási szándékáról szóló cikkünk után Martonyi János azt nyilatkozta, „esze ágában” sincs nyáron felállni. Időközben viszont megjelentek olyan információk, hogy egy négyszemközti találkozón a külügyminiszter a lojalitásáról biztosította a miniszterelnököt, ám határozott utalást tett a távozási szándékára is.

Ami az egészségügyet illeti, fideszes forrásaink állítják: a dolgok jelenlegi állása szerint az sem valószínű, hogy külön egészségügyi minisztérium alakulna. Megírtuk már, hogy a humán csúcstárcát felügyelő 72 éves Réthelyi Miklós szintén távozhat nyáron. (Orbán Viktor eleve Lázár Jánost szerette volna a humántárca élére, ő azonban a frakcióvezetést választotta.) Az év elején Tulassay Tivadar SOTE-rektor nevét lehetett hallani, de az orvosakadémikus nem gondolkodik miniszterségről.

Léteznek „lobbik”, akik szerint „eltúlzott” a KDNP-s államtitkárok súlya. Hogy Szócska Miklós marad-e a ciklus végéig, kérdéses. A KDNP az oktatási államtitkári poszton „harcol” Hoffmann Rózsáért, és az általa jegyzett oktatási törvényekért. A KDNP 2011 végéig van alkupozícióban, a parlamenti voksaikra szüksége van a miniszterelnöknek a sarkalatos, kétharmados törvények elfogadásához.

A második Orbán-kormány
A második Orbán-kormány
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.