A csapból is a Fidesz...

Az MTV szerint csak a témaválasztás indokolta Az Este (majdnem kizárólag kormánypárti) vendégeinek kiválasztását, összességében pedig kiegyensúlyozottak. A számok mást mutatnak.

Hatósági vizsgálatot indított az MTV Az Este című műsorának politikai kiegyensúlyozottsága ügyében a médiahatóság –értesült a Népszabadság. A hatóságnál ezt kérdésünkre megerősítették: a – beadvány alapján indult – hatósági ellenőrzés tájékoztatásuk szerint a 2010. június 14–20. között sugárzott műsorokra vonatkozik.

A beadvány szerint május 17.– június 23. között mindössze egyetlen alkalommal szerepelt MSZP-képviselő, annak ellenére, hogy számos olyan politikai tárgyú téma volt az általuk vizsgált időszakban a műsorban, melyben a kiegyensúlyozottság érdekében szükséges lett volna a szocialisták álláspontjának ismertetésére.

A műsorszámok vizsgálata már lezárult, jelenleg közigazgatási eljárás van folyamatban. A médiahatóság szerint 3-4 hét múlva születhet döntés az ügyben.

Az MTV műsorainak elfogultságáról egyébként a médiahatóságnak eddig is lehettek elképzelései, elvégre ők maguk is mérik az említett/megszólaltatott politikusok, pártok arányát. A hatóság már hónapok óta 60–80 százalékos kormánypárti túlsúlyt mér a hírműsorokban, a honlapjukon közzétett – a politikusok megszólalásait, említését mutató – táblázatok szerint elhanyagolható az ellenzéki szereplők száma. Orbán Viktoron kívül legfeljebb néhány kormánypárti politikustársának volt esélye bekerülni az „idézettek klubjába”.

Független elemzések sora is bizonyította, hogy a közmédiában lassan a csapból is a Fidesz folyik. Tavaly nyár óta gyakorlatilag nem volt olyan hét, amikor a kormánypárti megszólalók ne lettek volna bő kétharmados többségben a hírműsorokban. Volt olyan hónap, amikor 15 kormánypárti és 1 ellenzéki vendég volt Az Estében. Tavaly novemberben az Index szúrópróbaszerű mérése szerint Az Este öt vizsgáltműsorában 40/1 volt percben kifejezve a kormányoldal–ellenzék megszólalási aránya.

A Republikon Intézet hasonló arányokat mutatott ki az MTV esti híradóinál is: „2010-ben a közszolgálati televízióban drámai jobbratolódás figyelhető meg, ami egyaránt érinti a tárgyalt hírek jellegét, a megszólalók személyét, a pártok megszólalási lehetőségeit és a megszólalásokhoz fűzött moderátori kommentárokat. A 2009-es, kiegyensúlyozottabb, vagy csak enyhén az akkori kormányhoz húzó híradások helyét kiegyensúlyozatlan, a Fideszt többszörösen felülreprezentáló adások vették át.”

A 2010-es híradásokat minden szempontból Orbán Viktor dominálta az elemzés szerint: a miniszterelnök egymagában négyszer annyit szerepelt a tavaly december közepén vizsgált egy hét alatt az esti híradókban, mint az ellenzéki politikusok összesen, és majdnem kétszer annyit, mint elődje, Bajnai Gordon 2009 hasonló időszakában. A Fidesz–KDNP megszólalási aránya összességében 83 százalékos volt a tavaly decemberi költségvetési szavazás előtti héten, ráadásul szinte minden híradásban a kormány számára kedvező, vagy az ellenzék számára hátrányos hírek kaptak főszerepet.

Kevéssé meglepő módon, a tendenciát az új médiatörvény január elsejei hatályba lépése sem „törte meg”. A Policy Solutions idén februárban közzétett összehasonlító elemzése (Egyeduralkodó a Fidesz a híradókban) szintén 83 százalékos kormánypárti túlsúlyt mért az m1 esti híradóiban – de nem csak ott. „A kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban: a Fidesz–KDNP politikusai egyeduralkodók a hírműsorokban megszólaló szereplők között” – derült ki a felmérésükből. Az országos csatornák híradóit az ATV kivételével mindenütt a Fidesz dominálta: a TV2-n 84, a Duna TV-n 82, a Hír TV-n 72, az RTL Klubon 62 százalékban – az ATV volt az egyetlen adó, ahol az MSZP-sek nagyobb teret kaptak a kormánypártiaknál (43:40 százalék arányban).

„A kormánynak vagy a Fidesznek kedvezőtlen hírek szinte teljesen hiányoznak az esti híradókból, addig az MSZP-hez kötődő megjelenések nagy többsége negatív tálalásban kerül a hírműsorokba” – erősítette meg a korábbi méréseket a Policy Solutions kutatása.

Mindezek ellenére, az MTV álláspontja szerint a kiegyensúlyozottság a műsorfolyamuk egészében valósul meg – azaz Az Estében szerintük sem. A médiahatóság eljárásával kapcsolatban ugyanis megkeresésünkre az MTV-nél azt közölték: hivatalos levélben válaszoltak a médiahatóságnak, eszerint Az Este című műsor nem sértette a médiatörvény egyetlen rendelkezését sem, „a meghívottak kiválasztását kizárólag a témaválasztás indokolta, a kiegyensúlyozottság pedig a műsorfolyam egészében valósul meg”. Erre hivatkozva Medveczky Balázs vezérigazgató az eljárás megszüntetését kérte a médiahatóságtól.

Egy hónapon belül eldőlhet tehát, kinek hisz a médiahatóság: Medveczkynek, vagy a saját méréseiknek.

Szómentő

„Egy közszolgálati műsornak mindenképpen kiegyensúlyozottnak kell lennie, mert ha nem, akkor megbüntetik.” (Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója az Origo hírportálnak, 2010. december 4.)

Az MTV szerint sem elfogulatlan a műsor
Az MTV szerint sem elfogulatlan a műsor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.