Uj Péter: Gazdaságélénkítés alkoholba borulva
„Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom" Carlo Pedersoli (Bud Spencer) in: És megint dühbe jövünk
„De ne felejtsd a pisztáciát!" Mario Girotti (Terence Hill), u.o.
Nem kutattam a témát, de szinte biztos vagyok benne, hogy a négynapos ünnep hungarikum, tessék, jöjjön ki valami pántlikabizottság, aggassa rá az izét, aztán legyünk büszkék együtt.
Nyilván másutt is van hasonló, de hát pálinka, fokhagymás-paprikás kolbász meg vöröshagyma is van másutt, oszt mégis fenemód hungarikum mind, de ebbe most nem megyünk bele, csak utalásszinten kiáltunk farkast, hogy azzal fessük az ördögöt a falra, mielőtt szelet vetnénk.
Abban egészen biztos vagyok, hogy más országban még nem éreztek rá igazán annak az izére, hogy milyen hétfőn szombati munkarend szerint élni, de úgy, hogy közben a hivatalokban vasárnap van, néhány üzletben kedd, a gyógyszertárakban jövő szombat, a MÁV-nál az első munkanapot megelőző harmadik ünnepnap helyetti munkanap, de kedden be kell zárni a nonstopot, hogy helyretegyük kicsit az uniót, szerdán van hétfő, de akkor már minek bemenni, rá egy héttel, szombaton dolgozzuk le a múlt keddet, de mindenki szabadságot vesz ki vagy beteget jelent, vasárnap meg a pünkösd előtti péntek helyett nem csinálunk semmit, meg már különben is közel a karácsony. És amikor aztán erre a szédítő tér-idő-csavarra rátesz egy nagy lapáttal a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett tavaszodás, kész a téboly, az őrjítő zsongás.
Megbolydul a természet: előbb a leggusztustalanabb kártevők bújnak elő, a krosszmotorosok és a quadosok, húzzák a gázt tövig, hadd repedjenek a dobhártyák a jó levegőn! Nem is igaz magyar ember, aki ilyenkor a négy nap alatt egyszer sem veszi elő a flexét, hogy csikordítson néhány jóízűt a melengető tavaszi napsütésben, lehetőleg kora reggel, vagy még jobb ebéd után, amikor már a pörkölttel keveredő sör elbágyasztaná a szomszédságot.
No de mégis leginkább mit csinál a magyar ember négynapos ünnepen? Hát iszik, persze. Nem mintha rendes hétvégéken, pláne munkanapokon nem inna, de ilyenkor még úgyabból lehet inni, még jelentősebbé tehető az esemény.
Az igazán elhivatott, tudományos igényű hobbialkoholista ilyenkor valami borvidék felé veszi az irányt, mert az elhivatott, tudományos igényű hobbialkoholista komolyan veszi Matolcsy Györgyöt és az ővele (vagy általa?) fémjelzett patrióta, növekedésorinetált gazdaságpolitikát, és a maga szerény eszközeivel igyekszik részt vállalni, egyfajta, kissé bizonytalan mozgású, akadozó beszédű gazdaságélénkítő csomaggá válik kvázi: fogyaszt.
Legyen mondjuk Villány, amióta kész az M6-os, sőt az M60-as is beér Pécsre Bólyról, két óra alatt le lehet érni a belvárosból, az ember tízkor még a budaörsi Tesco gyógyszertárában áll sorba fejfájáscsillapítóért, hogy a péntek esti (négynapos ünnep előtti este: ereszd el a hajamat!) sörözés utóhatásain túltegye magát, délben már a Bock Panzió recepcióján (reci!) csapkodja befelé a második kör welcome-törkölyt, csak az íze miatt, meg még egyet a hungarikumsága okán.
És aztán így megy ez késő estig, nem részletezzük, majd másnap, a korábban vásárolt fejfájáscsillapítók maradékának felhasználása után, boldogan hazaautózik, alig két óra alatt, megcselekedte, amit megkövetelt, a gazdaság izomból élénkíttetett.
Apró rossz érzés azért bujkál benne, miután másodszor is átautózott Tolna és Baranya világhíres, impozáns sztrádaalagút-komplexumán, és nem is az, hogy hát látnivalóan úgy kellett néhány billencsnyi földet hordani egyik-másik alagút fölé, hogy alagút lehessen, másfél kilométeres, mintha az Alpokban lennénk, hanem hogy nem nagyon közlekednek ezen az autópályán. Pedig mintha arról lett volna szó, hogy mekkora az igény. (Az olaszoknál van igény, Trieszttől Bariig folyamatos a sor mindegyik autópályán, harminc métereként követik egymást, nem is lehet 110 fölé gyorsítani.) Kilométerenként két kocsi. És többnyire ugyanez az M7-es a Balaton közepétől.
Érti ő, hogy gazdaságélénkítés meg minden, tőkevonzóképesség, beruházásösztönzés, bár nem látta a pénzszállító kamionokat, sőt neki, mint elhivatott, tudományos igényű hobbialkoholistának sem mindegy, hogy négy vagy két órát vezet halál másnaposan, de valahogy mégis szöget üt a fájós fejébe, hogy nem-e lehet-e, hogy mégis jobban jártunk volna, ha abból a négyszázmilliárdból vettünk volna 21 millió palack Bock Magnificót, palackját 19 000-ért, egyszer élünk, és jobban élénkült volna az a lusta, semmirekellő gazdaság?
