Kormányportál: tanácsok tizennyolcmillióért

Összesen kevesebb mint két hónapig adott tanácsot és nyújtott szakértői háttértámogatást egy cég a kormányzati portál kialakítása körül.

Sikeres fejlesztésként mutatta be pár héttel ezelőtt Nagy Anna kormányszóvivő az egységes kormányzati portált, hangsúlyozva: a kormany.hu webcímen elérhető honlap a töredékébe (valójában a felébe) került annak, amit az előző szocialista kabinet fizetett ki a kormanyszovivo.hu weblap elindításáért. Nagy Anna rámutatott, hogy az új honlap célja kiváltani a korábbi, elkülönülten működő minisztériumi honlapok költséges fejlesztését.

Ez látható a cég honlapján
Ez látható a cég honlapján

A nyilvános adatokból kiderül, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tavaly ősszel két alkalommal is szerződést kötött egy céggel, hogy informatikai tanácsadást nyújtson a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság számára. A Digit Europe Kft. először tavaly júliusban, majd szeptemberben kötött szerződést a KIM-mel, összesen több mint tizennyolcmillió forint értékben. A nyilvános adatok szerint az első megbízást (időtartama alig egy hónap volt) „szakértői háttértámogatásra” kötötték, míg a másodikat (időtartama három hét) az összminisztériumi portál koncepciójával kapcsolatos tanácsadásra.

A nyilvános cégadatok szerint a Digit Europe Kft. hárommilliós alaptőkéjű társaság, amely az egyik tulajdonos budapesti lakcímére van bejelentve. A cég honlapja nem elérhető: „fejlesztés alatt” áll. Megkerestük a cégvezetőt is, ám nem kívánt nyilatkozni. A közigazgatási tárca illetékesei kérdéseinkre azt közölték: „a Digit Europe portállal kapcsolatos fejlesztési elképzelései álltak legközelebb a kormányzati elváráshoz, ezért esett rájuk a választás”.

A KIM hangsúlyozta, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezések szerint kötötték meg a szerződéseket, közbeszerzési eljárásra nem volt szükség. Tájékoztatásuk szerint a Digit Europe „elsősorban az OpenSource megoldások implementációjával kapcsolatosan adott tanácsokat”, felmérték a megvalósítás lehetőségeit és erről konzultáltak a KIM szakembereivel. Öszszehasonlították a különböző forráskódú megoldásokat, elemezték a költséghatékonyságot és javaslatot tettek az operációs rendszerekre, a megvalósítás programnyelvére.

A honlap „keretrendszerét” végül a KFKI szállította, annak testreszabását pedig – alvállalkozóként – a Webshark nevű cég végezte. A kormany.hu fejlesztése nettó hatvanmillió forintba került, a technikai működtetését szintén a KFKI végzi, havi hárommillióért. A KIM tájékoztatása szerint a tesztüzem még nem ért véget, a portál készítője még nem teljesítette az összes, időközben felmerült fejlesztési igényt. Hangsúlyozták: az eddigi eredménnyel nem elégszenek meg, további újításokat terveznek.

Az előző kormányzati portált, a kormanyszovivo.hu oldalt és annak elindítását a Fidesz sokáig támadta azzal, hogy túl drágán készült el, ráadásul külön pályáztatás nélkül. A kétszázmillió forintból kifejlesztett weblap ügyében a rendőrség is nyomozott, de nemrég bűncselekmény hiányában lezárta a vizsgálatot. Az a 200 millió forint egyébként tartalmazta az első év üzemeltetési költségét is, így összehasonlítva a kormany.hu 96 millióba került. Igaz viszont, hogy ez az oldal a teljes kormány honlapjaként működik majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.