Semmisségi törvény: az 'utolsó szeg' az unióhoz kerülhet

Nemzetközi fórumokhoz fordul az MSZP a semmisségi törvény miatt, aminek elfogadásával a kormánypártok azt állítják: 2006-ban Magyarországon diktatúra volt. Navracsics Gaudi Nagy Tamást méltatta a parlamentben, aki börtönben szeretné látni Gyurcsány Ferencet.

Az Országgyűlés megszavazta az úgynevezett semmisségi törvényt. A csomag a 2006-os őszi zavargások kapcsán elítéltek rehabilitációját teszi lehetővé, életbelépése után semmisnek nyilváníthatják azokat a bírósági ítéleteket, amelyeket 2006. szeptember 18. és október 24. között a tömegoszlatásokhoz kapcsolhatóan kizárólag rendőrségi tanúvallomásokra alapozva hoztak a bírók.

A törvényt kidolgozó Balsai István szerint kétszáz és négyszáz közötti ügyet érint a semmisségi törvény. A jogszabállyal kapcsolatban aggodalmának adott hangot a Független Rendőrszakszervezet, a Helsinki Bizottság és a TASZ is. Utóbbi szerint a „Lex Balsai" alkotmányellenes, és az „utolsó szeg a jogállam koporsóján". A TASZ álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat azt sugallja: minden olyan esetben, amikor a cselekmény elkövetését csak rendőr tanúk vallomása támasztotta alá, akkor a rendőr hamisan vádolta az eljárás alá vont embert.

Az ügyben a szocialisták név szerinti szavazást kedvezményeztek. Harangozó Tamás, az MSZP rendvédelmi szakpolitikusa azt mondta: a törvénnyel a kormánypártiak azt állítják, hogy 2006-ban Magyarországon diktatúra volt, az igazságszolgáltatás koncepciós pereket folytatott le, az ügyészeket, a bírókat és a rendőröket pedig az alkotmányos rendszer ellenségeinek mondják ki. Közölte, az MSZP az ügyben nemzetközi fórumokhoz fordul.

Gaudi- Nagy Tamás jobbikos képviselő korábban azt mondta: szükséges, de nem elégséges az  indítvány. Szerinte ki kellene tágítani az időkeretet a 2002 és 2010 közötti időszak összes, a 2006-oshoz hasonló eseményeinek eljárásaira. Tegnap a plenáris ülésen Gaudi-Nagy kérdést intézett  Navracsics Tibor igazságügy-miniszterhez, amelyben a nemzet szégyenének nevezte, hogy Heller Ágnes filozófus Brüsszelben tagadta, hogy békés tüntetőket vertek volna 2006-ban a főváros utcáin.

Gaudi arra kérte a kormányt, hogy mielőbb juttassa börtönbe Gyurcsány Ferencet, Bene László akkori országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőr főkapitányt. Navracsics válaszul Gaudi-Nagy jogvédő tevékenységét méltatta és arra kérte az LMP-t, zöldpárti kapcsolatain keresztül segítsen, hogy Brüsszelben is valós kép alakuljon ki a 2006-os eseményekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.