Miért kávézott az önkormányzat kabinetvezetője hajnalban a rendőrkapitányságon?

Hajnali fél háromkor egy téves bombariadó után kiürítettek egy önkormányzati beruházás útjában álló vendéglőt a XVI. kerületben. A hivatal embere éppen arra járt és riasztotta az előre megrendelt költöztetőket, akik azonnal neki is láttak a kipakolásnak, reggel pedig el is dózerolták az épületet. Az önkormányzat szerint véletlen egybeesés.

Szokatlanra sikeredett dr. Terdik Tamás rendőr százados beiktatása a XVI. kerületben. A rendőrkapitányi kinevezését támogató testületi ülésen rögtön átadtak neki egy feljelentést, amelyben az ő felelősségét is felvetik. Dr. Büki Tamás önkormányzati képviselő tett feljelentést a Pocakos vendéglő eldózerolása miatt. Szerinte a tetteseket a XVI. kerületi rendőrség járőrei és tisztjei, valamint az önkormányzat hivatalnokai, cégének vezetői, továbbá ismeretlen végrehajtók között kell keresni.

A vendéglátó-ipari egységet üzemeltető Hunyák Bt. 2001 májusában kötött bérleti szerződést a kerületi önkormányzattal a sashalmi piac egyik 92 négyzetméteres helyiségének bérletéről. Ezt később 200 négyzetméter alapterületűre bővítette. Itt nyitotta meg a Pocakos vendéglőt, amely elsősorban a vékony pénztárcájú helybeliek között volt népszerű. Őket célozta meg sűrű akcióival a szomszédban működő zöldségárudája is. Ez utóbbi miatt sokaknak tetszett volna, ha a Pocakos eltűnik a piacról. Talán ezért, talán másért, de az ÁNTSZ és a piacfelügyelet sűrűn tett látogatást az üzletben, de egyszer sem találtak olyan szabálytalanságot, amely elegendő indok lehetett volna a bezáratására.

Azonban 2009 júliusában a kerületi önkormányzat üzemeltetési szerződés keretében átadta hasznosításra a piac területét, illetve a rajta lévő felépítményeket a Sashalmi Piac Ingatlanfejlesztő, Beruházó és Üzemeltető Kft.-nek és egyúttal felmondta a Hunyák Bt. bérleti szerződését. A vendéglős erre bírósághoz fordult, mondván, önkormányzati tulajdont hasznosításra átengedni csak nyilvános versenyeztetési eljárással lehet, az önkormányzat viszont nem írt ki pályázatot. A jogtalan szerződés alapján közölt felmondást érvénytelennek tartva a Hunyák Bt. maradt, ahol volt, s mivel az önkormányzat nem vette át tőlük a bérleti díjat, így azt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál helyzeték letétbe.

Közben az önkormányzat is pert indított az ingatlan kiürítését kérve a PKKB-től. A bíróság azonban 2010 szeptemberében felfüggesztette az eljárást a szerződéssel kapcsolatos per befejeztéig. Az önkormányzat szerint nem sértettek törvényt a közbeszerzési eljárás elhagyásával, mert erre üzemeltetés esetén nincs szükség. Egy hónappal később mégis felbontották a megtámadott szerződést. A Hunyák Bt. ügyvédjét legalábbis erről értesítették. Az ügyészségi iratok szerint a két fél ezek után abban állapodott meg, hogy peren kívül rendezik a kérdést. De a piacon az a szóbeszéd járta, hogy az önkormányzat akár erőszakkal is kiteszi őket.

Ezt erősítette az önkormányzat tavaly december elsejei akciója, amikor megbízottjai megpróbálták kordonnal körbevenni az üzletet, de Hunyák László emberei ezt megakadályozták. Tartva a folytatástól éjszakára is ott maradtak. December 3-án hajnali fél háromkor egy rendőr kopogtatására ébredtek, aki felszólította őket, hogy bombariadó miatt azonnal hagyják el a helyiséget. A tűzszerészek mellett Szabó Tamás polgármesteri kabinetvezető, majd Kozma Viktor a piacfelügyelőségtől, valamint Lukács Titanilla a vagyongazdálkodási iroda vezetője is megjelent egy csapat ismeretlen „őrző-védő szolgálatossal”. Utóbbiak teljesen kipakolták a vendéglőt. A berendezési tárgyakat, a céges iratokkal és zöldséggel együtt felpakolták egy teherautóra. Másnap a helyiséget eldózerolták. Mindezt úgy, hogy semmiféle jogerős határozat nem állt az önkormányzat rendelkezésre a kilakoltatáshoz – állítja Büki.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség csak részben ért vele egyet. A hivatali visszaélés bűntette miatt indult nyomozást – lévén az eljárás lefolytatásától nem várható eredmény – megszüntette. Az ügyészség érvelése szerint az intézkedő rendőrök mindenben hivatali kötelezettségeiknek megfelelően jártak el. Az önbíráskodás és más bűncselekmények miatt indult nyomozást előbb a XIV-XVI. Kerületi Ügyészségre, majd onnan a Központi Nyomozó Főügyészségre tették át.

Az első határozat miatt Büki Tamás panaszt tett.

– Akárhogyan fogalmaz az ügyészség: a rendőrség az önkormányzat javára megváltoztatta a fennálló birtokviszonyt. Masszívan beleavatkozott egy polgári jogi vitába, méghozzá anélkül, hogy meggyőződött volna ezen beavatkozás jogszerűségéről –véli Büki Tamás.

Furcsállja, hogy a bombariadó körülményeinek kivizsgálását, éppen az érintettre, a kerületi rendőrkapitányságra bízták. Azt sem érti, hogy nem ötlött fel senkiben a kérdés: miért kávézott éppen azon a hajnalon a rendőrkapitányságon az önkormányzati kabinetvezető Szabó Tamás? Miért hívott oda egy kifőzdei bombariadóhoz még két önkormányzati illetékest? S miért nekik hittek a vendéglőssel szemben, ha nem volt jogerős végzés a kilakoltatásról? S ha az önkormányzatot is váratlanul érte a bombariadó, akkor miért béreltek fel előző nap egy őrző-védő céget, és rendeltek oda két teherautót?

– A munkaterületet minél hamarabb át kellett volna adni, ezért gyakorlatilag arra készültünk, hogy ezt így vagy úgy megtegyük. (...) erre készülve egy legális tevékenységet végző őrző-védő és egy költöztetésben jártas céggel szerződést kötöttünk csütörtök délelőtt. Őket tudtuk így a szerződés alapján mozgósítani – adta meg a választ Szabó Tamás a december 8-i testületi ülésen.

– A lepusztult sashalmi piac átépítésére a kerületi lakók 40 éve várnak. A beruházás első ütemeként az általános piac már elkészült, és igen népszerű, mert nemcsak jobb környezetben, de olcsóbban is lehet vásárolni. A piac átépítése része a kerület egyik legnagyobb EU-s projektjének, amelynek összköltsége 1,7 milliárd forint – magyarázza Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, aki szerint az önkormányzat minden piaci árussal körültekintően és törvényesen járt el. A vállalkozók örültek a felújításnak, és ennek érdekében együttműködtek a kivitelezés során. Kivételt egyedül csak a Hunyák Bt. jelentett, amely illegálisan beépítette a közterületet, évek óta egyáltalán nem fizet bérleti díjat. Ráadásul az erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt börtönviselt Hunyák László folyamatosan fenyegette az önkormányzat dolgozóit, sőt a Magyar Gárda fellépését helyezte kilátásba – idézi fel Kovács Péter, aki határozottan állítja: az önkormányzat ennek ellenére ragaszkodik a törvényes úthoz.

– Nem állítom, hogy Hunyák László feddhetetlen hős – teszi hozzá Büki Tamás –, de arról meg vagyok győződve, hogy a vele szemben tanúsított eljárás egyetlen jogállamban sem elfogadható. S ha ma szó nélkül hagyjuk a vele történteket, holnap velünk történhet meg. Ha éppen nem a hatalom szája íze szerint cselekszünk.

Az „agyonellenőrzéseket” túlélte, a karhatalommal megtámogatott buldózereket már nem
Az „agyonellenőrzéseket” túlélte, a karhatalommal megtámogatott buldózereket már nem
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.