Budai befejezte, Radnótit felmentette, de egy feljelentésre még futotta

Újabb filozófuspályázat ügyében tett feljelentést az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula, aki ezzel befejezte a vizsgálatot. A pályázatok kiemelt ügyészi felügyeletet kapnak.

Az elmúlt hónapokban összesen hat filozófuspályázatot vizsgált Budai Gyula, ezek közül kettő esetében azt állapította meg – Radnóti Sándor és Weiss János vezette pályázatokról van szó –, hogy nem történt jogszabálysértés. Három ügyben – e pályázatok vezetői: Vajda Mihály, Heller Ágnes és Borbély Gábor – korábban büntetőfeljelentés született. A Steiger Kornél által vezetett, 88,9 milliót elnyert pályázat – Határmezsgyék: filozófia és tudomány az ókorban – ügyében Budai feljelentést tett ismeretlen tettes ellen jogosulatlan gazdasági tevékenység végzése és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Budai Gyula szerint ezen pályázat esetében külsős cégekbe szervezték ki a munkákat, és jelentős összegeket kaptak azok, akik részt vettek benne. A témavezetők között van az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának három oktatója: Bolonyai Gábor, Miklós Tamás és Bárány István. A kiszervezéssel Budai szerint az a gond, hogy a jogszabályok alapján közalkalmazott nem vehet fel megbízási díjat azért a munkáért, amelyet mint közalkalmazott végez el.

„A vád szerint alvállalkozókat bíztunk meg a projektben vállalt tudományos munka elvégzésével, azaz nem mi magunk végeztük el a projektben vállalt munkát. Ez természetesen nem felel meg a tényeknek. A tudományos munkát (tanulmányírás, fordítás stb.) a projektben részt vevő munkatársaink végezték” – nyilatkozta lapunknak Steiger Kornél. Az ELTE professzora szerint a „közalkalmazottként elvégzett munka” az, ami a közalkalmazott munkaköri leírásában tételesen fel van sorolva. Egyetemi oktató esetében ennyi és ennyi tanítási óra, valamint konzultáció, továbbá természetesen követelmény, hogy az oktató folyamatosan tájékozódjék szűkebb szakterületének újabb eredményeiről. Steiger maga is töltött ki munkaköri leírási űrlapot, ezért tudja, hogy abban munkaköri kötelességként tanulmányírás, fordítás, kontrollfordítás, jegyzetírás, tudományos szerkesztés nem szerepel. Márpedig amit ők a projekt keretében elvégeztek, az a felsoroltakban foglaltatik benne. Egyébként ha a munkaköri leírás tartalmazná az említett tevékenységeket, ebből az következne, hogy egyetemi oktató a saját szakmájában minden pályázatból eleve ki lenne zárva.

Budai Gyula bejelentette, hogy a legfőbb ügyészhez fordult a filozófuspályázatok miatt, kérve, hogy az ügyészség folytassa a nyomozást. Polt Péter legfőbb ügyész arról tájékoztatta, hogy a pályázatokkal kapcsolatban kiemelt ügyészi felügyeletet látnak el.

Budai Gyula korábban három pályázat miatt tett büntetőfeljelentést. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének korábbi vezetője, Borbély Gábor 70,5 millió forintot nyert. A pénzt a kutatóintézet pályázta meg és nyerte el. Szintén feljelentést tett a Vajda Mihály akadémikus által vezetett, 90 millió forintos támogatású projekt miatt, mert megítélése szerint „külsős cégeket hoztak be”. A projektvezető témafelelősöket jelölt ki, akik részesültek a 90 millióból, ugyanakkor saját cégeik révén további pluszköltségvetési forrást kaptak. Köztük említette Gulyás Gábort – a Műcsarnok új vezetőjét, aki élesen bírálta az egész folyamatot –, Vajda Mihály lányát és unokáját. A harmadik rendőrségen landolt feljelentés azt az 53,9 millió forintos pályázatot firtatja, amelynek vezetője Heller Ágnes volt.

Steiger Kornél szerint a vádak nem felelnek meg a tényeknek
Steiger Kornél szerint a vádak nem felelnek meg a tényeknek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.