Nyilvánosak a 2006-os zavargások nyolcvan évre titkosított jegyzőkönyvei

Megszüntették a szigorúan titkos, államtitok minősítését azoknak a jegyzőkönyveknek, amelyek még a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készültek. A beszámolók eredetileg nyolcvan év múlva lettek volna csak megismerhetők.

Tanulságos beszámolókat tartottak a korábbi kormányzati vezetők a négy évvel ezelőtti őszi zavargásokról a parlament emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak 2006. szeptemberi, illetve októberi közös ülé sein. Az akkor készült jegyzőkönyveket a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, Galambos Lajos nyolcvan évre titkosította, így csak azután váltak megismerhetővé, hogy az azóta átkeresztelt hivatal új vezetője, Balajti László altábornagy nemrég feloldotta a minősítést.

A 2006. szeptember 19-én, a tévéostromot követő napon, megtartott közös bizottsági ülésen Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter (a nemzetbiztonsági kabinet vezetője) beszámolóját hallgatták meg a politikusok az MTV-székháznál történtekről. A leiratból kiderül, hogy Szilvásy többek között arról beszélt zárt ajtók mögött: sem az NBH, sem a rendőrség nem jelezte előre, hogy a választási kampánygyűléseken túl szélsőséges megmozdulások is lehetnek. Szilvásy megállapítása szerint a tévészékháznál lévő „agresszorok” jelentős részének nem politikai, pusztán károkozási szándéka volt. „Egyszer és mindenkorra leszögezem: ez a csőcselék – nemcsak idézőjelben, hanem valóságosan is – nem a Fidesz vagy az MSZP politikai céljait követte” – mondta a miniszter. Szilvásy később kérdésre válaszolva elmondta: a tévéostrom előtti Kossuth téri demonstráción többeket is azonosítottak, így például Zagyva Gyulát és Wittner Máriát; előbbi azóta jobbikos lett, utóbbi fideszes parlamenti képviselő. (Az ülésen részt vevő Demeter Ervin fideszes politikus Wittner nevében kikérte magának az összemosást.) De a felsorolásban felbukkan már Budaházy György neve is, akit a jegyzőkönyv furcsa módon „Dunaházi Györgynek” ír. Az ülésen jelen lévő Petrétei József akkori igazságügy-miniszter egyik hozzászólásában megemlíti: ha folytatódnak az ehhez hasonló események, akkor el kell gondolkodni a szükségállapot kihirdetésén is. Galambos Lajos akkori NBH-főigazgató pedig arról számolt be: egyik információjuk szerint „légi jármű jogellenes birtokbavételével Budapest területén akartak bizonyos cselekményeket végrehajtani”, de szélsőséges mozgalmak szervezésében „a határon túli eszmeiséggel szimpatizáló magyar nemzetiségű állampolgárok beutazására is keletkezett információ”. A főigazgató hozzáteszi: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat régóta megfigyelik. (A HVIM tiszteletbeli elnöke egyébként a jelenleg jobbikos parlamenti képviselő Zagyva Gyula.) Az NBH vezetője elmondja a bizottságoknak, hogy szerették volna titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelni Toroczkai Lászlót, a HVIM irányítóját, de a kijelölt bíró ezt nem engedélyezte.

A bizottságok 2006. október 31-én is összeültek, hogy ismét meghallgassák Szilvásy Györgyöt, ezúttal az október 23-i eseményekkel kapcsolatban. A miniszter itt többek között arról beszélt, hogy a rendbontások előtt már látható volt az a hálózat, amelynek például a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, a Lelkiismeret ’88 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány is tagjai; ezek pedig – Szilvásy szerint –tetten érhetően bűnözői kapcsolatokkal is bírnak. A miniszter hozzáteszi: a MNB2006 „aktív párbeszédben van a Magosz képviseletében Budai Gyulával”. Utóbbi azóta fideszes parlamenti képviselő és elszámoltatási kormánybiztos lett. A szélsőséges csoportokból álló struktúrát 3-5 szellemi vezető és 6-8 szervező irányítja; hol erőszakos, hol törvényes demonstrációk végrehajtására.

Szilvásy hangsúlyozza, hogy „legális és nem legális körök” fonódnak össze. „Ez az a kör, amely képes arra, hogy ráépülve a legális tüntetésekre, azokat oly mértékben tudja megzavarni, mint amire sor került egyébként október 23-án is” – mondta. Majd később lehallgatott beszélgetésekre hivatkozva elmondja a személyi kapcsolatokat: eszerint Budai Gyula is rendre egyeztet a demonstrálókkal; Kondor Katalin a Magyar Október Mozgalom vezetőivel konzultál, Grespik László pedig egy bemutatott felvételen elmondja, hogy Demeter Ervint tájékoztatni fogja a „helyzetről”. Szilvásy sietve hozzáteszi: utóbbiak nem követnek el bűncselekményt, sokszor maguk sem tudják, hogy mire akarják őket felhasználni.

2006-os zavargások a Deák téren
2006-os zavargások a Deák téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.