A kormány átalakítana: Elöljárók a falvak élén?

Az önkormányzati rendszer átalakítására készül a kormány, de a részletekről még keveset tudni. Az viszont tény, hogy a Fidesz ma sok mindent másként lát, mint ellenzékben, így nem tabukérdés többé a kis önkormányzatok megszüntetése és a társulási kötelezettség előírása sem.

Pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak jövőre az önkormányzatok, az állam még idén fel akarja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat – nyilatkozta a közelmúltban Tállai András, a BM államtitkára. Miután a helyhatóságok teljes adósságállománya minden bizonnyal meghaladja az ezermilliárd forintot, a kilátásba helyezett 31 milliárd csak csepp a tengerben, így tiszta lapról szó sem lehet. Ez az összeg ugyanis legfeljebb arra elég, hogy azoknak a hátrányos helyzetű településeknek a gondjait enyhítsék, amelyek saját intézményeik közműszámláit sem képesek már kifizetni. Esetükben akár tíz-húszmillió forint már jelentős segítség.

Ha a helyhatóságok összes tartozását a kormány nem is vállalja magára, bizonyos tekintetben mégis új időszámítás kezdődhet a települések életében 2012-től, mert a belügyi államtitkár korábbi szavai szerint a szétaprózódott és emiatt igen költséges rendszert alapjaiban változtatnák meg. Az egyik lehetséges elképzelés szerint a kisközségekben nem lenne sem polgármester, sem képviselőtestület, sem önkormányzati hivatal, hanem csak elöljáró állna a falu élén. Tállai közölte: az eladósodásnak azzal vetnének gátat, hogy az önkormányzatok hitelképességének vizsgálatában, a hitelek engedélyezésében valamelyik miniszternek vagy az Állami Számvevőszéknek is szerepe lehetne. Minderről szerettünk volna többet megtudni, de a minisztérium illetékesei szerint az önkormányzati rendszer átalakítását célzó előkészületek még nincsenek olyan stádiumban, hogy a részletekről beszéljenek. Annyi azonban máris kiderült, hogy a Fideszen belül sem teljes az összhang. Például Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a gondolatát is visszautasította annak, hogy egy miniszter döntsön a helyhatóságok hitelfelvételéről.

– Senki nem vonhatja kétségbe egy ország demokratikus berendezkedését csupán azért, ha nem minden településnek biztosítja a saját önkormányzat létrehozásához való jogot – ez a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége főtitkárának szakmai álláspontja. Zongor Gábor utalt a svédországi rendszerre: ott, azon a településen jöhet létre önkormányzat, amely képes középfokú oktatási intézmény fenntartására. Ennek feltétele, hogy legyen elegendő diák és a tanintézet működtetéséhez rendelkezzenek forrásokkal. Ha egy-egy falu vagy város önállóan nem tud megfelelni ennek a feltételnek, a települések szabadon társulhatnak. A kilencmilliós Svédországban így alig több mint háromszáz önkormányzat működik, míg Magyarországon 3177 települési önkormányzat létezik. De a lakosságszámhoz viszonyítva Németországban is jóval kevesebb önkormányzati közösség létezik, ami nem elsősorban a településszerkezet különbözőségéből adódik, hanem abból, hogy a kisközségeket törvény kötelezi a társulásra – említ egy újabb példát Zongor. Amikor nemzetközi példákat említünk, nem szabad megfeledkezni az adott ország gazdasági-társadalmi és demokratikus állapotáról, ami jelentősen befolyásolja, hogy milyen mértékben lehet az egyes feladatellátást távolabbra vinni az adott településtől. Nincs általánosan alkalmazható jó megoldás, ennek igazolására példa, hogy a magas szintű közszolgáltatást biztosító Svájcban az egy átlagos önkormányzatra jutó lakosságszám lényegesen alacsonyabb (2100), mint Magyarországon (3200), vagyis nem a külföldi modellek másolása, hanem a magyar rendszer működőképességének megteremtése a sürgető feladat.

A hazai rendszer átalakítása előtt meg kell határozni a települési önkormányzás minimumfeltételeit, vagyis azt: mitől válik egy lakóközösség alkalmassá arra, hogy a saját ügyeiben eljáró önkormányzatot, helyhatóságot hozzon létre – állítja Zongor. E tekintetben semmiképpen sem a lakosság száma a mérvadó, hanem az, hogy helyben képesek-e biztosítani az alapvető településüzemeltetési feladatokat, illetve más, minimális közszolgáltatásokat. A hatáskörök elosztása során darabról darabra számba kell venni, hogy mely szolgáltatásokat milyen szinten – helyben, társulás keretében vagy állami kézben – lehet magas színvonalon és a leghatékonyabban biztosítani.

Azon is érdemes gondolkodni – véli Zongor –, mi történjék azokkal a néhány lakosú kistelepülésekkel, amelyek adottságaiknál fogva nem tudnak eleget tenni a minimumfeltételeknek. Esetükben szóba jöhet akár a kötelező társulás is, ám a szakember a kistelepülési önkormányzatok felszámolását megengedhetetlennek tartja, ezért mindent meg kell tenni a jelenleg működő önkormányzatok fennmaradása érdekében. A polgármester és a képviselőtestület ugyanis sokkal többet tehet például az elöregedő népesség vagy a nagyarányú munkanélküliség okozta problémák kezelése érdekében, mint egy távolabbi székhelyközségben működő központi szervezet. Ez nem azt jelenti, hogy önálló polgármesteri hivatalt kellene mindenhol fenntartani – teszi hozzá Zongor –, hiszen vagy ezer településen már ma sincs ilyen.

A következő lépés a finanszírozás feltételeinek megteremtése. Ha valamilyen kötelező közszolgáltatást helyi vagy kistérségi szinten lehet a polgárok számára legkedvezőbben biztosítani, akkor az államnak ezt maradéktalanul finanszíroznia is kell. Ha ez megtörténik, az a főtitkár szerint valóban érdemi fordulatot jelent, mert a települések a saját forrásaikat attól kezdve szabadon használhatják.

Ellenzékben a jobboldal zsigerből elutasította például a főállású polgármesterek vagy helyi képviselők számának csökkentése érdekében megfogalmazott elképzeléseket, amelyeket utóbb maguk valósítottak meg – emlékeztet Gyenesei István volt önkormányzati miniszter. Akkoriban heves indulatokat váltott ki az önkormányzati hivatalok összevonásának gondolata is, miközben most jóval tovább mennének: nyolcszáz-ezer településen a képviselő-testületet is megszüntetnék, polgármester helyett pedig legfeljebb elöljárót választatnának. Ami azt jelentené – állítja –, hogy számos település kiszolgáltatott helyzetben levő társközséggé válhat. A közigazgatás átalakítására vonatkozó világos koncepció bemutatása helyett nyilatkozatokkal üzengetnek az önkormányzatoknak – így értékeli Tállai bejelentését egy másik korábbi miniszter. Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetjének vezetője szerint mindenekelőtt a kormány és az önkormányzatok közötti új munkamegosztásra vonatkozó olyan konkrét javaslatokkal kellene előállni, amelyek alapos hatásvizsgálaton alapulnak. A politikus aggályosnak tartja azt is, hogy a „falusi önkormányzatok önállóságának védelmezője szerepében tündöklő” Fidesz ma felszámolna helyi képviselő-testületeket, s megszüntetne polgármesteri posztokat.

Új időszámítás? A csődben lévő Kiskunfélegyházának bizonyosan jól jön a támogatás
Új időszámítás? A csődben lévő Kiskunfélegyházának bizonyosan jól jön a támogatás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.