Kilencből csak négy kórház maradhat?
A Fidesz–KDNP listájáról a Fővárosi Közgyűlésbe jutó 41 éves politikus egymással szoros gazdasági és szakmai együttműködésre bírná az önállóan gazdálkodó kórházakat, de csak azután, hogy ügyéhez megnyerte az intézmények főigazgatóit. Ezért a következő napokban valamennyiükkel egyeztet. Horváth Csaba, a volt szocialista főpolgármester-helyettes példája számára is figyelmeztető lehet: aki egészen addig hihetett az intézményvezetők támogató jóindulatában, míg a döntő pillanatban mégis kihátráltak a reform elképzelései mögül. Közvetlen elődje, Pesti Imre konfliktusaiból is van mit tanulnia, aki egyebek mellett azzal keveredett vitába az egészségügyi kormányzattal, hogy ragaszkodott a fővárosi kórházholding létrehozásához. A tárca egészségpolitikusai azzal együtt sem támogatták Pesti elképzeléseit, hogy az általa javasolt modell külföldön és belföldön is működőképes szervezeti formának bizonyult. Szentes Tamás már nem is beszél holdingosításról, ő inkább integrációként határozza meg azt a folyamatot, amely végén egyesítik a fővárosi kórházak gazdálkodását. Véleménye szerint azonban mindez nem csak szómágia.
A szakpolitikus szerint az intézmények működtetésében még vannak tartalékok, és ezeket az általa tervezett egységes irányítással hasznosítani lehetne. Terveitől nem tántorítja el sem a budapesti kórházak eladósodottsága (decemberben 6,5 milliárd forinttal tartoztak szállítóiknak a fővárosi intézmények), sem a válságköltségvetés. Szerinte az egészségügy átszervezésével „kinyerhetők” a rendszerből azok a tartalékok, amelyekből aztán eladósodás nélkül működtethetők, sőt akár fejleszthetők is a kórházak.
Szentes Tamás lapunknak azt mondta: most a főváros 12 intézményéből kilenc, széles szakmai palettával működő kórház mellett ott vannak még az állami és egyházi intézmények, továbbá az egyetemi klinikák. Ám hiába is van ennyi ellátó a fővárosban, mert szakmai feladataikat nem egységes egészségpolitika mentén alakították, ezért nem is képesek megfelelni folyamatosan a rájuk zúduló betegigényeknek. Az okok sokfélék: ahol van gép, ott nincs elég orvos, vagy épp fordítva. De ha esetleg orvos és gép is lenne, akkor a közfinanszírozás hiányzik a feladat mellől. Mindez azért van így, mert átgondolatlanul és egységes egészségpolitikai koncepció nélkül történtek a fejlesztések, az egymás közötti feladatelosztás.
Ha a beteg most valamelyik kórházba bekerül, gyakran továbbszállítják. Példaként említette a Szent Imre Kórházat, amely ugyan a város legnagyobb sürgősségi fogadóhelyét üzemelteti – helyesen, hiszen több közlekedési csomópont is van a közelében –, de ha valakinek traumatológiai ellátásra volna szüksége, akkor azt kénytelenek továbbküldeni. Ebben az intézményben tehát szükség volna traumatológia ellátásra, de eddig az ezzel kapcsolatos kéréseiket a főváros tulajdonosként nem támogatta. Így fordulhatott elő, hogy a Budán és annak vonzáskörzetében élők baleseti sebészeti ellátására csak egyetlen intézményben, a Szent János kórházban van lehetőség.
Szentes Tamás szerint ez így a jövőben nem működhet. Most első lépésként meghatározzuk – mondja –, hogy milyen feladatai vannak a fővárosnak a területén élők ellátásában, és ehhez milyen ellátórendszerre van szükség. Nemcsak a fekvőbeteg-ellátó intézmények működését kell öszszehangolni, hanem minden szereplőét. A döntően kerületi fenntartásban vagy tulajdonban működő területi szakrendelőknél sem fordulhat elő, hogy Soroksáron és Csillaghegyen ne azonos szakmai kínálat legyen. Ezt követően megnézik, hogy az adott feladathoz mennyi rendelési időre, orvosra, gépre van szükség. Ugyanígy a kórházaknál is.
Szentes Tamás szakítana azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a politikai erőviszonyok, nagyratörő kórházigazgatói vágyak döntsék el a fővárosi intézmények fejlesztését. Egységes koncepció mentén szervezné újjá a főváros egészségügyét. Elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani kilenc nagy kórház helyett a jövőben akár három-négy olyan is elegendő lehet, amely széles szakmai szolgáltatások nyújtására képes, de azt a hét minden napján és órájában biztosítania kell. Ezekbe kerülnének a drága technológiát igénylő ellátások, a legjobban felkészült orvosok és egyéb szakemberek. A többiek csak lényegesen szűkebb szolgáltatási csomaggal – mintegy kiegészítve a nagy intézmények szolgáltatásait – gyógyíthatnának.
Állítja, hogy a főváros elképzelései nem állnak szemben a tárca egészségpolitikai terveivel. Az általa elképzelt modellben részben összevonják a gazdálkodás egyes elemeit – például a beszerzést, a közüzemi szolgáltatások vásárlását –, másrészt újraosztják az intézmények közt a feladatokat. Ez utóbbi azonban csak akkor történhet meg, ha a főváros, mint tulajdonos is tudja: mi az, ami az országos feladatokból az intézményeire hárul. Szentes Tamás azt mondja: a főváros alkalmazkodni fog az országos koncepcióhoz. Arra a kérdésre, hogy mindez hogyan illeszkedik Tarlós István főpolgármester megnyilatkozásaihoz, melyekben rendre a fővárosi kórházak államosítását lebegteti, Szentes Tamás azt mondja: nem sajnálja az időt, a fáradságot arra, hogy meggyőzze Tarlós Istvánt, koncepciója helyes, és a főváros nem mondhat le arról, hogy saját egészségügyi ellátórendszere legyen.
