Húsz AB-beadvány a médiatörvény ellen

Tizenhat ponton tartja alkotmányellenesnek az új médiatörvényt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Már húsz szervezet és magánszemély kérte az Alkotmánybíróságtól a médiatörvény megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróságnál eddig húsz szervezet – köztük mindhárom ellenzéki párt – és magánszemély kérte a tavaly elfogadott médiatörvény megsemmisítését. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a napokban fordult a legfőbb bírói testülethez, mert tizenhat ponton az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja az új szabályozást. A legnagyobb magyar újságíró-szervezet szerint a jogszabály alkotmányellenes egyebek mellett amiatt, hogy a törvény a „tájékoztatási tevékenységet végző lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások” esetében konkrétan megnevezett eseményekről, „vitatott kérdésekről” sokoldalú, tényszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatást ír elő. Közszolgálati médiumok esetében e kívánalmak lehetnek legitimek, e körön kívül azonban alkotmánysértők, mert korlátozzák a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, a vélemények sokszínűségét, a magántulajdon fölötti szabad rendelkezést, másfelől a médiavállalkozások piaci versenyét, szabadságát. Ugyancsak kifogásolják, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, egyben ő a Médiatanács elnöke is.

Deutsch Tamás: Itt sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság van
Deutsch Tamás: Itt sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság van

A MÚOSZ álláspontja szerint az, hogy a kinevezés a miniszterelnöktől származik, önmagában is lehetővé teszi a médiatartalmak feletti felügyelet egyoldalú kormányzati, pártpolitikai befolyásolását. Az alaptörvénnyel ellentétesnek tartják a média- és hírközlési biztos hatáskörét, a biztos ugyanis a jogsértésnek nem minősülő, pusztán érdeksérelmet panaszló ügyekben jár el, akinek azonban az ellenőrzés és a tényállás tisztázása körében ugyanolyan jogosítványai vannak, mint a Médiatanácsnak. Ez azt jelenti, hogy a biztos még olyan esetekben is, amelyek még a törvény fogalomhasználata alapján sem minősülnek jogsértésnek, a tartalomszolgáltatók magán- és üzleti titkainak minősülő adatokat ismerhet meg. A szervezet szerint a törvény szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy az eljárási bírságokat a jogsértések tárgyi súlyához képest aránytalanul magas felső határral állapítja meg.

A Protestáns Újságírók Szövetsége viszont alapvetően jónak és üdvözlendőnek nevezi az új médiatörvényt, szerintük csak az alkalmazás gyakorlata minősítheti negatívan. A szervezet közleménye szerint megdöbbenéssel tapasztalják „a médiatörvény ürügyén széles körben kibontakozó propaganda- és médiakampányt”. A szervezet arra kér minden újságírót és szakmai szervezetet, hogy „tanúsítson felelős, mértéktartó, hazánk érdekeit és jó hírét védő magatartást” a nyomtatott sajtótermékekre és az internetes lapokra vonatkozóan csak 2011 júliusában hatályba lépő médiatörvény ügyében. Hozzáteszik: a Magyarországot ért „igaztalan, sértő, olykor gyalázatos támadásokat higgadt hangnemben, ám határozottan utasítsuk vissza, mert ma újra időszerű az önfeláldozóan küzdő államférfi, Zrínyi Miklós intelme: Ne bántsd a magyart!” Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője pénteken bejelentette, hogy csatlakozik a Facebook közösségi portálon „Elég” néven indított csoporthoz, és erre biztat minden magyar szabadságszerető embert.

Azt szeretné, ha ennek a kezdeményezésnek a kapcsán is megmutatnák az emberek, hogy Magyarországon sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság van. Az oldalon az „ELÉG! Elég abból, hogy a szocialisták az ország ellen uszítják a külföldieket. Csatlakozz, ha úgy gondolod, hogy ELÉG a hazugságokból! EL A KEZEKKEL MAGYAR-ORSZÁGTÓL!!!!!” szöveg található. Deutsch a magyar miniszterelnök szerdai strasbourgi fellépését határozottnak nevezte. Szerinte a kormányfő felszólalása alatt legalább két okból jó volt magyarnak lenni az EP üléstermében. Mint mondta, van jelentősége annak, hogy a magyarok, sok évtizednyi diktatúra után, amikor ki voltak rekesztve Európa szabadságszerető népeinek a közösségéből, most végre a kormányfő személyén keresztül ott lehetnek az újra egységes Európában és első alkalommal Magyarország lehet az unió soros elnöke. Hangsúlyozta, örül neki, hogy Orbán Viktor szólalt fel az EP-ben, de bárki lett volna a magyar miniszterelnök, ez akkor is egy örömteli pillanat lett volna. A másik okként azt mondta, hogy a vita végén nem történt más, mint hogy a magyar kormányfő olyan módon, olyan tartalommal és érveléssel fogalmazott az EP-ben, amilyennel korábban a német kancellár, a francia elnök vagy a brit miniszterelnök megnyilvánult.

A fideszes politikus bejelentését követően egyetlen óra alatt megduplázódott az oldalt támogatók, „lájkolók” száma, ugyanakkor egy új csoport is indult „Elég a hazugságokból” néven. Ők azt írják, hogy „Elég a kormány hazugságaiból! Várunk minden értelmes, szabad, demokratát!”

Deutsch szavaira a szocialisták azzal válaszoltak, hogy elég volt a Fidesz–KDNP magyarországi népnyúzó politikájából és abból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök külföldön is lejáratja az országot. Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője kijelentette: elég volt abból, hogy a kabinet háromszor bedöntötte a magyar forintot, hogy kifosztja a magyar embereket és hogy lenyúlja hárommillió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarítását. „Elég volt abból, hogy egy igazságtalan adórendszerrel a melósok, az alkalmazottak zsebéből kiveszik a pénzt és a saját zsebeikbe tömik!” – folytatta, hozzátéve: „elég volt, hogy a nyugdíjemelés felét ellopják”, hogy a kormány az „üzemanyagárak egekbe szökése ellenére sem tesz semmit”, holott ellenzékben még arról beszéltek, az árcsökkentést csak akarni kell. Török Zsolt szerint Orbán Viktor „hatalmas bukást szenvedett el külföldön”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.