Kormánypárti vélemény: 'Végre van miniszterelnöke Magyarországnak'

Siker – ez a hivatalos vélemény Orbán Viktor strasbourgi szerepléséről. Végre van egy olyan vezetője az országnak, aki EU-színtéren nem elnézést kér, hanem megvédi Magyarországot – ez pedig a jobboldali táboré.

Sikeres volt – így értékelte a Népszabadságnak egy kormányzati forrás Orbán Viktor strasbourgi szereplését. Majd ezt úgy finomította: a soros EU-elnökségi program maximális támogatottsága „teljes siker”, hiszen ilyen nem túl gyakran fordul elő. Az EP-színtéren a médiatörvényről folytatott, rendkívül indulatos vita során tanúsított miniszterelnöki fellépésről forrásunk végül azt mondta: „az is sikeres volt”.

– Amikor Orbán Viktor felszólalt, egy európai beszélt az európaiakkal. A miniszterelnök úr vitahelyzetekben jó. Másrészt a parlamenti ülésen nyilvánvalóvá vált: az európai politikai palettán a párthovatartozás a választóvonal, Strasbourgban az európai szocialisták, a liberálisok, zöldek, reform-konzervatívok támadták a médiatörvényt, illetve a miniszterelnököt. Nem voltak meglepetések. Ugyanazok a vádak kerültek elő, melyeket az európai sajtó karácsony óta használt (a diktatúra felé vezeti a miniszterelnök Magyarországot, totalitárius rendszert épít, a sajtószabadság sérül, zsarnoki szabályozás). Orbán Viktor határozottan különbséget tett a médiatörvénnyel kapcsolatos szakmai kérdések és a politikai támadások között. Az viszont kínos volt, hogy európai szocialista, liberális képviselők „kényszerű ténybeli tévedéseit” kellett egymás után többször is kiigazítani, helyretenni –így értékelt forrásunk. Egy másik kormányzati szereplő pozitívumnak tekintette azt, hogy Orbán Strasbourgban egyértelművé tette: a magyar kormány a Barroso elnök által vezetett Európai Bizottságot tekinti partnernek, s bízik abban, hogy a bizottság „hivatalnoki pontossággal”, kizárólag szakmai szempontok alapján tekinti át a médiatörvényt. „Bízunk abban, hogy akkor a vita már valóban nem a politikai támadások, hanem a paragrafusok, bekezdések, zárójelek szintjén folyik.

Arra a felvetésünkre, hogy Orbán olykor indulatosnak tűnt, kizökkent a „tárgyilagos miniszterelnök” szerepéből, kormányzati forrásunk azzal reagált: „volt, hogy megemelte a hangját, de akkor az általános hangzavar miatt beszélt erőteljesebben”. Ugyanakkor kormányzati forrásunk „minősíthetetlennek” nevezte Daniel Cohn-Bendit indulatos megnyilvánulását – a zöldek frakcióvezetője látványos gesztusokkal és indulatosan beszélt arról, hogy szereti Magyarországot, a rendszerváltáskor tisztelte is Orbánt, de szerinte most úton van afelé, hogy európai Chávezzé váljon.

– Végre vanminiszterelnöke Magyarországnak. Végre van egy olyan vezető, aki az EU-ban nem elnézést kér, hanem megvédi az országot – a jobboldali tábor számára ezt üzente az Orbán-szereplés.

A lapunk által értékelésre kértek a miniszterelnök reagálásának a következő részét emelték ki: „nem fogadom el sem a németektől, sem senkitől, hogy csak azért, mert mi diktatúrában éltünk negyven évig, bárki megkérdőjelezze a magyar nép demokratikus elkötelezettségét. Vagy azt mondhassa, hogy a diktatúra felé tart Magyarország. Mi ez, ha nem a magyar nép megsértése?!” (A miniszterelnök ekkor tapsot is kapott, de az ülésteremben hangzavar is támadt. Később Martin Schultz szocialista frakcióvezető szóvá is tette, hogy nem Magyarországot támadták – A szerk.)

A jobboldalon elismerték: a magyar a miniszterelnök azzal, hogy olykor túl határozott tónusban riposztozott, politikai ellenérzéseket is kiválthatott. Példaként említették, hogy amikor egy osztrák szociáldemokrata képviselő arról kérdezte, milyen érzés „volt liberálisként a totalitárius rendszer határáig” elvezetni az országát, Orbán „valami olyasmit mondott, hogy ezek súlyos szavak, különösen német szájból”.

Az MSZP szerint Orbán Viktor szerdai Európai Parlament előtti programismertetése jó alkalom lett volna arra, hogy javítson a „példátlanul kedvezőtlenül induló” magyar soros elnökség megítélésén, a miniszterelnök szereplése, stílusa azonban tovább rontotta a róla és kormányáról kialakult képet. Kovács László alelnök azt mondta: noha az elnökségi programot senki sem kifogásolta a vitában, a szocialista, a liberális, a zöld és a radikális baloldali frakciók „ízekre szedték” a médiatörvényt, a kormányfő pedig indulattól fűtve, „átlátszóan hamis érvekkel reagált” a bírálatokra. A szocialista politikus hozzátette: az Európai Bizottság tagjaként öt év alatt tíz soros elnökségi programismertetőt hallgatott végig, ám hasonlóan éles kritikát ez idő alatt egy miniszterelnök sem kapott. (MTI)

Szijjártó: Baloldalon, szélsőbaloldalon nem tudják megemészteni a kétharmados felhatalmazást
Szijjártó: Baloldalon, szélsőbaloldalon nem tudják megemészteni a kétharmados felhatalmazást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.