Félreállítás után cselekvési terv készül

Februárban hozza nyilvánosságra az egészségügyért felelős államtitkárság a rendszer átalakításáról szóló cselekvési tervét – tudta meg a Népszabadság. A dokumentumot a Semmelweis-terv vitairata és az arra érkezett reagálások alapján állítják össze. Eddig 160 szervezet véleményezte az alapdokumentumot és csaknem kétezer oldalnyi a reagálásokból készült összegzés. Amíg azonban mindez kormányprogrammá válik, Szócska Miklós és csapata hozzálát az ellátórendszer átalakításához.

Az egészségügyért felelős államtitkárság az uniós elnökség alatt a kötelező kamarai tagságot visszaállító törvényen túl kizárólag a rendszer működőképességét biztosító jogalkotásra készül, de máris hozzálát az ellátórendszer átalakításának előkészítéséhez. (Ez lényegében azt jelentené, hogy a szakemberhiány és az ellátás folyamata közt teremtene összhangot azzal, hogy a drága ellátásokat egymillió lakosonként újraszervezné.) Ugyan köztudott, hogy az egészségügy átalakítása nem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon, hanem elsősorban az alkotmánymódosításon és az ugyancsak módosítani tervezett önkormányzati törvény sorsán múlik, az államtitkárság szakértői mégis elérkezettnek látják az időt a Szócska-féle program megvalósítására. Részben biztató jelként értékelik, hogy a párt erős, a tárcával olykor vitatkozó egészségpolitikusait éppen a kormányfő „állította félre” azzal, hogy Mikola István uniós, Pesti Imre pedig közigazgatási feladatot kapott. Így nagyobb cselekvési tere lett a SzócskaMiklós által irányított csapatnak. A novemberben ismertetett Semmelweisterv vitairatán kívül más vagy egyéb hivatalos kormányprogram továbbra sincs az egészségügy átalakításáról. Lapunk úgy tudja: február közepére elkészül az egészségügyért felelős államtitkárságon a Semmelweis-terv vitairata, illetve az arra reagáló vélemények „összefésülésével” egy konkrét cselekvési terv, amely végül az ágazati átalakítás kormányzati programjának alapja lehet. Ennek lényege, hogy körülbelül egymillió lakosonként, nagytérségenként szerveznék meg az orvosi szolgáltatásokat, így kilenc régió alakulna az országban. Az úgynevezett Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságok koordinálnák, azok határoznák meg, hogy hol, melyik intézmény, milyen szolgáltatásokat nyújtson. A gyakran előforduló betegségeket mindenhol ellátnák, ám a ritka és speciális szaktudást, valamint a drága eszközöket nagyobb kórházakba telepítenék. Mindez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi ellátási centrumok, megyei kórházak, vagy egyetemi klinikák elvesztik meglévő szolgáltatásaikat, viszont ha valahol nincs meg a rentábilis gyógyításhoz a kellő betegszám, akkor ott fel kellene hagyni a tevékenységgel.

A betegút szervezését, elemzését, ellenőrzését a kormányzat a jelenlegi tervek szerint részben a szakrendelőkhöz telepítené, ezzel ösztönöznék a szolgáltatókat, hogy minél több kezelést végezzenek az olcsóbb járóbeteg-ellátás keretében. A közfinanszírozott rendszerben részben a háziorvos lenne a kezelés szervezője, aki egyben visszajelzést is kapna arról, hogy betege valóban járt-e a szakrendelésen, illetve ott-e, ahová küldte. Azt viszont akadályoznák, hogy a beteg ugyanazzal a betegséggel több intézményben is kezeltesse magát.

– Olyan modellt próbálunk kialakítani, amely illeszkedik a helyi viszonyokhoz, és csak a legszükségesebb mértékben változtat rajtuk – mondta lapunknak Gaál Péter, az államtitkár kabinetjének tagja. Így az első fél évben az új modell kereteinek, szabályainak meghatározása, az ellátást szervező teamek kialakítása történne meg. Azaz, hogy például hány betegre, milyen felszereltségre és orvosra van szükség, hogy egy intézmény végezhessen egy-egy drága kezelést vagy, hogy milyen elvek alapján lehet szétosztani a megtakarított pénzt. A betegútszervezéstől a szakpolitikusok azt remélik, hogy a jelenleginél hatékonyabban lehet majd az ellátásokat biztosítani. A kormányzat mindezt érdekeltségi rendszerrel is ösztönözné. Az intézmények a jövőben is megkapnák az egészségbiztosítótól a teljesítményük után járó öszszeget. Ezt évente összesítik és összevetik a térségben élők „egészségügyi fogyasztásával”. Ha ehhez képest sikerül megtakarítást elérni, azt bónuszként megkapják a szolgáltatók. Gaál Péter szerint 2012-től működhetne az új finanszírozási ösztönző rendszer.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.