Kövér megengedi, hogy Lázár a mosdóban is nyilatkozzon?

A médiatörvény körüli „hisztéria” miatt nem várható, hogy erősen korlátozzák a Parlamentben az újságírók és a képviselők érintkezését. Kövér László korlátokat állítana, Lázár János viszont „a folyosón, a liftben, a mosdóban” is kész nyilatkozni. Harrach Péter is a „szabad megszólíthatóság” mellett áll.

Az újságírók és a képviselők szabadságához az is hozzátartozik, hogy a honatyák szabadon megszólíthatóak legyenek a parlamenti folyosókon – nyilatkozta lapunknak Harrach Péter KDNP-frakció vezető. Kövér László házelnök ugyanakkor azt nyilatkozta az InfoRádiónak tavaly az ülésszak lezárulta előtt, hogy tavasszal sok mindent meg szeretne változtatni a Parlamentben. Rendkívül zavarja ugyanis, hogy az ülésteremben csörögnek a mobiltelefonok, illetve, hogy „álszakértők, újságírók” róják a köröket a Ház folyosóin. Sok szerinte a közel hétszáz állandó parlamenti belépővel rendelkező újságíró, szakértő, lobbista, ellenőrizhetetlen, ki végez valóban újságírói munkát. Másrészt – emelte ki a házelnök – szeretné elérni, hogy a képviselőknek, politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra előzetesen felkészültek és vállalják a beszélgetést.

Kövér László tehát korlátozni szeretné a sajtó és a képviselők kapcsolattartását az Országházban. Karácsony előtt fideszesek is hallottak olyan „végletes”, nem hivatalos elképzelésről is, miszerint ahogy még korábbi ciklusban a televíziós kamerákat kitiltották a parlamenti ülésterem melletti folyosókról, a tavaszi ülésszaktól az újságírók sem „kerenghetnek” ott.

Sőt már a főemeleten is csak előzetes engedéllyel szólíthatnak meg politikusokat. Volt, aki úgy tudta, az újságírókat az Országház egy távoli pontjára, a földszintre, az Áder János házelnöksége alatt kialakított sajtószobába száműzik, jó messzire a képviselőktől.

Harrach Péter szerdán osztotta Kövér László véleményét annyiban: olyan szigorítás ellen nem lenne kifogása, hogy a közvetlenül az ülésterembe belépni akaró képviselőket ne zavarhassa a sajtó. Viszont a KDNP-s frakcióvezető szerint azt nem lenne szerencsés korlátozni, hogy az ülésteremből távozó vagy a folyosón tartózkodó képviselők elérhetőek legyenek az újságírók számára. „Minden képviselő rendelkezik olyan rutinnal, hogy ha egy kérdésről nem tud, vagy nem akar nyilatkozni, ezt közli az érdeklődő újságíróval” – tette hozzá.

Még karácsony előtt Lázár János Fidesz-frakcióvezető finoman, de ellentmondott Kövér László elképzelésének, amikor a HVG internetes portáljának úgy fogalmazott: „Házelnök úrnak a Ház vezetésére és működtetésére vonatkozó szavait és tetteit mindig tiszteletben tartom. Ugyanakkor bármikor állok a sajtómunkások rendelkezésére a folyosón, a liftben, a pincében, az emeleten, zárt helyiségben, nyílt helyiségben, a mosdóban, azon kívül is, bárhol”.

Ha a képviselők csak előzetes engedély után nyilatkozhatnának a parlamenti folyosón, az nemcsak a sajtó munkájának a megnehezítésést jelentené, hanem a képviselő kontrollját is. Az ülésteremben tartózkodó honatyák – a rendszerváltás óta hagyományosan – eddig is csak úgy nyilatkoztak, ha az érdeklődő újságírók „üzentek” nekik írásban, megjelölve a témát is, amiről kérdezni szeretnék őket. Ha a parlamenti folyosón való megnyilatkozásokhoz is például ilyen előzetes, írásos engedélyek kellenének, pontosan dokumentálható lenne, melyik politikus melyik újságíróval beszélt.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke érdeklődésünkre mindössze azt mondta: „a parlamenti sajtótudósítások rendjét esetlegesen érintő változásokról Kövér László házelnök először a frakciók vezetőivel egyeztet”.

Egy kormánypárti forrás a médiatörvény körüli „európai hisztéria” miatt tegnap szinte kizártnak nevezte, hogy a parlamenti tudósítók „karanténszerű” korlátozása egyáltalán szóba kerülhetne.

Az üléstermi sajtópáholy tavasztól is változatlanul biztosított lesz, és fideszes források szerint – noha lesz átalakítás –a sajtószoba is az Országház főemeletén marad, közel az ülésteremhez. A televíziók a T. Ház ülésteremmel ellentétes szárnyában, a Kék társalgóban tartózkodhatnak. Azzal kormánypárti képviselők egyetértenek, hogy sok a közel hétszáz állandó szakértői és sajtóbelépő. Ezen a téren információink szerint határozott szigorítások várhatók.

Valamiért zavarja a sajtó a képviselőket
Valamiért zavarja a sajtó a képviselőket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.