Megjelenhet az öncenzúra

Komolyan aggódunk a magyar médiatörvény miatt, mivel alkalmas lehet a sajtószabadság korlátozására – mondta tegnap az Amnesty International Európai Intézetek Irodájának Igazgatója. Nicholas Beger hozzátette: meg kell várni, milyen hatása lesz a gyakorlatban az új szabályozásnak, és részletesen elemezni kell azt.

– Ám a szabályozás kerete, a médiahatóság nem független volta, a büntetések mértéke, a szabályozás homályos megfogalmazása, például az erkölcs és a családi értékek védelmében különösen diszkriminációt sejtet. Persze ki kell várni, vajon olyan embereket is korlátoznak-e, akik nyíltan a romák elleni gyűlöletre uszítanak, vagy csak a meleg- és leszbikusszervezetek honlapját tiltják be a családi értékek védelmének jegyében – mondta lapunknak a nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa.

– A transzparencia és a nyitottság nagyon fontos a diszkrimináció elleni harcban. Ezért lényegesnek tartjuk, hogy a sajtó publikálhassa értesüléseit a kormányzati korrupcióról vagy az emberi jogok megsértéséről. Ez a szabad sajtó alapvető feladata, és ezt akadályozza, ha kétszer is meg kell gondolniuk, mit hozzanak le, mert félnek a büntetéstől, amely tönkreteheti őket. Ilyenkor megjelenik az öncenzúra – mondta Beger, aki szerint a médiatörvény alapelvei az orosz sajtószabályozásra hasonlítanak. – Vagy más olyan rezsimekére, amelyek nem alkalmasak az EU-tagságra – tette hozzá.

Nicholas Beger tegnap átadta Répássy Róbertnek, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkárának az Amnesty International emberi jogi ajánlásait. A szervezet minden EU-elnökség elején találkozik a tisztséget átvevő ország vezetőivel, és felhívja figyelmüket azon emberi jogi kérdésekre, amelyeknek szerintük különösen nagy figyelmet kell szentelniük az elnökség hat hónapjában. – Az EU fellépése a nagyvilágban végbemenő emberi jogi jogsértésekkel szemben legyengült és beszűkült az utóbbi időben. A magyar elnökségnek meg kell fordítania ezt a trendet – mondta Beger Répássyval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Ebben az évben az Amnesty ajánlásai az EU belső problémáira helyezik a hangsúlyt, elsősorban a romák elleni diszkrimináció kérdésére. – Ahhoz, hogy az unió hitelesen tudjon fellépni az emberi jogok megsértése ellen a világban, a saját portáján is rendet kell tennie –mondta Beger, aki a Franciaországból kiutasított romák és az Olaszországban felszámolt táborok ügyét említette.

Az Amnesty International további fő ajánlásai közé tartozik az új uniós antidiszkriminációs irányelv elfogadása, a vállalati elszámoltathatóság elvárásainak kiterjesztése az uniós nagyvállalatokra, illetve a nők elleni erőszakkal szembeni hatékonyabb fellépés. Az ajánlások között ezúttal nem szerepel, ám az Amnesty fontos feladatának tekinti Európában a migráció és a menekültek kérdését. – Itt is jelentősen romlott a helyzet. Az EU rengeteg pénzt költ arra, hogy lezárja a határait, ahelyett, hogy megbirkózna az integráció feladatával – közölte Berger.

Az Amnesty International az idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. A szervezet eleinte politikai nézeteik vagy véleményük kinyilvánítása miatt börtönbe zárt foglyok érdekében kezdett kampányba. Ma már 2,8 millió tagja van.

Nicholas Beger és Répássy Róbert Budapesten
Nicholas Beger és Répássy Róbert Budapesten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.