UP: A bazmeg és a vér hatása

Szeretnék megnyugtatni mindenkit: a sajtószabadság egyáltalán nincsen veszélyben Magyarországon. Az általános épelméjűség annál inkább.

Az összeurópai örömujjongástól kísért új, médiaügyi szupercsapat bravúros starttal máris elemi erejű csapást mért a húsz éve lejárt amerikai gengszter-rapperre és a számát játszó underground rádióra, minek következtében a rapper angol felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező kiskorúak erkölcsi, szellemi és pszichikai fejlődésére hátrányos hatású dalát ötvenszer annyian hallgatták meg két nap alatt, mint előtte öszszesen.

Ice-T-éknál nagy lehet az öröm. Amerikában ennek a marketingmodellnek már jó tizenöt éve leáldozott, pedig egykor sikerrel művelték rapperek, punkok és rockerek egyaránt, sokkal olcsóbb és hatékonyabb volt, mint bármilyen tévé- vagy rádióhirdetés, hoszteszsorfal vagy lufikapu: a bazmeg, az anyád, a nigger és néhány hasonló szó (az angolban nincs is olyan sok, nagyjából tízet variáltak) ismételgetésével fölhergeltek néhány megfelelően ostoba és hipokrita erkölcscsősz szervezetet, jellemzően egyébként az unatkozó politikusfeleségek által alapított PMRC-t, azok kampányt indítottak ellenük, nemsokára tele lett velük a sajtó, a zenészek a szólásszabadság hősei lettek, a gyerekek számára meg egyenesen szuperhősök, egy idő után például már úgy állt a dolog, hogy az erkölcscsőszök által kiharcolt figyelmeztető matrica (Parental Advisory: Explicit Content) nélkül nem is lehetett lemezt eladni, emiatt még azok az előadók is igyekeztek egy-egy hangos bazmeget becsempészni a dalszövegeikbe, akik egyébként virágcsendéletekről és erdőben bóklászó őzikékről énekeltek. Bazmeg és matrica nélkül a kutya nem vett lemezt.

Ice-T zenei karrierje mostanában már döglődik, és elsősorban színészkedéssel meg irtózatos mellméretű barátnőjének mutogatásával keresi a kenyerét. Lehet nagy csodálkozás otthon, Los Angelesben. Aligha hitték volna, hogy Bangladesen és Türkmenisztánon kívül létezik ország, ahol nem hallottak még gengszterrapről, PMRC-ről és a többiről. Ahol még a nyolcvanas évek elején tartanak agyilag.

Rögtön a gengszterrapmentés (lásd még: nyugdíjmentés) után egy véres székláb került az emberi méltóság és az általános erkölcsi értékek hivatásos védelmezőinek látó- és hatókörébe. Az RTL Klub híradója még októberben tudósított egy brutális gyilkosságról, mégpedig úgy, hogy a helyszínen készített képek „hatásvadász módon fokozhatták a szöveg hatását” (mégis hallgatni kéne Schmitt Pálra, és fölállítani valami nyelvi szakhatóságot, esetleg az Idióta Fogalmazványok Elleni Hivatalt, aminek első áldozata persze maga Schmitt Pál lenne), illetve „kiábrándító és nyomasztó hatást keltettek, megteremtve ezzel a mind nagyobb érzelmi bevonódás lehetőségét”, és aztán ez az egész vircsaft „megragadhatott a fiatalkorú nézők tudatában”. Hát megragadhatott, persze, amit ugyan nehéz elképzelni, mert manapság egy fiatalkorú néző naponta több ezer képet lát abban a csodálatos dobozban, amelynek működéséről, hatásáról és valós társadalomformáló erejéről a leghaloványabb fogalma sincsen a magas hatóságnak, sőt az ilyen vizsgálati jegyzőkönyvek éppen azt mutatják, hogy az átlagos kocsmai médiafilozófusok és a társadalom végromlásától rettegő ütődött nyugdíjas házmesterek szintjén tájékozott alapvető média szocio ló giai és -pszichológiai kérdésekben.

Persze tudom, hogy fölösleges itt érveket sorakoztatni (végül úgyis jön majd Répássy Róbert, és azt mondja, hogy ő jogászként kevesli a szakmai érvet – és tényleg: a józan ész, a tárgy alapvető ismerete valóban nem jogi kategória, zavarja is rettenetesen a szabályozósdit játszó komoly szakembereket), mert a gabonakörhívő időutazóval vitatkozó fizikus hibájába esünk, tehát itt csak a gyermekükért aggódó olvasókat szeretnénk megnyugtatni: ha a kicsi netán elkapna félszemmel az RTL Híradóban egy véres széklábat, attól az égvilágon semmi baja sem lesz, sőt, ha hétszámra véres széklábakat látna, attól sem lenne belőle pszichopata tömeggyilkos, idegroncs vagy médiahatósági főosztályvezető. Számtalan pszichológiai vizsgálatot végeztek, egyik sem igazolja az ilyen direkt hatást, utána lehet olvasni.

Viszonylag egyszerű tudományos magyarázat is van, ami talán megvilágítja azt is, hogy miért szemen szedett hülyeség a saját gondolataikba szerelmes politikusok újra és újra előkapott ötlete, a csak jó hírekből álló újság/tévé/rádió. Az emberi faj 2,3 millió éves fejlődése során (a törzsfejlődés korábbi szakaszait nagyvonalúan nem számoljuk) az agyunk egyik legfontosabb feladata a veszély fölismerése volt. Idejében észlelni a veszélyt, legyen az kardfogú tigris, szakadék vagy közeledő KDNP-képviselő, és idejében, megfelelő módon reagálni. Erre vannak kihegyezve a neuronjaink. Az ilyen inger érzelmi és fizikai tartalékokat képes mozgósítani, felszabadít mindenféle hülye nevű enzimet, ne menjünk bele, a lényeg, hogy így képessé válunk a heves és gyors reakcióra, élesre állítódunk. Ezért is szeretjük átélni a műveszélyt, ezért vonzódunk a krimikhez, a horrorhoz, és szeretünk tudni minden megrázó hírről. Fejben állandóan gyakorlatozunk, készen akarunk állni arra, ha majd jön az igazi vész. És ezért unjuk halálra magunkat a jó híreken. A jó hír nem hordoz érdemi információt a mi veszélyre beállított agyunk számára, nem mozgósít.

Mindezek a jellemzők természetesen nem igazak egy különös faj, az emberiség morális és mentális piramisának legtetején elhelyezkedő KDNP-, Fidesz- és Jobbik-képviselők idegrendszerére. Ennek az elképesztően bonyolult agyműködésnek a megfejtése még a tudomány előtt álló monumentális feladat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.