– A készülő új médiatörvény, a sajtószabadság korlátozása miatti aggályok hozták Magyarországra a Nemzetközi Sajtó Intézet (International Press Institute – IPI) és a SEEMO delegációját. Eloszlottak az aggályok?

„Az új szabályozás, bár menet közben változott, számos elemében továbbra is aggasztó”

– Számunkra a fontos az volt, hogy megismerhessük a szakma és az állami szereplők álláspontját, és meg is ismertük. Huszonöt szakemberrel találkoztunk kétnapos látogatásunk során, köztük a közszolgálati és a kereskedelmi média, valamint az állami szervek képviselőivel. Számos kritikai észrevételt kaptunk, főleg a nyomtatott sajtó képviselőitől, a kereskedelmi médiumoktól pozitív visszajelzések is érkeztek. Ugyanakkor tovább kell folytatnunk a megfigyelői munkát, mivel a törvényt még nem fogadták el.

– Miért küldtek tényfeltáró missziót Magyarországra?

– Magyarországnak fontos szerepe van az EU tagjaként, és kihatással lehet más keletés dél-európai országok demokratikus fejlődésére. Fontosnak tartjuk a nemzetközi sztenderdek érvényesülését a térségben, hiszen ha ezek az alapok sérülnek, az rossz példát mutathat más államok számára. De nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, hiszen azt sem tudjuk még, milyen szabályokat léptet hatályba Magyarország, azt sem, hogy ezeket esetleg megváltoztatják, alkalmazzák-e. Az viszont a látogatásunk alatt kiderült, hogy az új szabályozás, bár menet közben változott, számos elemében továbbra is aggasztó. Főként az internet ellenőrzése, a nagy összegű sajtóbírságok, vagy a büntetőjogi szabályok terén.

– Van más európai ország, ahol 200 millió forintra büntethetnek egy kereskedelmi médiumot?

– Igen, erre is van példa. Arra viszont más kevésbé, hogy ilyen gyorsan, és társadalmi, szakmai vita nélkülözésével készítsenek el egy ekkora horderejű szabályozást. Ebben Magyarország Szerbia példáját követi, de a gyorsaság ott is a minőség rovására ment, az alkotmánybíróság meg is semmisítette az ottani, szintén gyorsított ütemben elfogadott médiatörvény több rendelkezését. Azt még nem láthatjuk, hogy a magyar szabályozásból mi lesz, ezért terveink szerint még fél éven át figyeljük a fejleményeket, majd visszatérünk egy újabb delegációval. Ki tudja, lehet, hogy addigra minden szép és jó lesz, és ihatunk finom magyar borokat. Persze nem akarok illúziókat kelteni...

– Mi a következő lépés? Felteszszük, írnak majd egy jelentést, amit szétküldenek a nemzetközi szervezeteknek. És aztán?

– Igen, ezt tervezzük, de nem csak monitoringtevékenységről van szó. Közvetlen kapcsolatban maradunk a magyar média szervezeteivel, és várjuk a visszajelzéseket. Ha a helyzet megkívánja, akár fél évnél korábban is visszajöhetünk. Persze más nemzetközi szereplőkkel is koordinálunk, és nem tartom kizártnak, hogy legközelebb nemcsak civilekkel, hanem akár kormányközi szervezetekkel közös delegáció érkezik Budapestre. Sok szem figyel most Magyarországra. Idővel kiderül, hogy kell-e aggódni, avagy mindenki tévedett.

– Orbán Viktor miniszterelnök Bécsben azzal igyekezett eloszlatni az aggályokat, hogy a magyar szabályozás „európai”. Egyetért ezzel?

– Mi az, hogy európai? Nem minden szabályozás jó, ami európai. Még a régi EU-tagállamok körében is van példa rossz szabályozásra, például az újságírók bebörtönzését vagy a közszolgálat politikai befolyásolását említeném. Vannak nemzetközi sztenderdek, mi ezek érvényesítéséért küzdünk.

– Kilenc évre bebetonozott, kormánypárti médiaellenőrökről hallott már?

– Ez sajátos konstrukció, az biztos. Okos rendszer a hatalomban maradáshoz. Ez valami új, „magyar modell”. Ahogy a közmédiumok összevonása a hírügynökséggel is új számunkra. De meglátjuk, tíz év múlva, hogy ez a modell a történelem részévé válik-e, vagy ki tudja, követendő példává.

– Találkoztak Szalai Annamáriával, a médiahatóság vezetőjével is.

– Igen, ő is elmondta a saját álláspontját, nekünk fontos volt, hogy mindkét oldalt meghallgassuk. Vele is találkoznánk még a jövőben, bár erre határozott ígéretet nem adott. Mindenesetre örülök, hogy tudott ránk időt szakítani, hiszen ez azt jelzi, hogy az ajtó nyitva áll.

– Mi a szervezetük legerősebb fegyvere, azon túl, hogy jelentéseket küldözgetnek Brüsszelbe?

– Pacifista vagyok, úgyhogy nem szeretem ezt a kifejezést, de a fő fegyvert önök, magyar újságírók jelentik. Ha az újságírók szólnak, és szeretnénk is, ha jeleznének, hogy baj van, arra reagálunk. Ha nem szólnak, akkor az azt jelenti, hogy nincs probléma. Az erőt tehát önök jelentik, de fontos, hogy szolidaritást vállaljanak egymással, fogjanak össze a kollégáikkal. Ezt én jelenleg nem látom, de ezen mi nem változtathatunk. Biztos, hogy erősebb szolidaritásra volna szükség Magyarországon, de ez már az önök feladata.