Navracsics Rogán ellen ment

Navracsics Tibor igazságügyminiszter emelt hangon kérte számon a Fidesz-frakció tegnapi ülésén, hogy Rogán Antal miért a tárca megkerülésével nyújtott be alkotmánymódosítási javaslatot arról, hogy Szalai Annamáriának, a médiahatóság elnökének legyen rendeletalkotási joga is – értesült lapunk.

Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének lesz rendeletalkotási joga – erről tegnap döntött az Országgyűlés. A T. Ház – a Fidesz kezdeményezésére és szavazatával – sürgősséggel napirendre vette Rogán Antal alkotmánymódosító javaslatát is, amely rendeletalkotási jogot biztosítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, Szalai Annamáriának is. Sőt este, a szavazások után, elkezdték a fideszes belvárosi polgármester indítványának általános vitáját is.

Sajátos előzmények és nyilatkozatok után.

Délelőtt ugyanis az alkotmányügyi bizottság ülésén Rogán Antal alkotmánymódosító indítványa ellen érvelt a szintén fideszes Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki az úgynevezett „tárcaálláspontot” képviselte. A bizottságból úgy tájékoztatták munkatársunkat: Répássy Róbert úgy vélte, szakmailag nem megalapozott a javaslat. Ennek ellenére a bizottságban a fideszesek voksaival „átment” Rogán indítványa, azaz azt általános vitára alkalmasnak találták. Viszont a KDNP-sek is ellene voksoltak. A parlamenti ülésen ugyanakkor – Rogán Antal elmondása szerint – már a kereszténydemokraták is megszavazták a sürgős parlamenti tárgyalást.

Munkatársunknak Répássy Róbert azt mondta: az eddigi parlamenti tárgyalások során már két ízben került szóba, hogy legyen a médiahatóságnak rendeletalkotási joga. A kormányálláspont az volt, hogy nincs szükség erre a hatáskörre a médiahatóságnál, mert nincs olyan szabályozási kérdés, amelyet más jogalkotó magasabb szinten ne tudna szabályozni. Vagyis felesleges, hogy Szalai Annamáriának rendeletalkotási joga legyen.

Rogán Antal indítványa zavart okozott
Rogán Antal indítványa zavart okozott

– Az egy tárcaálláspont, ami elhangzott az alkotmányügyi bizottsági ülésen. A médiaszabályozás azzal lesz koherens, ha egy önálló intézményt hozunk létre, konvergens hatóságot, amelyhez a hírközlési hatóság is tartozik. Ha megnézzük az európai trendeket, általában azt látjuk: a hírközlési hatóságok nem függhetnek a kormánytól, és a kormány semmilyen módon nem befolyásolhatja a döntései ket. Na most nyilvánvaló: ha a rendeletalkotási jog a kormánynál van, akkor a befolyásolás is megvan „ebben az értelemben”. Tehát ez a lépés, ez az alkotmánymódosítás így logikus – reagált minderre Rogán Antal, hozzátéve: ráadásul a médiahatóság elnökének a rendeletalkotási joga nem a médiáról szólna, hanem például a díjak szabályozásáról. Azt pedig – tette hozzá – nem tartja érvnek, hogy ne legyen „nem választott szervnek” rendeletalkotási joga. A jegybanknak is van, sőt a PSZÁF-nak is lesz. „Azokat is vonjuk vissza?” – kérdezte.

A PSZÁF elnökének valóban lett rendeletalkotási joga, de a kormány ezt azért támogatta, mert úgy ítélte meg, hogy a pénzügyi válság kellős közepén a pénzügyi fegyelem fokozása indokolt – érvelt Répássy Róbert, aki kérdésünkre azt is elmondta: mivel Rogán Antal szombaton nyújtotta be javaslatát, arról nem volt előzetes egyeztetés az igazságügyi tárcával.

Tegnap délután Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is azt erősítette meg: a kormány egyelőre még nem tárgyalta, de várhatóan nem támogatja Rogán Antal javaslatát. „Abban állapodtunk meg és Szalai Annamáriával is megegyeztem ebben az ügyben, hogy az új alkotmány szövegében lehet kialakítani azt az alkotmányjogi környezetet, amely lehetővé teszi ezt is” – mondta Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy pár hónapos „késlekedésről” lenne szó.

– Fel lehet vetni azt az érvet, hogy jövőre új alkotmány lesz. De csendben hozzáteszem, ha nem lenne, akkor is meg kellene ezt a módosítást most lépni – reagált erre Rogán Antal, megjegyezve: „én ilyen megbeszéléseken nem vettem részt”.

Navracsics Tibor emelt hangon kérte számon a Fidesz-frakció tegnapi ülésén, hogy Rogán Antal miért a tárca megkerülésével nyújtott be alkotmánymódosítási javaslatot arról, hogy Szalai Annamáriának, a médiahatóság elnökének legyen rendeletalkotási joga is – értesült lapunk. Ezek után Lázár János frakcióvezető szavazásra bocsátotta, hogy hétfőn a parlament napirendjére kerüljön-e Rogán javaslata, azaz elkezdjék-e az általános vitát róla. A szavazás eredménye: mindössze három frakciótag voksolt a Rogán-javaslat napirendre tűzése ellen.

Az Országgyűlés elfogadta azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítványt, amely kimondja: a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál.

Az indítványban kimondott korlátozás az RTL Klub és a TV2 reggel hét óra és fél kilenc közötti, valamint az este hat és kilenc óra között sugárzott hírműsoraira vonatkozna, és érvényes lenne a Neo FM és a Class FM kereskedelmi rádió reggeli hírműsoraira is. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.