Megoldandó feladat, saját megfogalmazása szerint problematika készült az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörének módosításával kapcsolatos eljárási kérdésekről, és ez szerepelt a testület tegnapi teljes ülésének napirendjén. A bírák számára az okozhatja a „problematikát”, hogy miként kezeljék azokat a még nem tárgyalt beadványokat, amelyek a hatáskörök szűkítéséről rendelkező alkotmánymódosítás előtt érkeztek, s milyen módon fogadják majd az újakat.

A költségvetésről, az adóktól, az illetékekről, a járulékokról és a vámokról szóló törvényeket az AB ugyanis november 19-e óta kizárólag akkor vizsgálhatja felül, ha az alkotmányellenesség okaként az élethez és emberi méltósághoz, illetve a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága, esetleg a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogok sérelmét jelölték meg. Az egyik kérdés mindjárt az lehet, hogy az alkotmánybírák foglalkozhatnak-e érdemben azokkal a pénzügyi tárgyú törvényeket támadó, s november 19-ét megelőzően benyújtott indítványokkal, amelyekben az emberi méltóság sérelme fel sem merült.

Az adórendszer kapcsán elsősorban a kiszámíthatóságot kérik számon, illetve a visszamenőleges hatály tilalmára hivatkoznak.Miután általános elv, hogy az ügyeket a keletkezésük idején hatályos törvények alapján kell elbírálni, ha egy korábbi beadvány például a közterhekkel összefüggésben a jogbiztonság sérelmére utal – több ilyen is van –, arról dönteni kellene. Egyelőre nem tudni azonban, hogy a testület ezzel összefüggésben miként értelmezi a viszszamenőleges hatály – mostanában egyébként is relativizálódó – tilalmát.

Az AB hatáskörének szűkítése nemcsak a testületnek okoz fejtörést, hanem azoknak is, akik a legutóbbi intézkedéseket támadni próbálják. A korábbi szabályok szerint egyszerű lett volna a dolguk, hiszen a végkielégítések különadója visszamenőleges hatállyal állapít meg kötelezettséget. Tehát súlyosan alkotmánysértő, ezért a bevezetése érdekében még az alaptörvényt is módosítani kellett. A magánnyugdíjpénztárak tagjainak személyes számláján levő összeg „államosításáról” szóló döntésen is könnyű lett volna fogást találni, hiszen az alapos ok nélkül csorbítja a tulajdonhoz fűződő jogokat.

Most azonban más érvekkel kell előállni. Például: ha az állam megfelelő indok nélkül avatkozik be a magánszféra viszonyaiba, sérti az önrendelkezés jogát, ami az emberi méltóság egyik elidegeníthetetlen eleme. A magán-nyugdíjpénztári befizetések eltérítése pedig kizárólag a költségvetési bevételek növelését szolgálja, ami nem tekinthető alkotmányosan megalapozott oknak ahhoz, hogy emberek sorát fosszák meg a tagdíjak és annak hozamai feletti rendelkezés lehetőségétől.

Ugyanilyen trükkökre van szükség a közszférában kifizetett végkielégítéseket visszamenőleg sújtó különadók kapcsán is. Kolláth György alkotmányjogász egy érintett magánszemély megbízásából készített beadványában többek között azt hozza fel: az emberi méltóság védelme megköveteli, hogy „az állam tartózkodjék olyan intézkedések törvénybe foglalásától, amelyek alkalmazása (…) súlyosan veszélyezteti a magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését”.

Ugyanakkor Kolláth felveti, hogy az önrendelkezés, a cselekvési szabadság tartalmát alkotmányosan méltányolható ok nélkül „végletes módon, sőt büntetésszerűen kiüresítik, az alapjog lényeges tartalmát ab ovo korlátozzák”. De azt is kifogásolja, hogy a jogalkotó önkényes megkülönböztetést tesz az egyes foglalkoztatotti csoportok között, miközben „minden ember egyenlő méltósággal rendelkezik”.

Ha valaki az évekkel ezelőtt kapott végkielégítését elköltötte – például felélte, mert hoszszú ideig nem kapott munkát –, az most valóban súlyos helyzetbe kerülhet, hiszen az állami vagy önkormányzati felső vezetők, valamint a közpénzekből működő társaságok menedzsmentje esetében a bruttó kétmillió, illetve a többieknél a három és fél millió feletti részből kézhez vett összeget gyakorlatilag teljes egészében vissza kell fizetni. Ez egy volt minisztériumi főosztályvezető számára is milliós kötelezettséget jelenthet, de még rosszul járhatnak a helyhatósági jegyzők, az állami vagy önkormányzati cégek – többnyire nem „pofátlan” végkielégítéssel – menesztett vezetői is.

A visszamenőleges jogalkotásról

„A visszamenőleges jogalkalmazás tilalmába ütközik a már benyújtott építésiengedély-kérelem elbírálásakor az időközben hatályba lépett építési tilalom érvényesítése” – mondta ki egy felülvizsgálati eljárásban született ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (LB). De több más verdiktben is olvasható: a jogbiztonság megköveteli, hogy „jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek”. Alkotmányjogászok a visszamenőleges hatály körül folyó viták kapcsán az LB több vonatkozó ítéletét is áttekintettek, és azokból kiderült, hogy a legfőbb bírói fórum miként értelmezi a jogállamiságnak az alkotmány második paragrafusában megfogalmazott követelményét és az abból levezethető jogbiztonság fogalmát. Vagyis: határozottan elvetik a visszamenőleges jogalkalmazás lehetőségét.

Az LB döntései az alsóbb bíróságokat nem kötik ugyan, ám mindenképpen iránymutatásul szolgálnak, emiatt érdekes kérdés: mit kezd majd az igazságszolgáltatás azokkal a keresetekkel, amelyekben a visszamenőlegesen kivetett adót támadják? Ha ilyen ügyekkel az LB is szembesül, és akkor felvetődhet: miként oldják fel a jogállamiság és a különadó visszamenőleges kivetéséről szóló passzus között feszülő ellentétet? A parlament elfogadta a jogalkotásról szóló törvényt. Abban a következő áll: „Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.”

Alkotmánybírák dilemmája: miként kezeljék azokat a még nem tárgyalt beadványokat, amelyek a hatáskörök szűkítéséről rendelkező alkotmánymódosítás előtt érkeztek?