Borzalmasak az iskolázatlanok foglalkoztatottsági adatai

Magyarország az év első fél évében a legutolsó helyre került az unióban az alacsony foglalkoztatottsági rátájával. A probléma súlyát jelzi, hogy a diplomások és az érettségizettek foglalkoztatottsága hazánkban többé-kevésbé megegyezik az uniós átlaggal, de az érettségivel nem rendelkezőké kirívóan alacsony. E körben kellene kezelni a problémát, az óvodáztatástól a közmunkaprogramokig.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) harmadik negyedéves munkaerő-piaci jelentése szerint Magyarország az év első fél évében a legutolsó helyre került az unióban az alacsony foglalkoztatottsági rátájával. A 15–64 évesekre jellemző 55,3 százalékos foglalkoztatási ráta 9 százalékponttal maradt el a 27 tagország átlagától. A férfiak 9,9, a nők foglalkoztatottsága pedig 7,8 százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál, miközben a munkanélküliségi ráta (11,2 százalék) az uniós átlag (9,6) fölé emelkedett. A KSH szerint az idén a harmadik negyedévben – az elmúlt év azonos időszakához képest – a régiók többségében valamelyest nőtt a foglalkoztatottság, az észak-magyarországiban stagnált. Ugyanakkor aggasztó, hogy a szerencsésebb helyzetű régiókban valamelyest csökkent a foglalkoztatottság mértéke, így Közép-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon egyaránt. Az adatsorok szerint nem mérséklődtek a területi különbségek.

Van-e kiút? Az alacsony foglalkoztatottság mögött alapvetően a régóta „cipelt” strukturális problémák húzódnak, amelyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak az oktatási rendszer és a szociális rendszer hiányosságaihoz. Ezt támasztja alá az a tény, hogy míg a diplomások foglalkoztatottsága megegyezik az uniós átlaggal, a középfokú végzettségűek pedig csak kicsivel szorulnak az alá, addig az alacsony képzettségűek foglalkoztatottsága uniós összehasonlításban kirívóan alacsony, és ez már hosszú évek óta így van. Mindez együtt azt jelenti, hogy Magyarországon tíz felnőttből három-négy dolgozik.

„Két ország van, és a két részt alapvetően az iskolázottság szintje különbözteti meg egymástól.” Ez a megállapítás Köllő János közgazdásztól származik, aki a Café Bábel című lapban 2008-ban a munkaerőpiac legnagyobb „botrányának” nevezte ezt a jelenséget. „Léteznek más (például regionális) törésvonalak is a magyar társadalomban, de ilyen mértékű, a megélhetés alapjait érintő, nagy társadalmi csoportokat elválasztó, az ország gazdasági teljesítményét meghatározó módon befolyásoló szakadékot más dimenziók menten nehéz lenne kimutatni”, áll az idézett tanulmányban. Az alacsony képzettséget tovább súlyosbítja a diszkrimináció is, a munkaerőpiacról való kiszorulás ugyanis a romákat fokozottan érinti. Ezzel az óriásimunkanélküliséggel egy kormány sem nézett szembe, hiszen az egész olyan távolinak tűnik: „a lakóhelyi, iskolai és munkahelyi szegregáció távol tart minket a problémától”, fogalmaz Köllő.

A tények azt jelzik, hogy a fejlett ipari országokban az alacsony képzettségű felnőtteket lényegesen jobban foglalkoztatják – a különbség átlagosan csaknem húsz százalékpont, az általános iskolai végzettségűek háromnegyede is a munkaerőpiacon van. De miért nem találnak munkát Magyarországon ezek az emberek?

Egyfelől hiányoznak az alapkészségeik – az általános iskolában nem tanulnak meg írni-olvasni-számolni –, és nem lettek jártasak a tanulásban sem, ebből következően nem elég alkalmazkodóképesek. Az Oktatási Kerekasztal zöld könyvében kutatók már felhívták a figyelmet arra, hogy az előző kormányok adósak maradtak a szakiskolák reformjával, és valószínűleg helytelen úton jár az Orbán-kabinet is, amikor a meglévő változásokat visszafordítani igyekszik a tankötelezettség korhatárának leszállításával, illetve a szocializmusból jól ismert duális képzési, szakképzési rendszer (nyolc év általános plusz három év szakmunkásképzés) visszaállításával, a gyakorlati órák megsokszorozásával. Ehelyett – mondják a szakemberek – sokkal inkább az alapkészségek fejlesztésére kellene törekedni, mert az növeli az alkalmazkodókészséget, és annak megléte teremti meg annak lehetőségét, hogy a szakmunkás elsajátítson új, versenyképes tudásokat.

További probléma, hogy az uniós forrásokból nem sikerült óvodát építeni azokon a hátrányos helyzetű településeken, ahol rengeteg a szegény gyerek, nem koncentráltak a kormányok a szegény, iskolázatlan szülők gyerekeinek iskolai sikerességét megalapozó korai fejlesztésre. Az oktatási integrációt felszámolni akaró oktatáspolitika óriási társadalmi ellenállásba ütközött, a deszegregációt célzó jogszabályokat az iskolafenntartók kijátszották vagy nem hajtották végre. Elmaradt a tanárképzés reformja, a kezdő tanári keresetek a diplomás átlagbér hetven százalékát érik csak el, és ez nem vonzó a tehetséges, a pályára alkalmas fiatalok számára. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor közgazdászok kutatásaiból tudjuk: a magyar iskolákban nem küzdenek azokért a gyerekekért, akiket a lemorzsolódás fenyeget: a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, köztük is a romák tömegesen esnek ki a szakmunkásképzésből. Az érettségi pedig kulcsfontosságúvá vált a munkaerőpiacon, az ipar és a szolgáltató szektor is inkább szakmunkást vesz a betanított munkát végzők helyére, és érettségizetteket a szakmunkáshelyekre. A kiszorultak számára a felnőttképzés nem hoz megoldást helyzetük javítására, noha óriási pénzek mozognak a képzési/átképzési „iparban”, a tartósan munkanélküliek piaci pozícióit – éppen az alapkészségeik hiánya miatt – ez alig vagy semenynyire nem javította.

Kevesen vannak
Tíz felnőttből három-négy dolgozik

Köllő János a már idézett tanulmányban még egy okot kiemel, amiért ennyire rossz az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatottsága: „a széles értelemben vett munkanélküli-segélyezési rendszerben továbbra is olyan, a piacról való távolmaradást támogató programok dominálnak, melyekhez nem társulnak a reintegrációt segítő szolgáltatások. Továbbra is tömeges a korai nyugdíjazás, és a rokkantnyugdíj-, illetve járadékkérelmek száma, az öregségi nyugdíjra jogosultságot nem szerzők növekvő száma miatt várhatóan nőni fog. A gyermekgondozáshoz nyújtott állami támogatások rendszere – a fejlett világban a kisgyermekmásodikharmadik életévében nyújtott támogatásokkal összehasonlítva – szélsőséges mértékben torzított a passzív készpénzes támogatások felé, ami rendkívül drága, és anélkül vezet a kisgyerekes anyák nagyon alacsony foglalkoztatási szintjéhez, hogy a magasabb termékenységhez hathatósan hozzájárulna.” Mint ismert, a kormány visszaállítja a hároméves gyest, ami a költségvetésnek olcsóbb, mint bölcsődéket, óvodákat építeni.

Frey Mária közgazdász azt mondja: a rossz foglalkoztatási mutatók mögött az is látható, hogy Magyarországon – a fejlettségéhez képest – alacsony a mezőgazdaság munkaerőigénye. – Nálunk fizikai munkát szinte csak a közmunkások végeznek – teszi hozzá.

Mindenesetre nyáron Magyarország is aláírta a lisszaboni stratégia helyébe lépő, Európa 2020 átfogó gazdaságpolitikai stratégia valamennyi fő célkitűzését. Köztük azt is, hogy a tagállamoknak a 20–64 évesek körében legalább 75 százalékra kell emelniük a foglalkoztatás szintjét. Ha a politika megfeledkezik a hátrányos helyzetűekről, ez a foglalkoztatottsági ráta csak cél marad. Szakemberek szerint a kormány által ígért állami közmunkaprogramok ehhez csak egyetlen lépcsőt jelenthetnek, a valódi kérdés az, hogy a kabinet átlátja-e ezt a helyzetet a maga komplexitásában – az eddigi in tézkedések efelől hagynak kétségeket.

Munkaszünet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.