Egy amerikai magyar lapban írja Ungváry Tamás, hogy „a harmincas években a turulisták tiltakoztak a zsidó Szomory Dezső darabjának bemutatása ellen a Nemzeti Színházban. Botokkal és bikacsökkel felfegyverkezve törtek be a nézőtérre, hangoskodással félbeszakították a darab előadását. Itt még nem tartunk.” Most direkt ne az idézet utolsó mondatára figyeljünk, hanem csupán arra, hogy ez a kifinomult és illusztris társaság már akkor se találta meg egyből a színházat, csak a darab közepére ért oda. Azóta a helyzet csak tovább romlott.

Az nem lehet véletlen, hogy amikor legutóbb a számomra változatlanul inkább nevetséges, mint félelmetes parlamenti szeglet vezérszónoka szólásra emelkedett, hogy megvédje a nemzetét egy színidirektortól, képes volt szemrebbenés nélkül azt állítani a törvényhozás házában, mely tudvalevőleg személyesen az Úr oltalma alatt áll, hogy ő látta a János vitézt, csak kijött róla, mert nem bírta nézni, hogy Juliska prostituáltnak van beállítva.

Legyünk hirtelen mi is nemzet-, sőt fajvédők: hát milyen magyar ember az, aki nem tudja, hogy a János vitézben Iluska van, nem pedig Juliska, hát magyar ez a Pörzse Sándor egyáltalán, hát nem voltak ennek szülei, hogy édes anyanyelvünkön Petőfit olvassanak neki elalvás előtt etc., etc.; hogy a haramiák zászlaja lobogjon eztán a Nemzeti Színház tetején, s büntesse Kukorica Pált a magyarok istene.

Most, hogy ezen túlvagyunk, felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a világnagy taplóság nem egyetlen parlamenti szeglet sajátja. A napokban Kukorelly Endre LMP-s író szólalt fel a parlamentben, s részletesen taglalta, hogy mivel a legfelső sorban ül, nap nap után van alkalma megfigyelni, hogy midőn a honatyák a sorok között a helyükre igyekeznek, ülepüket a padtársak felé fordítva oldalaznak be a székükhöz, ami a legbiztosabb jele annak, hogy színházban még az életben nem jártak, maximum országértékelő beszéden, szóval, hogy ezek a képviselők, ha lehet, színházügyekben ne szavazzanak.

Fognak. Nem lehet nem észrevenni a cinkos kormánypárti kuncogást, amikor előretolt helyőrségük leszámolást hirdet Alföldi Róbert színidirektor ellen; ennyire nyíltan s ekkora hátszéllel régen nem zsidóztak és buziztak kultúrobjektum előtt. Melynek megnyitó előadásán egyébként épp a direktor úr Luciferje után tapsolta a tenyerét veresre a mai kormánypárt. Ez már nem is cinkos összekacsintás, ez már szinte biztatás további verbális pogromokra. Formálisan azért, mert a direktor a bűnös Romániának adta volna el a nemzetet, igaz, csak három és fél órára, ruhatárral, melegbüfével.

Ami azért szörnyű, mert a direktor lefejezése után nyomban akasztófa alá kellene vinni Szőcs Géza kulturális államtitkárt is meg Szász Jenő székelyudvarhelyi Fidesz-nagykövetet, sőt őket háromszorosan, tudniillik ők meg ténylegesen együtt ünnepeltek a románokkal december elsejéken, utóbbi még koccintott is Basescu államfővel; itt az idő, hogy a forradalom elkezdje fölfalni saját gyermekeit.

Ám a helyzet az, hogy mindezekkel előhozakodni immáron teljesen okafogyott, azon már rég túlvagyunk, hogy bárminemű észérv számítson; mint jeleztük már, ez itten a szovjet.

Az már viszont kifejezőbb, hogy az Alföldi Róbert melletti szimpátiatüntetésen mindöszsze két színész jelent meg. Jó, ismerjük a színésztársadalom messzi földön híres bátorságát és kiállását, nincs ezen semmi meglepő, a magyar színész egyrészt nem ismeri a szolidaritás fogalmát, másrészt permanensen be van szarva, egyébként is úgy gondolja, hogy majd más megvédi őt, mert ez jár neki, mint valami szerep, ám ezt a teljes érdektelenséget nem gondoltam volna. Hiszen jóval túl Alföldi személyén, itt a színészi lét értelméről volna szó, mert az még a nem kevés számú antiszemita és/vagy homofób színésznek se jó, ha huszadrangú politikusok farral oldalaznak el az arca előtt.

És akkor még az előadást szét se verték.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa