– Messze jutott a rákospalotai gimnázium tanári katedrájától.

– Onnan nézve valóban nagy ugrásnak tűnhet a főpolgármester-helyettesi poszt. De a kettő közt volt hét év, amit a fővárosi önkormányzatban töltöttem Fidesz-titkárságvezetőként, illetve frakcióigazgatóként.

– Mennyire köszönnek vissza a gondolatai Tarlós István választási programjában?

– A kulturális munkacsoportot én vezettem, az oktatásra és a sportra volt rálátásom, a többire, többek között a turisztikára, nem. Most ez utóbbi is hozzám tartozik. Szakemberek dolgoztak azon a programon is, most pedig tanácsadók segítik a munkámat.

– Az idénynyitó színházfesztiválon azt mondta: művészeti kérdésekben három-négy szakmai tanácsadóval szeretne konzultálni.

– Félreértették, amit mondtam. Nem csak három-négy ember véleményére vagyok kíváncsi, legfeljebb egyszerre nem szeretnék többel beszélni. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ebben a szakmában nehéz őszintének lenni, ha sokan vagyunk együtt. Ezért jobb, ha kisebb csoportokra osztjuk a beszélgetőpartnereket. Ettől függetlenül több szakember segíti a munkámat, sokan díjazás nélkül. Az az elvem, hogy nálam okosabb emberekkel vegyem körbe magam. Senki sem érthet mindenhez, én pedig sok területet felügyelek. Bár a gimnáziumban eltöltött 15 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, de ez nem elegendő mindenhez.

– Említene egy, a múltból hozott tapasztalatot?

– A tanároknak számos továbbképzésen kell részt venniük, amelyeken sokszor olyanok tartanak előadásokat, akik vélhetőleg egyetlen napot sem töltöttek el a közoktatásban.

– Akkor innen származik a fővárosi Fidesz-program mentor és szakmai tanácsadó hálózat ellenessége!

– Kétségtelen, hogy olyanokat akarunk támogatni, akik az oktatásért és nem az oktatásból élnek. Az elmúlt években több szolgáltató réteg is rárakódott a közoktatásra. S úgy tűnik, jobban megélnek belőle, mint a pedagógusok.

– Holott a pedagógusoknak új életpályamodellt ígértek a választási programban. Nem túl nagy ívű terv ez egy városvezetéstől?

– Egy nyelvet beszélünk az országos oktatáspolitikusokkal. Számos elképzelésünk már meg is jelent a törvényhozásban, mint például a felvételi emelt szintű érettségihez kötése, illetve az egységes tanárképzés visszaállítása. Ez egzisztenciális kérdés is. Az iskolaigazgatók nem tudnak mit kezdeni az egyszakosokkal. A szükségesnél kevesebb óraszámot tudnak nekik biztosítani, ami egyúttal kisebb fizetést is jelent. Az egyik legfontosabb feladat, hogy jó pedagógiai szellemiségű vezetők kerüljenek az intézmények élére. A fővárosi pedagógus-életpályaprogram következő lépéseként egyébként tisztességes szintre kell emelni az ilyen vezetők fizetését.

– A fővárosi közműcégekhez hasonló tisztogatásra számíthatunk az oktatási és kulturális intézmények élén is?

– Nem váltott ki akkora visszhangot, de a turisztikai hivatal és a Budapest Film Zrt. igazgatóságának élére is új vezető került. Ezzel természetesen nem értek véget a vezetőcserék. Folynak az átvilágítások. A revizorok több helyen is találtak csontvázakat a szekrényben. A kulturális intézményekben történt gazdasági visszaélések felett pedig éppúgy nem térhetünk napirendre, mint a közműcégeknél feltárt esetekben. Az iskolák átvilágítása, az általuk ellátott feladatok áttekintése, illetve annak eldöntése, hogy mit vállalunk a jövőben és mit nem, jövőre kezdődik meg. A tanév rendjét ugyanis nem zavarhatjuk meg. Az oktatási intézményekben egyébként sem várható olyan gyors irányváltás, mint a közműcégeknél. Az iskolákban folyó szakmai munka minőségét azonban a közeljövőben felülvizsgáljuk. Különös tekintettel a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokra és a 0. évfolyamos nyelvi képzést folytató középiskolákra. Minden intézménynek el kell érni egy bizonyos szintet ahhoz, hogy a főváros finanszírozza a működését.

– Tarlós István soha nem rejtette véka alá: legszívesebben valamennyi gimnáziumot visszaterelne a hagyományos négyosztályos struktúrába.

– Mindenképpen ez a jövő.További hat- és nyolcosztályos gimnáziumok alapításához a főváros nem járul hozzá. A gyenge szakmai színvonalat produkáló intézményekben pedig megszüntetjük a 0. évfolyamokat.

– A finanszírozáson kívül mivel terelnék kellő irányba az iskolákat?

– A főváros a pedagógiaiprogramok felülvizsgálatán keresztül is befolyásolni tudja az iskolavezetést, megjelölve, hogy mit vár el, illetve mit nem enged meg. Az előző városvezetés nem kívánt élni ezzel a jogával, talán nem érdekelte őket. Mi viszont az egységesítésre törekszünk az oktatásban.

– A közműcégekhez hasonlatosan az iskolaigazgatók kinevezésének jogát is magához kívánja vonni a főpolgármester?

– A törvény erre nem ad módot, a közgyűlés dönt a vezetők kinevezéséről.

– Kétharmados parlamenti több ségnél ez aligha akadály.

– Nem tudok ilyen tárgyú törvénymódosítási javaslatról.

– A kerületek szívesen megosztanák iskolafenntartási terheiket a fővárossal. Mit szólnak ehhez?

– A jelenség nem új keletű, de az igény kétségtelenül felerősödött. A főváros várhatóan intézményenként vizsgálja majd meg a feladat átvállalásának lehetőségét.

– Új finanszírozási rendszert vezetnének be a színházaknál is. Miből állna ez?

– A jövő évtől egységes számviteli rendszert vezetünk be, az intézmények működési költségeinek könnyebb összehasonlíthatósága érdekében. Szintén a jövő évben indul útjára az egységes jegyértékesítési rendszer, amely többek között a színházi stratégiaalkotást hivatott segíteni. A gazdálkodás egységesítése pedig a közös kiindulópont meghatározásához szükséges. A jelenleg költségvetési intézményként működő hat színház gazdasági társaságba szervezése 2011 júliusára fejeződhet be.

– Mindebből arra következtethetünk, hogy jövőre kevesebb pénz jut oktatásra és kultúrára?

– Még nem tiszta a kép. De az már látható, hogy bizonyos feladatokat nem vihetünk úgy tovább, mint eddig, az intézményi háttér szükségszerűen zsugorodhat.

– ...vagyis elbocsátások lesznek...

– Lehetséges. Nem biztos, hogy mindenki vállalja a közalkalmazotti munkaviszony után a gazdasági társaságban a munkát.

– Aki viszont marad, az utazhat. Legalábbis külvárosi, vidéki és határon túli művelődési házakba és iskolákba közvetíteni a fővárosi kultúrát.

– Butaság lenne Budapest belvárosába zárni az itt dolgozó, jó hírű művészeket. Nekik is jót tenne a vidéki, határon túli bemutatkozás lehetősége. A város szélén, illetve határainkon túl élők számára pedig kapocs lehetne Budapesthez. Nem a haknibrigádokat akarjuk könnyű pénzkeresethez juttatni, jóval inkább az általunk fenntartott színházak tehetséges, ám a kereskedelmi média által háttérbe szorult színvonalas előadásait népszerűsítenénk ezzel. A színházaktól évi egy-két utazó darabot kérünk. Költségvetési támogatásuk ezek „eladhatóságától” is függ majd.

Csomós Miklós