Schmitt Pál unokaöccsét kormánytisztviselőnek nevezték ki

A Vasárnapi Hírek értesülései szerint Kontrát Károly fideszes képviselő 25 éves, friss diplomás lánya jóvoltából került nyilvánosságra az a dilettáns dolgozat, amely miatt a Köztársasági Elnöki Hivatalnak is bocsánatot kellett kérnie.

A Köztársasági Elnöki Hivatal úgynevezett felterjesztési osztályának vezetőjeként ugyanis Kontrát Nóra küldte át az államfő javaslatait az új alkotmányhoz, amely történelmi és nyelvi pontatlanságoktól hemzsegett.

A KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalának vezetője korábban azt nyilatkozta, sem a köztársasági elnök, sem ő maga nem látta a szóban forgó dokumentumot. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ügyben megtörtént a felelősségre vonás. Kontrát Nóra ugyanakkor tegnap még a hivatal honlapján szerepelt, osztályvezetőként.

Idetartozó hír, hogy kormánytisztviselőnek nevezte ki Schmitt Pál államfő unokaöccsét, dr. Schmitt Pál Pétert a Miniszterelnökség állományába Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Ez a Magyar Közlöny pénteki számából derült ki, amelyben közzétették a Miniszterelnökség legfrissebb személyügyi híreit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.