Esztergomi hatalmi technikák: anyázás névvel, címmel

– Csőcselék! – mondta fennhangon az esztergomi polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja a testületi ülés szünetében azokra, akik a városháza előtt a település független polgármesteréért s a helyi fideszes képviselők szinte mindent tagadó, a város érdekében végzett érdemi munkát akadályozó magatartása ellen tüntettek.

A teremben talán ha húsz hallgató fér el, egyikük, a kórház osztályvezető főorvosa erre fölállt, s lement a térre, vállalva, hogy ő is e „csőcselékhez” tartozik. Ezt előtte közölte is a hivatalnokkal, akiről e megjegyzése után el lehet képzelni, kit is tart Esztergom valódi irányítójának: Tétényi Évát, a kétharmados többséggel megválasztott polgármestert, vagy elődjét, a testületbe ugyancsak demokratikusan, ám csupán képviselőnek beszavazott korábbi városvezetőt, Meggyes Tamást.

– Csőcselék! – mondta a hivatalnok, miközben a Fidesz-frakció levetette a napirendről a város tragikus pénzügyi helyzetéről szóló polgármesteri beszámolót, helyette azt tárgyalta meg, hogyan lehetne befogni a tér hangos véleménynyilvánítóinak a száját. Az egyik fideszes képviselő anyázott is egy kicsit – névvel, házszámmal üzent Tétényi Éva édesanyjának. Hogy most már azért ő is viselkedjen.

Kikből áll az a bizonyos csőcselék? Jórészt értelmiségiekből, a város sorsát szívükön viselő helyiekből, akik hétről hétre egy kivetítőn figyelik azt a tragikomédiát, amivel elrettentő példaként Esztergom biztosan része lesz a magyar közigazgatási, jogi, etikai szakirodalomnak. Már ott tart a város, hogy ha valamelyik magyar település pozitívan akarja definiálni magát, siet kijelenteni (mint Szeged is tette): mi nem vagyunk Esztergom.

Politológiai tanulságokkal szolgál, hogy a városbanmire lesz elég az utca hangja. Nem lehet abból kiindulni, hogy a Gyurcsány-kormányt annak idején mennyire erodálták a haragos utcai demonstrációk. Esztergomban még nem általában a kormányzó Fidesz a célpont, hanem annak tíz, a testületben többségben lévő képviselője. Esztergomban nincs a megmozdulások mögött egyértelmű politikai ideológia. A helyi Fidesz-frakció együttműködést elutasító magatartása ellen emelnek szót – egy független, jobboldali polgármesterért, meg azért, mert politikai csatározások helyett szeretnék tudni, hogyan küzd meg a város tetemes adósságával, a kifizetetlen számlákkal. Az esztergomi utcának nincs népvezére, aki szervezi a tömeget, ébren tartja őket, lelkesít, ígér, előremozdít. A téren véleményezők legföljebb civil kurázsit mutathatnak fel. De mire lehet elég az manapság? Mikor halkul el a tüntető csoport?

A Fidesz most új taktikát talált ki a kifárasztásukra. Azon kívül, hogy szinte minden érdemi kérdés előtt olvasási, megbeszélési szüneteket kér a frakció, legutóbb – igaz, egyelőre csak egy adott napirendben – megszavazta a korlátlan hozzászólás lehetőségét. Éjjel egy óráig mondták a magukét, Meggyes Tamás minden más megszólaló után hosszú okfejtésekbe kezdett.

Ezt is lehet folytatni, talán még három éven át is. Nemsokára jönnek a fagyok, leesik a hó, s akkor dideregnek majd a tériek. A rossz önkormányzati törvényből s a politikai kultúra hiányából fakadó szembenállásra előbb-utóbb az egész város ráfázik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.