A Fidesz nem együttműködni, hanem uralkodni akar Szegeden

Keresztülvitte szándékát a Fidesz–KDNP-frakció a szegedi közgyűlésben: két menetben, de gyakorlatilag ők diktálták a szervezeti és működési szabályzatot, és a tegnapi közgyűlésen választott önkormányzati bizottságok mindegyikében garantált a jobboldali többség.

Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere nem tudott megegyezni a szegedi fideszesekkel. Lényegében a jobboldali többség akarata érvényesült már az előző közgyűlésen a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) módosításában is. Az új SZMSZ pedig meghatározza a testület új működési rendjét, amelyben a polgármester napirendenként kilenc percet beszélhet, és akkor kell lezárnia a vitát, amikor a Fidesz–KDNP-frakció vezetője erre felszólítja. Gyimesi László fideszes képviselő, aki az előző közgyűlésre előterjesztette a SZMSZ módosítására vonatkozó javaslatcsomagot, azt mondta erről: mivel a választáson az erőviszonyok megváltoztak, a döntések súlypontja a polgármestertől közgyűléshez kerül át. (A 29 tagú testületben 14 mandátuma van a Fidesz–KDNP-frakciónak, 13 mandátumot mondhat magáénak az MSZP–Összefogás Szegedért-frakció, egy-egy képviselője van a Jobbiknak és az LMP-nek.)

Gyimesi szerint a Fidesz–KDNP-frakció két szempontot tart szem előtt. Az első az, hogy a város zavartalanul működjék és prosperáljon – ezen zsinórmérték szerint a szegediek érdekében együtt kívánnak működni Botka Lászlóval. Nem akarnak viszont felelősséget vállalni az elmúlt nyolc év viszszásságaiért – állította Gyimesi László, aki kijelentette: ezért nem fogadták el a Botka által felkínált alpolgármesteri posztokat. Mivel az alpolgármestereknek a törvény erejénél fogva végre kell hajtaniuk a polgármester utasításait, a Fidesz nem akarta, hogy tisztségviselői Botka alárendeltjei legyenek. Helyette dolgozták ki a tanácsnoki rendszer egy változatát. A tanácsnokot a közgyűlés választja meg, és nem a polgármesternek, hanem a közgyűlésnek tartozik elszámolással.

Bár egy tanácsnokra nem lehet hatásköröket átruházni, felügyelhet, ellenőrizhet és javaslatokat is tehet, amelyek elfogadásáról a közgyűlés dönt.

A tegnap megválasztott négy tanácsnok – mindegyikük a Fidesz–KDNP-frakció tagja, s egyenként megközelítően havi bruttó 180 ezer forint a javadalmazásuk –, azonnali iratbetekintési jogot kapott, és kérésükre három napon belül iratmásolatot is kell adni nekik.

Gyimesi szerint a módosítások jelentős része azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz–KDNP-frakció képviselői elől ne lehessen fontos iratokat eltitkolni, érdemben részt vehessenek a döntések előkészítésében, beleértve az uniós pályázatokat is. A Fidesz–KDNP javasolta egy hétfős ideiglenes bizottság felállítását is, amely az elmúlt nyolc év vitatott ügyeit fogja kivizsgálni.

A változások egy másik csoportja ülésvezetőként időkeretek közé szorítja Botka László korábban korlátok nélküli hozzászólási jogát. Egy-egy napirendhez apolgármester ezentúl maximum kilenc percben szólhat hozzá, amit három részletben tehet meg. Csak a közgyűlés zárhatja le a vitát. Ez utóbbi változást tegnap már működés közben is láthattuk. Az MSZP-és a korábbi SZDSZ-képviselőkből álló Szabad Város Frakció azt próbálta elérni, hogy ne minden önkormányzati bizottságban legyen egyértelmű a fideszes többség. A nyolctagú bizottságokra ugyanis döntési jogköröket lehet átruházni. Kozma József MSZP-s frakcióvezető javaslata alapján három tagot a Fidesz–KDNP, hármat az MSZP–Szabad Város, egyet-egyet a Jobbik és az LMP adott volna. Bohács Zsolt fideszes frakcióvezető viszont olyan javaslatot terjesztett be, amely szerint mind a kilenc állandó bizottságban a Fidesz–KDNP egyértelmű fölénye érvényesül.

A megkezdett vita csak látszólag szólt a bizottságok öszszetételéről. Kozma József emlékeztetett arra, hogy a helyi képviselő-választáson öszszességében a Fidesz mindöszsze 201 szavazattal kapott többet, mint az MSZP, s bár ez kétmandátumnyi különbséget jelent, mégis együttműködésre kötelez. Gila Ferenc MSZP-s képviselő kijelentette: a Fidesz felelősségvállalás nélkül akarja uralni a közgyűlést. Tóth Károly MSZP-s képviselő azt kérdezte: a politikában nem működik a fair play? Ménesi Imre MSZP-s képviselő úgy fogalmazott, a Fidesz vizet prédikál, de bort akar vedelni: nem együttműködni, hanem uralkodni akarnak. Egy óra 10 perccel a közgyűlés kezdete után Bohács Zsolt felszólította Botka Lászlót, hogy zárja le a vitát. Miután ez megtörtént, a 29 tagú testületben a Fidesz–KDNP minden előterjesztését 15 igennel megszavazták, és mindenki mehetett haza.

A közgyűlés után sajtótájékoztatót tartott Málovics György, az LMP Csongrád megyei koordinátora, aki szerint Fidesz–Jobbik-koalíció alakult Szegeden. Arra célzott, hogy a Fidesz–KDNP-frakció 14 szavazata mellett minden bizonnyal a Jobbik egyetlen szavazata döntötte el eddig a kényesebb szavazásokat. Az LMP-nek is van egy mandátuma a testületben, de a mérlegnek elég egy nyelv: az LMP-s képviselő szavazata leértékelődik, ha nélküle is megvan a többség, ugyanakkor a baloldalon nem segít, ha velük szavaz. Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik listavezetője polgármesterjelöltként már a választás előtt visszalépett a Fidesz jelöltje, B. Nagy László javára – igaz, ez sem volt elég ahhoz, hogy Botka Lászlót legyőzze.

Botka László – nem az ő akarata érvényesül a közgyűlésben
Botka László – nem az ő akarata érvényesül a közgyűlésben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.