Szerdán folytatódik a különadóvita

Nem szavazott tegnap a T. Ház a Lázár-javaslatokról, noha a bejelentések megtörténtek: 3,5 millióra emelik a 98 százalékos különadó határát a közalkalmazottak számára. Viszont 2005-ig visszamenőleges hatállyal lesz érvényes a törvény. Az Alkotmánybíróság alapjogok esetén jogosult lesz normakontrollra. A magánnyugdíjpénztárakról azonban bizonyosan nem lesz AB-döntés.

„Valószínűleg nekem kell a legtöbb különadót fizetnem” – fogalmazott Lázár János, aki hétfőn egész nap „zsinórban” tette a bejelentéseket a 98 százalékos különadóval és az Alkotmánybíróság hatáskörének a szűkítésével kapcsolatos, általa jegyzett törvényjavaslatok módosításáról.

A Fidesz-frakcióvezető az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén nyitott. A Tükörteremben is emlékeztetett: az áprilisi választás kampányában a Fidesz és szövetségesei megígérték, ha nyernek, a pofátlanul kifizetett, jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket visszaszerzik a „nagykutyáktól”. Viszont a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat, a mozdonyvezetőket, a pályamunkásokat semmiképp sem szeretnék társadalmi büntetés részesévé tenné. A szakszervezetek meggyőzték, ezért is módosít az eredeti elképzeléseken – tette hozzá. Lázár nem okozott meglepetést, amikor közölte: felemelik a 98 százalékos végkielégítési adó 2 milliós határát 3,5 millióra a közalkalmazottak, köztisztviselők esetén, és a szabadságmegváltás nem tartozna bele. De változatlanul a kétmilliós határral érintettek közé tartoznak az állami-önkormányzati vezetők, azaz a polgármesterek, a jegyzők, a főjegyzők, gazdasági társaságokat vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok. Azokra a pedagógusokra, egészségügyi dolgozókra, és más közalkalmazottakra, akik nyugdíjba vonulnak, nem terjed ki a 98 százalékos különadó. Viszont a módosítási javaslat a 2005-től számított adóévre vonatkozna. Ha a különadót adónak tekintik, akkor ötéves elévüléssel érdemes számolni – tette hozzá.

„Lázár János kommunikációja zseniális volt. De a 2005 ki fogja verni a biztosítékot. Ez biztosan nem alkotmányos. Persze már nem lesz alkotmánybírósági normakontroll” – ilyen véleményeket lehetett hallani a szünetben, a folyosón. – Az ön jogérzéke szerint az öt évre visszamenőleges hatály nem alkotmányellenes? – kérdezte munkatársunk a frakcióvezetőt. „Igazságos” –válaszolt Lázár János, hozzátéve: ezt az indítványt a Jobbik tette le az asztalra. Mérlegeltem a javaslatot és magam is egyetértek vele. Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor az érintetteknek visszamenőlegesen egy összegben kell megfizetni a különadót legkésőbb 2011. március végéig. Még zajlanak a számítások, hogy mekkora bevételt eredményez a 2005. január 1-jére vonatkozó módosítás, de biztosan „súlyos milliárdokra” rúg. A frakcióvezető megjegyezte, hogy miután 2006-ban és 2010-ben is szabadságmegváltást kapott, érintett az ügyben, ugyanis ezek a pénzek is a 98 százalékos különadó alá esnek.

Az előzetes tervek szerint ma ismét ülésezik a Fidesz–KDNP frakciószövetség; Orbán Viktor miniszterelnök ad tájékoztatást a képviselőknek a 2011-es költségvetésről.

Az OKÉT munkavállalói oldala nevében Fehér József közölte: a szabadságmegváltás mellett a felmentési időre járó juttatásoknak is ki kellene kerülniük a 98 százalékos különadó hatálya alól. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke is ezt képviselte. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője szerint a bejelentett változások nem oldják meg az alkotmányossági problémát, az összeghatárt pedig – végszámtól függetlenül – alkotmányellenesnek, megbélyegzőnek, diszkriminatívnak tartják.

Gaskó István, a Liga elnöke azt indítványozta, hogy a különadó kérdését tárgyalják meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban is.

Háttérben Lázár János: valószínűleg neki kell a legtöbb különadót fizetnie
Háttérben Lázár János: valószínűleg neki kell a legtöbb különadót fizetnie
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.