A csalásért elítélt fideszes expolgármester újra a színen

Újra forrnak az indulatok Fóton, az új városvezetés a helyi közszolgáltató cég élére a korábbi fideszes polgármestert ültette, akit néhány éve csalásért pénzbüntetésre ítéltek. Szerintük ez rehabilitáció.

Vitatott döntéseket hozott az új fóti városvezetés: eltávolították a jegyzőt és a helyi közszolgáltató cég ügyvezetőjét. A testületi ülésen döntöttek a külső alpolgármesterekről és arról is, hogy az egyébként fogtechnikus végzettségű polgármester, Cselőtei Erzsébet (Fidesz) mellé politikai tanácsadót fogadnak. Utóbbi személye egyelőre nem ismert, de egyes hírek szerint az egyik fideszes képviselő felesége kaphatja a pozíciót.

A helyi közszolgáltató cég élére Szent-Iványi Gézát, Fót korábbi polgármesterét nevezték ki, ideiglenesen. Úgy, hogy az igazgatói posztra meghirdetett pályázat még le sem zárult. Szent-Iványit egyébként egy korábbi ügyben a Pest Megyei Bíróság hatodrendű vádlottként, társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt jogerősen elítélte, pénzbüntetést kapott. Az exvárosvezetőt korábban hetvenkét rendbeli törvénysértés (eljárásjogi ügyek) miatt mentették fel posztjáról jogerősen, az ítéletet azonban a Legfelsőbb Bíróság nemrég utólag megalapozatlannak mondta ki.

Bartos Sándor fideszes alpolgármester kérdésünkre azt mondta: a meghozott döntések jogszerűek voltak. Rámutatott, hogy a most eltávolított jegyző korábbi kinevezése volt törvénytelen, mert pályázat nélkül kapta megbízását, sőt – Bartos szerint – működése alatt számos szabálysértést követett el. Szent-Iványi Géza eljárásjogi ügyéről azt mondta: megalapozatlan és kreált eljárás alapján mentették fel. Arra a kérdésünkre, hogy nem adhat-e támadási felületet az új városvezetésnek az, hogy egy csalásért elítélt politikust tettek meg a közszolgáltató vezetőjének, azt mondta: Szent-Iványinak ez egyfajta „rehabilitáció”.

Időközben az egyik helyi internetes fórumon – névtelen hozzászólók – arról írtak, hogy az új polgármester a napokban lemond, mert az új Fidesz-frakcióban máris érdekellentétek alakultak ki. Cselőtei Erzsébet lapunk megkeresésére ezt alaptalannak nevezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.