Ha valóban csak a tisztességtelen kifizetéseket kívánnák lefölözni, azt az AB keddi döntése alapján is megtehetnék, mert a testület azt kifogásolta, hogy nem határozták meg a jó erkölcsbe ütköző jövedelem fogalmát, s a büntetőadó a törvény erejénél fogva járó végkielégítéseket is sújtaná. A Fidesz ígéretének teljesítéséhez nem lett volna tehát szükség sem az alkotmány módosítására, sem az AB hatáskörének szűkítésére. Csupán azt kellene megmondani: milyen ismérvek alapján határozhatók meg a „pofátlan” végkielégítések. A Lázár-féle újabb alkotmánymódosításban viszont már szó sincs jó erkölcsről, mert abban mindössze anynyi szerepel: az állami szférában „juttatott jövedelemre, az adott adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg”.

Vagyis: a parlamenti többség akkora adót vethet ki visszamenőleg a közpénzekből gazdálkodó szerveknél foglal koztatottak jövedelmére, amekkorát akar, s a jó erkölcs meghatározásával sem kell fáradnia. Az alaptörvény újabb módosításának tükrében még kevésbé magyarázható tehát, miért kellett nekirontani az AB-nek, hiszen annak alapján a bírák már nem kérhetnék számon a jó erkölcs meghatározását. De még abba sem köthetnének bele, ha törvények alapján kifizetett végkielégítéseket sarcolnak meg, hiszen a tisztességtelen kifizetés, mint feltétel kiesett.

Egyetlen ok miatt azonban változatlanul számítani lehetne az AB ellenállására, mert a testület szerint „alkotmányellenessé (…) válhat az adó mértéke, ha az diszkriminatíve nyer meghatározást, vagy pedig olyan nagyságot ér el, hogy a nyilvánvalóan eltúlzott mérték már minőségi kategóriává; aránytalanná és indokolatlanná”, vagyis „elkobzó” jellegűvé válik. A 98 százalék pedig ilyen, s ha a Fidesz ragaszkodik ehhez a mértékhez, a testületet tényleg ki kell iktatnia.

Lázár korábban az AB egyetlen következtetését fogadta el: azt ugyanis akceptálta, hogy a jövedelem száz százalékát meghaladó teher nem vethető ki. Ez szerepel is az alkotmánymódosításban, a különadóról szóló törvényben viszont maradt a 98 százalék mellett a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás is, ami összesen 125 százalékot jelent. Ha kérdezhetnék, az AB nyilván ezt sem fogadná el.

Egyébként lenne más út is: a jó erkölcsbe ütköző szerződések a hatályos jogszabályok alapján időbeli korlátozás nélkül bármikor megtámadhatók. Aki tehát azt kifogásolja, hogy a BKV-nál vagy bárhol másutt százmilliós nagyságrendű végkielégítéseket fizettek, annak csak annyit kell tennie, hogy a bíróságtól kéri a juttatás alapjául szolgáló szerződés megsemmisítését. Ennek persze feltétele, hogy a kontraktus jó erkölcsbe ütközését bizonyítani lehessen, ami nehézkesebb, de kétségkívül jogállami megoldás. Ilyen ügyekről egyelőre nem tudunk.