Fővárosi támogatás a devizahiteleseknek?

Drágább lenne az utcára tett devizahiteleseket szociális intézményben elhelyezni, mint a kilakoltatásukat megakadályozni. A fővárosi szocialisták visszatérítendő támogatás nyújtását javasolják a közgyűlésnek.

Szociális katasztrófát idézhet elő a devizahitelek sorozatos bedőlése Budapesten – állítja Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője, aki szerint a fővárosi szociális ellátóhálózatot megoldhatatlan helyzet elé állítaná a tömegével utcára kerülők elhelyezése. Horváth úgy véli, a Fidesz-kormány hónapok óta képtelen hatásos megoldást kínálni a bajba jutott devizahiteleseknek. Budapesten a szocialisták számításai szerint 400 ezer otthon esetében okoz jelentős gondot a törlesztőrészletek növekedése, közel 60 ezer családnak 90 napon túli hátraléka van. Többségük jelentős rezsihátralékot is felhalmozott. Ezek a fővárosiak közel kerültek ahhoz, hogy elveszítsék lakásukat. A fővárosi önkormányzatnak közbe kell avatkoznia – vallja Horváth, aki az e heti közgyűlésen javasolni fogja a fővárosi bajba jutott devizahitelesek támogatását célzó rendelet elfogadását.

A tervezet értelmében az adósok törlesztőrészlet-kiegészítő, illetve hátralékkiegyenlítő támogatást kaphatnának. Az önkormányzati segítségre csak azok jogosultak, akiknek a szerződéskori hitel összege nem haladta meg a húszmillió forintot, a lakás értéke pedig nem volt több 35 milliónál. További feltétel, hogy a fizetésképtelenség nem az adós saját hibájából állt elő. A támogatás minden esetben visszatérítendő. Kifizetésére legfeljebb 60 hónap áll az adós rendelkezésére. A lakásra egyébként jelzálogot jegyeznek be az önkormányzat javára. A támogatást pedig közvetlenül a hitelfolyósító intézetnek utalják át.

A szocialisták szerint a pénzbeli támogatáshoz tanácsadó szolgáltatás társulna. Sok esetben a szerződés módosítása, a bankkal történő tárgyalások útján is javítható a helyzet – véli Horváth Csaba –, csakhogy erről mit sem tudnak az érintettek. Ezeknek a mentőöveknek az elérése már önmagában is sokat lendíthet az adósok egy részén. A rosszabb helyzetben lévő hátralékosoknak pedig a visszafizetést segítő pénzügyi stratégia kidolgozásában segíthet a mediátor.

A célok megvalósítására az idén 2,5 milliárd, jövőre további 7,5 milliárd forintra van szükség. A források rendelkezésre állnak – állítja Horváth Csaba, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a főváros aggasztó pénzügyi helyzetére hivatkozva próbálják majd lesöpörni a javaslatot a kormánypárti városatyák. Horváth ugyanakkor felhívja a döntéshozók fi gyelmét, hogy a kilakoltatások nyomán szükségszerűvé váló intézményi férőhelybővítés, illetve a szociális segélyezés növekvő számlái jócskán meghaladnák a fenti összeget.

A szocialista frakcióvezető nem tagadja, hogy a rövidke előterjesztésnél sokkal részletesebb terv készült a probléma kezelésére, ám azt főpolgármesterként kívánta benyújtani. Jelen helyzetben a részletek kidolgozását a hivatali háttérrel rendelkező főpolgármesterre bízza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.