Halálos kimenetelű téves diagnózis

A 33 éves M. Mónika öt nappal és 17 órával az után halt meg, hogy császármetszéssel egy 900 grammos koraszülött kisfiúnak adott életet. A család ügyvédje a kórházat okolja a történtekért. Az időközben megszűnt Egészségbiztosítási Felügyelet által felkért szakértő szintén.

M. Mónika terhessége 28. hetében, 2009. december 16-án este rosszul lett. Erős gyomortájéki fájdalmakra panaszkodott, mire az ügyeletes orvos a Bajai Kórház sürgősségi betegellátó osztályára utalta, ahol a labor-, EKG-, koponya CT-, hasi ultrahangés más, ilyenkor rutinszerűen végzett vizsgálatok után nőgyógyászati konzíliumot hívtak össze. A nőgyógyászati konzílium kezdetén M. Mónika már 45 perce eszméletlen volt, ezért december 17-én hajnali öt óra hat perckor császármetszéssel világra segítették 900 grammos koraszülött fiát, Pétert.

M. Mónika december 22-én 22 órakor a kórházban meghalt. A halottvizsgálati bizonyítvány tanúsága szerint halála „terhességi toxicosis, mint alapbetegség szövődményeként kialakult agyvérzés okozta agyoedema”.

Mónika szülei hónapokig vívódtak, míg végül jogász segítségét kérték. Ábrahám László szegedi ügyvéd a Népszabadságnak azt mondta: miután a család megbízta a képviselettel, felhívta a kórházat, de ott senki nem nyilatkozott a felelősség kérdésében. Nem maradt más választása, hétfőn foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Ábrahám egy igazságügyi szakértői jelentéssel érvel. A szakértő – mint elmondta – az időközben megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet felkérésére vizsgálódott az ügyben. E vélemény szerint a sürgősségi baleseti osztályon az ügyeletes orvos utóbb tévesnek bizonyult diagnózisa alapján kezdték meg a vizsgálatot, ami háromórás késlekedést okozott a helyes diagnózis megállapításában. A szakértő mindemellett azt is kimondta, hogy az elhunyt kórházi ellátásának első óráiban nem tartották be maradéktalanul a szakma szabályait, a vizsgálatok során például figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a beteg 28 hetes terhes és a vérnyomása tartósan extrém magas volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.