'Ami megoszt, az árt'

Nem személyi, hanem koncepcionális ellentétek vannak az MSZP-ben – fogalmazott lapunknak Hiller István. Az MSZP egykori elnöke szerint a szocialista pártot meg kell erősíteni, és csak azután lehet versenybe küldeni. Addig pedig minden árt, ami megosztó: Gyurcsány platformjától Tóth Csaba képviselővé választásáig.

– Az MSZP múlt szombati választmányi ülésén Vitányi Iván, a Szociáldemokrata Platform alapítója és vezetője bejelentette, hogy átlép a Gyurcsány Ferenc által alapított Demokratikus Koalíció Platformjába. Ez nem volt meglepetés. Az már sokkal inkább, hogy ön és néhány párttársa, Lendvai Ildikó például, kijelentették: maradnak, és nem társulnak Gyurcsánnyal.

– Azonos célok, különböző utak – ez a szombati ülés lényege. Persze a folyamat nem szombaton kezdődött. Koncepcionális véleménykülönbség van a magyar baloldal megerősítését illetően. Nincs szó személyes ellentétről. Személyek képviselte koncepciók ellentétéről van szó. Magamat sem máshoz, más koncepciójához viszonyítottam, hanem ismertettem a saját véleményemet. A sikert a szisztematikus munkában látom, nem a hirtelen jött, akár nagy visszhangot keltő bejelentésekben, hanem a politikai és szakmai értelemben vett munkában. Amit én javaslok a magyar baloldalnak és az MSZP-nek, nem hoz gyorsan sikert. De meghozza a sikert és stabilizálja a baloldalt. Vitányi Ivánnal az elmúlt másfél évtizedben együtt voltunk, ez egy sokfajta politikai életszituációt kipróbált kapcsolat. Ő a Demokratikus Koalíciót választotta. Mi a Szociáldemokrata Társulást. Mindig tiszteltük egymást, most is. De nem én léptem ki.

– Mégis, miben rejlik a koncepcionális eltérés? Mit gondol Gyurcsány Ferenc önök szerint rosszul?

– Engem nem az érdekel, hogy más mit gondol, én a saját gondolataimat mondom. De hogy válaszoljak a kérdésére: az ütemezéssel bizonyosan nem értek egyet. Először meg kell erősíteni a szocialista pártot és utána kell koalícióképessé tenni. Utóbbi nem kormányzati, hanem gondolatkoalícióra való képesség. A liberálisokkal, a konzervatív értelmiségiekkel. Azokkal, akik egyetértenek abban, hogy a most kialakuló rendszer árt az országnak. Először legyél elég erős, bőséges gondolatban, és akkor tudsz centrumba kerülni. Az MSZP most lábadozik. Benne volt a pakliban, hogy két választási vereség elviszi. Volt is olyan vélemény, hogy a pártnak vége van. Ez butaság. Megtörténhetett volna, de nem következett be. A másik véglet, ha valaki azt gondolja, hogy a párt most erős, duzzad a gondolatoktól, és tulajdonképpen az a baj, hogy annyian kérik a kezét, hogy már a lábát is nyújtaná. Azt, aki lábadozik, nem küldjük futóversenyre. Előbb meg kell erősíteni, hogy el tudjon indulni. Hiszek benne, hogy nyerünk még futóversenyt, de ehhez kellő felkészülés szükséges. Ha e nélkül indítjuk el, akkor lehet, hogy a cél előtt beledöglik.

– A futás magányos sport. Lehet többszereplős, de azt váltónak hívják, ahol a stafétát időközönként más és más veszi át. Ráadásul az MSZP-ben sprinterek és hosszútávfutók igyekeznek rajthoz állni.

– Ez most nem a sprint időszaka. De a sprint- és hosszútávfutók számára is elengedhetetlen az erő, az izmos láb. Anélkül nehéz futni. Ha kellő erővel állsz a lábadon, akkor majd kiderül, hogy sprinter vagy maratonista vagy-e. Építkezni ellenzékben lehet. De amikor még csak az alapozásnál tartunk, nem lehet a második emeleti szoba bebútorozásáról és a függöny színéről vitatkozni. Az MSZP megerősítésén át vezet a magyar baloldal megerősítéséhez is az út, s ehhez egy gondolati koalíció szükségeltetik. A fokozatokat pedig látni kell ebben.

– Gál Zoltán volt belügyminiszter mondta egyszer, hogy kellően hosszú ellenzéki időszak következik ahhoz, hogy akár az összeveszésig ki tudják beszélni a problémákat. Lesz ugyanis idő a kibékülésre.

– Még nem álltunk olyan helyzettel szemben, mint most. 1990 és 2010 közt minden kormány ciklikus berendezkedést hajtott végre, ahogy egy demokráciában szokás. A mostani rezsim nem ezt teszi. Kurzusigénnyel saját rendszert épít ki. Én ebben nem hiszek. És szerintem sokkal többen vannak ugyanígy, mint ahányan mondják vagy merik mondani. Ez a rendszer erővel építkezik. Tényleg az a kérdés, hogy mi az, ami árt. Nincsen monarchikus berendezkedés, nem akarok király nélküli királyságot. Ismerem az ország történetét, tudom, hogyan viszonyul egy erővel építkező rendszerhez. Gál Zoltán mondata most másként cseng. Most nem lehetséges, hogy időt és teret hagyjunk a gyengülésre, amely normál esetben erősödéshez is vezethetne. Mert nem fogják hagyni ugyanis. Világosan kell látni, hogy itt és most nem önmagunkkal kell gondolkodnunk, hanem azzal a hatalommal is, amely nem akarja, hogy gyengülés után időt kapjunk a kibékülésre. Ha csak arra van idő, hogy jól összevesszünk, akkor nem szabad összeveszni. Miközben azonos céljaink vannak, különböző rétegeket tudtunk megszólítani. Ha ezek közül bármelyik elhatalmasodni kíván a többin, ha belső uralmat akar a többi fölött, az gyengít.

– Elhiszi Gyurcsány Ferencnek azt, hogy nem akar pártszakadást, nem akar új pártot és a jelenlegi elnökséggel sem akar szembemenni?

– Teljesen tisztának tartom a szándékot, elhiszem. De a következményekben már messze nem vagyok olyan biztos. Sőt egyáltalán nem. A mesék, a mondák világában simán el tudok képzelni szándékokat és szándékleírásokat. De bármilyen tiszta is a szándék, ha nem az a következmény, mint amit annak szántak, akkor bizony az eredendő cél ellentétét fogja hozni. Elmondtam, miben hiszek, és tiszteletben tartom azt is, ha valaki másban hisz. Jelen esetben nagyon erősen hiszem, hogy nekem van igazam. Az MSZP-nek nem tudok hirtelen és nagy látványosságot ígérni. Rendszeres, kemény munkát ajánlok helyben és a civil élettel való új kapcsolatteremtésben. Számtalanszor el fognak minket hajtani, de újból oda kell menni. Újra és újra. Csak ebből épülhet az erős baloldal. Lehet most tömeget mutatni a parkban, de a sikerhez négy év múlva kell az igazi tömeg. A szavazófülkékben.

– Hétfőn letette képviselői esküjét a Horváth Csaba mandátumát elfoglaló Tóth Csaba. Annak idején pártelnökként önnek személyes konfliktusa volt a politikussal, miután Vas megyében botrányos tagtoborzásba fogott. Milyen érzés, hogy most ott ül ön mellett a frakcióban?

– Én voltam az a pártelnök, aki többek között Tóth Csaba működése miatt szétvertem és újraépítettem egy megyei szervezetet. Az, ahogy őt delegálta a párt a parlamentbe, a belső törvényeinknek megfelelően teljesen legitim döntés. Legitim, de megosztó. Miután megosztó, ezért gyengít. És ami gyengít, az árt. Néha ki kell mondani kegyetlen dolgokat. Ami megosztó, az ma gyengít. Lehet, hogy csak kicsit, de gyengít. Egy már megerősödött, vonzó párt talán megengedheti magának – akkor sem sokat persze –, hogy olyan döntéseket hozzon, amely megosztja a belső közvéleményt. De, mint mondtam, az MSZP most lábadozik. És látni kell a következményeket. Ebben az esetben és más esetben ugyanúgy.

„Most nem lehetséges, hogy időt és teret hagyjunk a gyengülésre”
„Most nem lehetséges, hogy időt és teret hagyjunk a gyengülésre”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.