Kifütyülte a közönség a fideszeseket

Egyetlen helyi fideszes képviselő sem vállalta az alpolgármesteri tisztséget vasárnap az esztergomi önkormányzat alakuló közgyűlésén, melynek több mozzanatát is ováció vagy fütyülés kísérte.

Teljesen megtöltötte az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium auláját a hallgatóság a város alakuló közgyűlésén. Tétényi Éva, a település új polgármestere – akit a Fidesz jelöltje, Meggyes Tamás ellenében szinte minden más párt és helyi erő támogatott a választásokon – köszöntőjében hangsúlyozta: egy olyan polgári mozgalom bontakozott ki a városban, mely az együttműködést tekinti a legfontosabb értéknek Esztergom érdekében.

Tétényi Éva, az új polgármester
Az új polgármester szerint a Fidesz visszautasította az együttműködést

Tétényi Éva utalt arra, hogy mind a tíz egyéni képviselő a Fidesz–KDNP jelöltje, köztük van Meggyes Tamás is. Ezért mindenképpen a Fidesz-frakcióból akar jelölni alpolgármestert. Nemrég azonban levelet kapott a frakciótagoktól, akik azt írták, hogy fél évig egyikük sem vállal alpolgármesterséget. Tétényi Éva felszólította őket, hogy most már az eskütétel után, a nyilvánosság előtt valljanak színt. A közönség fütyülése közepette a fideszesek fenntartották a levelükben foglaltakat. Steindl Balázs frakcióvezető azt javasolta a polgármesternek, hogy saját támogatói köréből jelöljön alpolgármestert, a Fidesz Nyíri Attila szocialista képviselőt javasolja. Gyenge érv, kiabálták többen is a hallgatóság soraiból

Tétényi Éva azt kérte a Fidesz-frakciótól, hogy gondolják át döntésüket, majd ezt a napirendet a következő ülésre elnapolta. A közhangulat nyomán pedig azt javasolta, hogy az alakuló gyűlés hivatalos lezárása után alakuljanak át közmeghallgatássá. Erről a Fideszfrakció kivonult.

Tudósítónknak Meggyes Tamás azzal indokolta távollétüket: a közmeghallgatás összehívásának megvannak a törvényes keretei, s funkciói. Reméljük, hogy a polgármester asszony a továbbiakban nem ezt a látványpolitizálást folytatja, fogalmazott Megygyes. Megkérdeztük az előző polgármester, miért nem vállalnak a frakció tagjai alpolgármesterimegbízatást. Megygyes azt mondta: együttműködési készségük és nagyvonalúságuk jele, hogy egy szocialista képviselő jelölését is megszavazzák. Úgy vélik azonban, hogy a polgármester támogatói köréből kell alpolgármestert választani.

A közmeghallgatáson Tétényi elmondta a több száz érdeklődőnek: hétfőn sajtótájékoztatón mutatja be a város gazdasági állapotát. Elöljáróban azonban elmondta, hogy a hiány több mint 20 milliárd forint.

Nagy taps közepette jelentette be: Meggyes Tamás polgármesteri szobájából – ahogy ő átadja a helyiséget – helytörténeti múzeumot hoz létre. Hozátette: tudomása szerint a Fidesz-frakció arról akar dönteni, hogy Meggyes Tamás az irodáját és a gépkocsiját tovább használhassa, országgyűlési képviselői munkájához.

A közmeghallgatás hozzászólásaiból kiderült, hogy az összefogás elsősorban Megygyes ellen és Tétényi mellett bontakozott ki. Sok kérdésben megoszlanak a vélemények. Egy hölgy például kifogásolta, hogy Trianonra utalva a városban naponta hivatalosan eljátsszák a székely himnuszt. A jelenlevők nagy többsége hangosan lehurrogta őt, s fontosnak tartotta, hogy a székely himnusz naponta elhangozzék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.