Itt a 'kiszámítható' médiatestület

„A szólás- és a sajtószabadság érvényesítésére törekszem, részrehajlás nélkül. Isten engem úgy segéljen.” Az ünnepélyes parlamenti eskütétellel hivatalosan is megalakult az ORTT jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

Az új testület az Orbán Viktor kormányfő által kinevezett elnökkel: Szalai Annamária korábbi fi deszes ORTT-taggal és a Fidesz által delegált négy taggal (Auer Jánossal, Koltay Andrással, Kollarik Tamással és Vass Ágnessel) kezdheti meg működését – miután Kövér László fideszes házelnöktől átvették és aláírták az esküokmányokat. Kövér az eskütétel után megadta nekik az irányt is: „Sok minden fölött eljárt az idő, a XXI. század kihívásainak megfelelően alakítjuk át az intézményrendszert is. Az emberek ehhez az átalakításhoz adtak széles körű felhatalmazást az Országgyűlésnek, és most ennek a felelősségnek egy részét adjuk tovább, hárítjuk a Médiatanács tagjaira”.

A Médiatanács rögtön meg is tartotta alakuló ülését, mondván, az idő sürget: ahogy az a bemutatkozó tájékoztatójukon kiderült, április óta – amióta az ORTT működésképtelen volt – közel háromszáz előterjesztés tornyosul az asztalukon. A legsürgetőbb feladatnak viszont Szalai Annamária a lejáró, illetve új rádiófrekvencia-pályázatokat tartja (101 helyi rádiófrekvencia pályázata van függőben, de az ORTT által meghirdetett pályázatokat felülvizsgálhatják). Nem utolsósorban pedig a Médiatanács jelöli a négy közmédium, az MTV, a Duna TV, az MR és az MTI vezérigazgatóit is.

Utóbbi tisztségekről még nem esett szó a bemutatkozáson, annál több a megalakulásuk jelentőségéről: a Médiatanáccsal új fejezet kezdődhet a média életében – mondta a kilenc évre kinevezett tanácselnök, az „elavult, pazarló, felelősséget nélkülöző” médiarendszer megújítását tűzve ki célul. Bizakodását fejezte ki, hogy „az új médiavilágban a hatóság következetesen és kiszámíthatóan működhet”.

A kiszámíthatóságot már a testület megalakulása előtt is sokan borítékolták – csak más előjellel: a média hazai szakmai szervezeteinek többsége és fajsúlyosabb nemzetközi szereplők (köztük a Nemzetközi Újságíró Szövetség és az EBESZ médiabiztosa) is a sajtószabadságot veszélyeztetőnek ítélték a fideszes médiacsomagot – benne az ORTT átalakításának módját, a kilencéves kinevezéseket. A parlamenti ellenzék a Médiatanács felállításának módját sem tartotta a legdemokratikusabb megoldásnak. Az MSZP például a médiatörténelem fekete hétfőjéről beszélt, Mesterházy Attila pártelnök pedig Brüszszelben azt nyilatkozta tudósítónknak: a Fidesz letarolja az egész magyar médiát. A Médiatanács megválasztását színjátéknak nevezte, és, mint mondta, „ez a hatalmi koncentráció ellentétes az EU által képviselt értékekkel”.

Az LMP pedig kivonult a tanácstagokról való hétfői szavazásról, tiltakozásul az ellen, hogy egyetlen ellenzéki jelöltet sem választottak be a Médiatanácsba, amely a következő kilenc évben „kezében fogja tartani a teljes magyar médiairányítást”; Karácsony Gergely szerint a Fidesz már a látszatra sem ad, fügefalevélként sem tart igényt ellenzék által delegált tagokra.

A jelölés körülményeit Szalai Annamária nem firtatja, mondván, ők csak jogalkalmazók; „eddig is és most is azokkal dolgozom együtt, akiket pártok jelöltek, az Országgyűlés megválasztott” – mondta kérdésünkre a médiahatóság és a Médiatanács elnöke.

– Az Országgyűléstől kaptunk felhatalmazást egy szép és nemes szakmai feladatra, a szakmai becsületünk, előéletünk arrafelé terel, hogy kiegyensúlyozatlanul, elfogulatlanul végezzük tevékenységünket – felelte a függetlenség garanciáit firtató kérdésünkre Koltay András.

Nyolc taggal teljessé vált a négy közszolgálati médiumot felügyelő összevont médiakuratórium létszáma: hétfőn a parlament választott meg hat tagot, köztük 3 kormánypárti delegáltat (Bencze Izabellát, László Miklóst és Varga Szilviát) és 3 ellenzékit (Kránitz Lászlót, Németh Vladimirt és Silhavy Mátét). Kedden pedig a Médiatanács delegálta az elnököt: a korábbi KDNP-s MTV-kurátor Balogh Lászlót, tagnak pedig Ilosvai Gábor eddigi fideszes MTI-kurátort.

Letette esküjét a Médiatanács öt tagja, az elnököt Orbán Viktor, a többieket a Fidesz jelölte
Letette esküjét a Médiatanács öt tagja, az elnököt Orbán Viktor, a többieket a Fidesz jelölte
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.