Jövőre átalakítják az egészségügyet

Már a jövő évben hozzálát a szaktárca az egészségügyi ellátórendszer átalakításához – mondta Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhelyettes államtitkára az Egészségügyi Gazdasági Vezetők (Egve) hétvégi konferenciáján.

Föllazítják a Molnár Lajos-féle kórház-törvény passzusait, törlik a jogszabály mellékleteit, megszűnik a súlyponti kórházak kiemelt státusza. A súlyponti kórházak olyan, a progresszivitás magasabb szintjén álló intézmények, amelyeknek zömmel az 50 kilométeres sugarú körben élők számára a lehető legtöbb egészségügyi szolgáltatást – közte a sürgősségi ellátást is – folyamatos üzemben biztosítaniuk kellett, cserébe a Molnár Lajos-féle kórháztörvény garantálta ágyaik számát.

A nagyon drága és bonyolult eljárásokat a jövőben csak bizonyos centrumokban végezhetik az orvosok, ám hogy mit, hol, arra a még csak most szerveződő új szakmai kollégiumok adnak majd javaslatot. Ha eldőlt a centrumok helye, a szakmai struktúra, akkor régiónként újraosztják majd a területen élők ellátásához szükséges feladatokat a meglévő intézmények között. Erre épül rá később az intézmények ellátási területe, a betegutak kialakítása. Mint Cserháti Péter mondta: az átalakítás miatt 2010 januárja helyett egy évvel később kötnek a szolgáltatókkal finanszírozási szerződést.

Jelezte azt is, hogy egy 117 oldalas salátatörvény-tervezetet visznek hamarosan a kormány elé, mely az ágazat napi működtetéséhez elengedhetetlen szabályok kiigazítása. Így például lehetővé tennék a taj szám megoszthatóságát az intézmények között, mert erre eddig nem volt lehetőség.

A változással könnyebbé válhat a népegészségügyi szűrésekkel gyűjtött adatok továbbítása például az országos rákregiszter számára. A csomag részeként egyebek mellett megszüntetik az orvosi kezelések után a betegeknek kötelezően átadandó elszámolási nyilatkozatot, kábítószerré minősítik a mezőgazdasági vegyszerként használatos Mefedront, enyhítenék az elszámolási visszaélések szankcióit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.