Botka: Egyre erősebb a szavam

Úgy gondolom, érezhetően egyre erősebb a szavam. Nem fogom ezt lózungvitákra fecsérelni. Néhány hónapon belül elindulhat a kiút felé vezető folyamat – nyilatkozta lapunknak Botka László, Szeged vasárnap újraválasztott MSZP-s polgármestere, aki világossá tette: a párttal szakító Szili Katalint és az MSZP-ben platformot szervező Gyurcsány Ferencet is a múlt emberének tartja.

– Hogyan értékeli a választások eredményét?

– Számomra a legfontosabb az, hogy stabilizálódott a szocialista párt helyzete. A parlamenti választás után nagyon sok olyan elemzést lehetett olvasni, hogy szétesik a párt, elveszíti a maradék támogatottságát is. Ehhez képest egyértelműen látszik, hogy az MSZP a második legnagyobb párt Magyarországon. Rettentő nehéz helyzetben, elképesztő fi deszes nyomulás után is megőrizte támogatottságát. Ez stabil bázis, amelyre lehet építeni a jövőben.

– Sokszor elhangzott, hogy amelyik szocialista politikus nyer egy nagyobb városban vagy fővárosi kerületben, annak látványosan megerősödik a párton belüli pozíciója. Az öné megerősödött?

– Én abban bízom, hogy a győzelmemmel a szocialista párt pozíciója erősödik. Az elmúlt hetekben azt tapasztaltam, hogy az ország különböző részeiben nagyon sok baloldali szimpatizáns szurkolt nekem. Polgármesteri újraválasztásom arról szól, hogy még a mostani helyzetben is lehet baloldali politikusként sikeresnek lenni.

– Vége a választásnak, hosszabb időszak következik. Időt nyertek a sorok rendezésére, az MSZP újjáépítésére. Hogyan képzeli ezt, és hogyan látja benne a saját szerepét?

– Nem néhány hónap vagy fél év feladata odáig eljutni, hogy 2014-ben a szocialista pártnak reális esélye legyen visszanyerni a választók bizalmát. Mindenkit óva intek attól, hogy az elmúlt négy, nyolc vagy húsz évet mindenestül ki akarja dobni az ablakon. Kitartott mellettünk egymillió ember – ez hatalmas érték és erő. Másfél milliót kell visszaszerezni, hogy újra mi lehessünk a legerősebbek. A politikai üzenetek között a legfontosabb, hogy modern, de karakteres baloldali politikát kell folytatni. Az elmúlt két évtizedben kiépült a piacgazdaság, vagy nevezzük nevén: a kapitalizmus. Ezek után egy szocialista politika csak akkor hiteles, ha folyamatosan jelen van benne a rendszerkritika és a rendszerkorrekció igénye. Tartalmaznia kell a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem szempontjait. Csak a hiteles baloldali politika akadályozhatja meg, hogy a kétharmados többséggel rendelkező orbáni fideszes politika átszabja nemcsak a közjogi rendszert, hanem a mindennapi élet kereteit is Magyarországon, és csak a hiteles baloldali politika lehet elég erős ahhoz, hogy 2014 után helyreállítsa a demokrácia kereteit.

– Az MSZP-nek azonban egyelőre jelentős hitelességhiánya van. Bármikor vissza lehet kérdezni: amikor hatalmon voltak, miért nem így csinálták?

– A politikai üzenet után a legfontosabb dolog a hitelesség kérdése. Ha úgy teszi fel a kérdést, elképzelhető-e, hogy azok, akik az elmúlt években, évtizedekben vezetőként képviselték a szocialista pártot, újra hiteles arcok legyenek az élvonalban, akkor azt kell mondjam, hogy ez kizárt dolog. De ha azt kérdezi, szükség van-e rájuk, akkor azt mondom: a tudásukra, tapasztalatukra óriási szükség van, hogy egyben maradjon a párt szervezete és az egymilliós szavazóbázis. Meg kellene érteni, hogy a politikusoknak is van szavatossági idejük, és ha az le jár, az illetőnek egészen biztosan viszsza kell vonulnia az első sorból. De ez nem jelenti azt, hogy bárki bukott ember lenne közülük. A szocialista párt eddigi vezetői a demokratikus Magyarország legsikeresebb pártját hozták létre, amely 12 éven át kormányozta az országot. Megbecsülés, tisztelet és köszönet jár érte. Nagyon bízom benne, hogy van bennük annyi politikai bölcsesség, hogy az általuk is felhalmozott óriási politikai, erkölcsi, emberi tőkét nem fogják azzal kockáztatni, hogy nem veszik tudomásul az élet törvényszerűségeit.

– Ki határozza meg a párt értékrendjét, üzenetét: az-e, aki az élvonalban képviseli, vagy esetleg olyanok, akik a háttérből ugyan, de irányítani akarnak?

– Az elmúlt években a pártban az üres lózungok csatája folyt. Csak olyan párt lehet sikeres, amelyben nem csak egy irányzat van, amely képes több szólamban megszólítani a választókat. A karakteres baloldali politika mellett az MSZP-nek a modernizációt is képviselnie kell. Ezzel együtt úgy gondolom, az elmúlt évek legnagyobb hibája az volt, hogy fő politikai üzenetünkben folyton áldozatot kértünk a néptől. Rendre azt próbáltuk az embereknek elmagyarázni, hogy ti jobban éltek és többet kaptok, mint amennyit megtermeltek, megérdemeltek. Ez képtelenség. Lehet a magyar emberektől áldozatot kérni, sőt fát lehet vágni a hátukon, ha előbb elmagyarázzuk nekik, hogyan és mikor lesz ettől nekik is jobb. Szeged polgármestereként számtalan érdeket sértettem, intézményeket szerveztem át, iskolákat zárattam be. Azért választottak újra, mert mindig megmagyaráztam, miért lesz ezektől jobb a közösség többségének. Sohasem csak az áldozatkérés jelent meg, hanem az is, hogy mit miként orvosolunk vele.

– Szili Katalin új baloldali pártot szervezett, aztmondta, azMSZP-nek vége, és kilépett. Gyurcsány Ferenc a követőivel saját platformot szervez. Mennyire fontos a párt egysége a későbbi siker szempontjából?

– Akármennyire jelen időben beszélünk is róla, ezek a múlt történései a múlt embereivel. Én viszont a jövő sokszínűségéről beszélek. A szocialista párt akkor lehet sikeres, ha a társadalmi folyamatok előtt jár, nem utánuk kullog. Akkor, ha nem akarjuk folyton újrajátszani az elmúlt 4-8 év többnyire elvesztett csatáit, hanem arra készülünk, hogy ez az ország teljesen más lesz 2014-ben, mint akár most. Én azért nem veszek részt ezekben a szervezkedésekben, mert nem ezek érdekelnek. Nincs jelentőségük, de elviszik az energiát a valódi kérdésekről.

– De ha azt akarja, hogy hatással legyen a folyamatokra, akkor mégiscsak részt kell vennie az MSZP országos politikájában az eddigieknél erőteljesebben.

– Ezt tervezem. Az elmúlt hónapokban nekem hihetetlenül sok munkám volt abban, hogy Szegeden ez a választási győzelem bekövetkezett. Sokszor nyilatkoztam a pártról, és mindig hangsúlyoztam: az a célom, hogy a választásig a normális működés és az egység fennmaradjon. Mostantól lesz időnk arra, hogy elinduljon az építkezés. Tipikus MSZP-s játszma, hogy mindenki párttisztségekben gondolkodik. Mitől lettem volna én jobb helyzetben, ha elfogadok egy alelnöki posztot? Úgy gondolom, érezhetően egyre erősebb a szavam. Nem fogom ezt lózungvitákra fecsérelni. Néhány hónapon belül elindulhat a kiút felé vezető folyamat. Úgy látom, a Fidesz kormányzása nagyon megkönynyíti nekünk, hogy megtaláljuk a baloldali értékeinket és üzeneteinket.

– A hitelesség visszaszerzése érdekében szükséges-e szembenézni azokkal a dolgokkal, amelyek sokak szerint ezt akadályozzák? Például az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével, a korrupciós ügyekben érintett politikusok szerepével, a 2006. őszi rendőrségi túlkapásokkal?

– A legnagyobb hiba lenne egyfajta sebvájkálásba kezdeni. Van erre hajlandóság, de ez a múlt, ezt le kell zárni, mert viszszavinne bennünket a negatív spirálba.

– Vita van a párt működéséről –ennek érdekében például centralizáltabb szervezetet szeretnének egyesek.

– Javaslom, hogy a centralizáció kifejezést kerülje el mindenki, aki a párt megújításában szerepet kíván vállalni. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy védekezési mechanizmusokat kell kiépíteni. Az valóban gondot okoz, ha a pártakaratnak semmilyen eszköze nincs arra, hogy a káros folyamatokat meg tudja akadályozni. Úgy gondolom, mégsem hosszadalmas szabályalkotásra, hanem újfajta politikai kultúrára lenne szükség. Ma a párttagság bizonyos időközönként taggyűléseket tart. De meg lehetne szólítani olyan rétegeket is, amelyek nem akarnak párttagok lenni. Ki kell jönnünk a pártirodákból! A helyi közösségek ügyeivel foglalkozni, ezek kapcsán programokat, akciókat szervezni. Különösen fontosnak tartom a fiatalok megnyerését. Eddig ez azért sem volt könnyű, mert mi voltunk a hatalom pártja, és a fiatalok mindig lázadnak a fennálló hatalom ellen.

– Tanúja voltam, hogyan szorult vissza a vidéki településeken a szocialista párt.

– A falvakban sajnos már megelőzött bennünket a Jobbik is. Pedig Gráf József miniszter úr nyújtotta a legjobb szakmai teljesítményt a szocialista kormányokban, rengeteg támogatást kaptak a gazdák, az emberek mégis elfordultak tőlünk. Nagyon sok tartalékot látok a vidékben és a mezőgazdaságban is. Észre kell vennünk, hogy már nem a kisgazdák harcolnak a zöldbárók ellen, hanem kialakult egy fiatal, európai pályázatokat nyerő, diplomás gazdálkodóréteg, amely nyitott lett volna a baloldal felé is, de eddig nem volt, aki megszólítsa őket. Ezen változtatni fogunk.

– Nagyon gyenge a munkavállalók érdekképviselete, holott a bérből élők egy baloldali párt hagyományos bázisát jelenthetik.

– A rendszerváltozás után az ipari befektetők döntő többsége nem a tudás, a hozzáadott érték miatt jött ide, hanem mert itt alacsonyak voltak a bérek. Magyarország az alacsony bérszínvonala miatt volt versenyképes. Óriási bűne és hibája a szocialista pártnak, hogy az elmúlt húsz évben semmit sem tett azért, hogy erős és hitelesmunkavállalói képviselet alakuljon ki. A jövőben azon is dolgoznunk kell, hogy a megmaradt szakszervezeti csírákat összeszedjük, mert nem lehet eredményes baloldali politikát folytatni erős szakszervezeti mozgalom és háttér nélkül.

– A városi testületben patthelyzet alakult ki a választás után, ennek kezelése nyilván rengeteg energiát kíván. Hogyan tud Szegedről az eddigieknél többet foglalkozni az országos politikával?

– Nyolc év polgármesteri gyakorlat után már van megfelelő rutinom. Bízom abban is, hogy a Fidesz képes megérteni: vezető kormánypártként Szegeden sem folytathat mindent tagadó és támadó politikát csak azért, mert nem az ő jelöltjük a polgármester. Úgy értelmezem a választási eredményt, hogy a helyi Fidesz része kell hogy legyen a városvezetésnek.

– Érzékel jelzéseket az együttműködésre?

– A helyi Fidesz, bár szétzilált állapotban van, inkább az együttműködésben érdekelt. Ha rajtuk múlik, megtalálhatjuk a közös hangot, és kimaradhatnánk az ádáz politikai szembenállásból.

– És ha nem rajtuk múlik?

– Énrajtam nem múlik. Ha Szegedet hátrányos megkülönböztetés éri, akkor mindenki számára kiderül, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem egyéb üres lózungnál.

– Bízik-e abban, hogy ha az MSZP megszilárdítja helyzetét, akkor eljut egyszer a politika odáig, hogy – spanyol, ír és számos egyéb mintára – stratégiai kérdésekben megegyeznek?

– Amit nem sikerült összehozni az elmúlt húsz évben, miért sikerülne most, amikor minden hatalom az ellenfélé? De egy idő után kiderül majd, hogy a történelem nem ér véget a kétharmados győzelmükkel. Kérdés, hogy viselkednek majd, ha eljön a kijózanodás ideje. Nem tudom, kompromisszumképesebbek lesznek-e vagy még vadabbak. De ezzel most nem is kell foglalkoznunk.

Az elmúlt hónapokban nekem hihetetlenül sok munkám volt abban, hogy Szegeden ez a választási győzelem bekövetkezett
Az elmúlt hónapokban nekem hihetetlenül sok munkám volt abban, hogy Szegeden ez a választási győzelem bekövetkezett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.