Andrássy úti palota vissza az eladónak

A bíróság elrendelte az Andrássy út 47. szám alatti palotát megvásárló Ennet Kft. tulajdonjogának törlését. Az önkormányzatnak a járulékos költségekkel együtt csaknem egymilliárd forintot kellene visszafizetnie.

Harmadik nekifutásra hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság az Andrássy út 47. szám alatti önkormányzati ingatlan eladásának érvénytelenségét célzó polgári perben. A szeptember 20-án kihirdetett verdikt szerint vissza kell állítani az eredeti állapotot, így törlik a palotát 2004-ben megvásárló Ennet Kft. tulajdonjogát. A bíróság szóban nem indokolta részletes döntését, mindössze annyit tett hozzá az ítélethez, hogy az ingatlan versenyeztetés nélküli értékesítése jogalkotói akaratba ütközik.

– Egyetlen tételes jogszabályi ütközést sem sikerült bizonyítania az ügyésznek – mutatott rá az Ennet Kft.-t képviselő Hidasi Gábor ügyvéd. – Az Ennet Kft. fellebbezést nyújt be és akár a Legfelsőbb Bíróságig is elmegy igazának védelmében.

A napjainkra aládúcolt épületet már 1993-ban azzal adta át a Fővárosi Vagyonátadó Iroda a terézvárosi önkormányzatnak, hogy azt tíz éven belül teljesen fel kell újítani. De erre soha nem jutott pénz. Az önkormányzat a kezdetektől túl akart adni rajta. Az értékbecsléssel megbízott Dollár Land Kft. 2004-ben 695 millió forintra értékelte az ingatlant üresen, míg a forgalmi értéket – az épületben lévő 30 bérlő kártalanítása okán – ennek 20 százalékában, vagyis 139 millió forintban állapította meg. A felújítás költségeit egy másik cég 840 millióra taksálta. Az épületet 2004 novemberében vette meg a ház 30 százalékát bérlő Ennet Kft. 150 millió forint plusz áfáért, vállalva a bérlők kiköltöztetését és a felújítást.

Ám alig jegyezték be a tulajdonjogot, a házban helyiséget bérlő Oktogon Kft. pert indított a szerződés érvénytelenítéséért. Indítványuk szerint az önkormányzat jogszabályt sértve – pályázat nélkül – adott túl az ingatlanon. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság érdemben nem tárgyalta az esetet. A Legfelsőbb Bíróság két évvel később visszautalta az ügyet az első fokra. Az újrázáskor a Fővárosi Bíróság semmisnek nyilvánította az adásvételi szerződést, az eredeti állapot visszaállítását viszont nem írta elő. Az ügyészség által megrendelt új értékbecslés az ingatlan lakott értékét 342,2 millióban határozta meg. Az Ennet kész volt megfizetni a különbséget, de a terézvárosi képviselők a perre hivatkozva visszautasították.

Időközben nyomozás indult az ügyben. A nyomozó főügyészség januárban gyanúsítottként hallgatta ki az előző ciklus teljes terézvárosi szocialista és szabad demokrata frakcióját, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A fővárosi főügyész időközben újabb pert indított 200 millió forint vagyoni hátrány okozásával vádolva az előző polgármestert és a képviselőket.

Ha a perek eredményeként az adásvételi szerződést végleg megsemmisítik, az Ennet Kft. várhatóan jelentős kárigénynyel lép fel. A vételár mellett az időközben elvégzett balesetveszély-elhárító munkálatok értékét, az épület kiürítésének költségét, valamint a rekonstrukciós tervek árát is visszaköveteli – mindez csaknem egymilliárd forint. Az önkormányzat aligha képes ezt megfizetni. Az Ennet Kft. a végrehajtást sem tartja kizártnak, így a palotát elárverezhetik. Ezt elkerülendő az önkormányzat tendert írhat ki az eladásra. Kérdés: az egyre rosszabb állapotú palotátmenynyiért veszik meg? Akárki győz, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Az önkormányzatnak csaknem egymilliárd forintot kellene visszafizetnie
Az önkormányzatnak csaknem egymilliárd forintot kellene visszafizetnie
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.