Az otthon szülők zaklatásával buktatnák le a bábákat

Emese sírva fakadt, amikor belépett az ÁNTSZ XI. kerületi irodájába, ahová szabálysértési tárgyalásra idézték be, tanúként. – Miért kellett ide jönnöm? – kérdezte, de akkor már a karján ülő féléves gyereke is sírt.

– Ágiékra utaznak – így foglalta össze szűkszavúan az apa, miért is kell a családnak hatóság előtt tanúvallomást tennie a tervezett és sikeresen, komplikációmentesen zajló otthon szülésükről. (Ági – Geréb Ágnes szülészorvos, az otthon szülés magyarországi úttörője – a szerk.)

Geréb Ágnes a bíróságon
Geréb Ágnes a bíróságon

Emese már második alkalommal választotta az intézményen kívül szülést, nagyobbik lányát is otthonában hozta világra. – A kórház olyan, ahová nem szívesen megy az ember, csak ha viszik – fogalmaz. A tiszti főorvos azért vallatta a szülőket, hogy megtudja, ki segédkezett a csecsemő világrajövetelénél. A bába ugyanis, amikor szülést kísér, minden esetben szabálysértést követ el, mert működési engedély nélkül végez egészségügyi tevékenységet. Működési engedélyt azonban nem kaphat, mert a kormányok eddig nem rendezték az otthon szülés személyi és tárgyi feltételeit.

Magyarországon a rendszerváltás után indultak mozgalmak a szülészet megújítására. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, független bába eleinte azért szállt szembe nap mint nap szinte az egész szülészeti szakmával, hogy az apákat a kórházak beengedjék gyermekük születésére. Geréb aztán az intézeten kívüli szülés legalizálásáért kezdett küzdeni, eddig mindhiába.

A szabályozáshoz 2008. év elején a Horváth Ágnes vezette liberális egészségügyi tárca jutott, de az MSZP–SZDSZ koalíciós szakítás után a szocialista miniszter megakasztotta a folyamatot. A Társaság a Szabadságjogokért nevű civilszervezet egy anya képviseletében aztán a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bizottságához fordult. A TASZ álláspontja szerint a szabályozatlanság miatt az állam alkotmányos mulasztásban van, emiatt az otthon szülést választó párokat folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri.

Jelenleg ugyanis az önrendelkezési jog miatt bárki szabadon megválaszthatja, hol kívánja világra hozni gyermekét, de ennek nincsenek meg a feltételei. Vagyis: a szülést kísérő bábák, dúlák nem kapnak engedélyt munkájuk legális végzéséhez, így ha otthon szülésnél segítenek, szabálysértést követnek el.

Jelenleg is több bába ellen folyik büntetőeljárás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

Emesét is azért zaklatja a hatóság, hogy eljárást indíthasson a szülést kísérő bába ellen. Az ügy érdekessége, hogy az ÁNTSZ ilyen ügyekkel már hosszú ideje nem foglalkozott. Több kérdést intéztünk az ÁNTSZ-hez azzal kapcsolatban, miért is vizsgálják valójában Emese otthon szülésének körülményeit. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az évi 250-300, a kórházon kívüli szülést választó család mostantól számíthat-e arra, hogy az ÁNTSZ „rájuk száll”. A szolgálatnál azt mondták: még várnunk kell a válaszra.

A család csapdahelyzetben van: tervezték az otthon szülést, így ők hívták a bábát. A nő vallhatná azt, hogy spontán indult be a szülése, és ezzel védené az őt segítő bábát, ugyanakkor hamis tanúzást követne el, ez pedig bűncselekmény, és akár egy évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak érte. Ha nem tesz vallomást, akkor az eljárás hátráltatása miatt akár félmillió forintos bírságra is számíthat.

Emese az Open Sociaty Institute-hoz (OSI) fordult segítségért: a szervezet ugyanis nőjogi programjának keretében ügyvédi segítséget biztosít az otthon szülést választó pároknak, mert sokan vannak olyanok, aki megalázó helyzetbe kerülnek emiatt. Az intézményen kívül szülőket szinte kivétel nélkül éri valamilyen kellemetlenség, megjegyzés vagy fenyegetés a védőnői szolgálatnál, a terhesgondozásnál, az anyakönyvezésnél. Rendszeres „kaland”, hogy a bábák és a segítők után „kutatva” kihallgatják a családot, amely sok esetben életében először kerül kapcsolatba a rendőrséggel.

Az OSI jogsegélyprogramja augusztusban indult, és várja a panaszosokat, hogy szükség esetén ügyvédet biztosítson az otthon szülés körüli ügyekben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.