Nem 'lövünk ki' senkit

A Szabó Ervin Könyvtár névváltoztatási javaslatának oka az, hogy most sikerült létrehozni a Nemzeti Konzervatív Történelemkutató Alapítványt – nyilatkozta lapunknak a nagy visszhangot kiváltó „ötlet” egyik gazdája, a 48 éves hódmezővásárhelyi történész. Vincze Gábor, aki négy éve dolgozik a vásárhelyi múzeumban, elmondta: sokan félreértették őket. Nem azt szeretnék, hogy máról holnapra megváltoztassák a Szabó Ervin Könyvtár nevét, hanem hogy vitát lehessen folytatni a névadó politikai karrierjéről, munkásságáról.

– Folyt már ilyen vita korábban Ságvári Endréről, akinek nevét ma is gimnázium viseli Szegeden – jegyezte meg a történész, aki a XX. századi Magyarország és az egyháztörténet kérdéseivel foglalkozik, s miután 1991-ben végzett az egyetemen, a rendszerváltás időszakában természetszerűleg nem volt lehetősége arra, hogy beleszóljon a szakmai kérdésekbe.

– Nem kérdőjelezzük meg Szabó Ervin könyvtártudósi munkásságát, ezzel semmi gondunk, bár rajta kívül is ténykedett egy-két jelentős könyvtáros Magyarországon – mondta Vincze Gábor. – Mi a kétarcú Szabó Ervin munkásságának azzal a részével kívánunk foglalkozni, ami azt világítaná meg, hogy ő a kommunisták szellemi előfutára. Miután a Tanácsköztársaság idején tanítványaiból (Vágó Bélából, László Jenőből) népbiztosok lettek, azelőtt pedig a szélsőbalról támadta a szocdemeket, kijelenthetjük, hogy a szovjet típusú Tanácsköztársaság ideológiai előkészítője volt. Nem az átkeresztelésen van a hangsúly – erről szeretnék történészi-szakmai vitát.

A javaslatot övező „hisztérikus” reakciókat a történész megérti, mert a kampány közepén vagyunk, de az, hogy amögé Szőcs Géza kulturális államtitkár rögtön és teljes mellszélességgel odaállt, őt is meglepte. – Nem beszéltünk össze Szőcs Gézával, az, hogy bedobta Hamvas Béla nevét, véletlen volt, a sajtó meg lecsapott rá – jegyezte meg Vincze, hozzátéve, hogy a tortenelemportal.hu portálhoz, amely az ötletet fölvezette, csak közvetve van köze, ő a honlapon elérhető Nagy Magyarország című konzervatív történelmi folyóirat főszerkesztője. De itt olyan tudósok is publikáltak, mint Gergely Jenő vagy Szakály Sándor. – Pártnak soha nem voltam tagja, senkivel sem egyeztettünk Szabó Ervin-ügyben, nincsenek kitüntetett „nagyvadjaink”, akiket ki kellene lőnünk. Mi csak és kizárólag történelmi kérdésekkel kívánunk foglalkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.